Tévedés úgy vélekedni, hogy lelki alkatunkat a maga tiszta formájában meg kellene tartani, vagy ki kellene irtani. Sokkal inkább nevelésére, átalakítására és megszentelésére kell törekedni.
Azonban mint más hasonló törekvések esetében, a temperamentum megváltoztatására is nehéz hatásos eszközt találni. Egyes emberek tovább követik természetes hajlamaikat, mert hiábavaló dolognak tartják a küzdelmet velük született természetük ellen. Itt-ott még a Szentírást is igénybe veszik, hogy ezt az álláspontot igazolják: "elváltoztathatja-e bőrét a szerecsen, és a párduc az ő foltosságát?" (Jer 13,23). Aki azonban ehhez a véleményhez ragaszkodik, nem maradhat sokáig következetes. Még az ilyen ember is gyakran érzi a kényszert, hogy felvegye a harcot legrosszabb temperamentum kitörései ellen. Mások ezzel ellentétes szélsőséget képviselnek, ha felismerik magukban a szerencsétlen és nemkívánatos vonásokat. Ők azok, akik gondtalanul követték temperamentumukat, és ezáltal olyan kellemetlen helyzeteket idéztek elő és olyan mély megaláztatásokat éltek át, hogy elhatározták, kiirtják személyiségüknek ezeket a vonásait.
Erre más szempont is indítékul szolgálhat. Talán ismer valakit, aki temperamentumának átalakításával elragadó, vonzó személyiséggé lett. Az illető csodálni kezdi ezt a barátját, és példaképül választja. Tudatosan vagy öntudatlanul utánozni kezdi. Ha erős az akarata, ezzel jó és szilárd jellemet alakíthat ki. Bizonyára sok ember él közöttünk, akinek ilyen törekvései és tapasztalatai vannak, és nincs szándékomban, hogy tagadjam ennek a jellemfejlődésnek az értékét akár az egyén, akár a családja vagy a környezete szempontjából.
Szeretném azonban felhívni a figyelmet egy félreértésre, amelytől ilyen emberek szenvedhetnek. Az eredmény néha csak annyi, hogy eltorzul jellemük, és végül valóban temperamentum nélküli emberek lesznek; úgy javították ki jellemüket, hogy megszüntették saját jellegüket. Lehet, hogy az új jellem jó minőségű, de nem a sajátjuk. Azt nevetéssel elnyomták, még akkor is, ha átadták az Úrnak saját magukkal együtt. Az új jellem csak valaki másnak az utánzásából jött létre. Ez a magyarázata annak, hogy személyiségükön valami természetellenes merevség érezhető, nem látjuk felszabadultnak és boldognak őket. Megnyirbált szárnyú madárra, vagy túl rövid pórázon tartott gyermekre emlékeztetnek, akik idegenek között alig képesek arra, hogy természetesen beszéljenek és mozogjanak.
Azok az emberek, akik temperamentumukat ennyire elfojtották, állandó kényszer alatt élnek. Félnek megmutatni valódi természetüket.

Válasz

Ha a személyiség értékeinek szemrevételezésével.elemzésével foglalkozunk. És amikor a tanult viselkedési mintákat abból az aspektusából szemléljük ,hogy azokat mint fiatal felnőttek .Vagy kialakult nézeteket felmutató személyiségek éret urak és hölgyek.. Gyakoroljuk. Azt gondolom hogy a példa adó egyedisége mindenképen nyomot hagyhat a követője illetve vele együtgondolkodója meg itélésében. Ám hogy ez a tény elnyomja e a tanuló eredetiségét.
Minden bizonyal.Abban az esetben bizony kárt okoz , a tanonc érrendjében ha betegesen (fejlődésben viszamaradot) módon elvesztegeti,saját fügetlen önvalóját.

Válasz

Folyt:Másokkal való érintkezésük formálissá, merevvé válik. Ez nem jó. Aki szangvinikus, az maradjon mindig szangvinikus. Nem szabad magát arra kényszeríteni, hogy a melankolikust vagy a flegmatikust utánozza. Ne féljen attól, hogy kimutassa kedélyét, még akkor se, ha szűklátókörű emberekkel találkozik, akik nem értik meg. Beszéljen és cselekedjen nyíltan még akkor is, ha egy kifejezetten melankolikus emberrel áll szemben, akit az ő optimizmusa megbotránkoztat.
Akár beszédben, akár tettben, játék, munka vagy pihenés közben kövessük szabadon temperamentumunkat. Csak azoknak a hajlamoknak a megváltoztatására törekedjünk, amelyek az Istennel való életünk útjában állnak, és embertársaink vagy saját magunknak ártalmára vannak. Temperamentumunk nevelése és gyakorlatoztatása során soha nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy senkinek sincs színtiszta temperamentuma. Minden embernél számtalan variációja lehetséges a temperamentumok összjátékának. Mindenesetre valamelyik uralkodik közöttük Tegyük fel, hogy egy melankolikus némi kolerikus jelleget örökölt. Ha természetes hajlamát követi, a melankólia kerül túlsúlyba. Ha azonban akaratával és értelmével elnyomja ennek a temperamentumnak a kellemetlen megnyilvánulásait, akkor jobban érvényesülhet természetének másik része, a kolerikus. Ezzel megzabolázza melankóliáját anélkül, hogy természetességét elveszítené. A fegyelmezés egészséges eszköze tehát az, ha temperamentumainkat összehangoljuk egymással. Ebben az esetben együtt fejtik ki hatásukat, és az eredmény: jól kiegyensúlyozott természet.
Az élet bonyolult. A különböző temperamentumok, egymáshoz való viszonyában is vannak veszélyek és nehézségek. Félreértjük egymást, félremagyarázzuk embertársaink viselkedését, szavait és tetteit, mert a saját álláspontunkból ítéljük meg, és nem az övéből. Nem látjuk világosan azokat az indítékokat, amelyek arra késztették, hogy így vagy úgy cselekedjék Közben a félreértések legfőbb oka a temperamentumok különbözősége. Ha a melankolikus más temperamentumú embereket a saját álláspontjából ítél meg, esetleg olyan motívumokat tulajdonít nekik, amilyenek a valóságban nincsenek meg. A szangvinikust jellemző ingadozásokat és hirtelen magatartásváltozásait jellemhibának fogja fel. Azt mondja magában: Ha így jártam volna el, jellemtelennek nevezném magam. A szangvinikus a melankolikust makacsnak és mogorvának tartja. Úgy véli: "ha én ilyen sokáig hallgatnék, az azt jelentené, hogy megsértettek".
Csak akkor ítélhetünk meg igazságosan egy embert, ha megismertük és megértettük temperamentumát. Akkor nem lesz olyan szigorú a róla alkotott véleményünk, és könnyebb lesz vele érintkeznünk

Válasz

Kedves Erika!
Izraelnek két nagy ellensége volt az egyik a Filiszteusok. Ők személyesítették meg a Szellemi ellenséget. Egész Izrael rettegett a filiszteus Góliáttól ismerjük az Igéből hogy negyven napon át szidalmazta Izraelt, és Izrael Istenét, és ez ellen Izrael semmit sem tudott tenni.De volt egy férfiú Izraelben Dávid, aki a saját fegyverével megölte őt tudjuk az Igéből hogy Dávid az Úr Jézus Krisztus előképe csak ő tudott győzedelmeskedni a "hatalmas" ellenség felett, ezt senki ember fia nem tudta volna meg tenni,de ő legyőzte. Ezzel az ellenséggel nekünk már nem kell foglalkoznunk mert le győzetett.De ki ez a másik ellenség aki igen sok bosszúságot gyötrelmet békétlenséget testvér háborút és egyebeket tud okozni Isten népének? Ez nem más mint Amálek. Ő a test és lélek vonalán támad."Józsué pedig leveré Amáleket"
"És monda az Úr Mózesnek írd meg ezt emlékezetül könyvbe és add tudtára Jozsúénak hogy mindenestől eltörlöm Amálek emlékezetét az ég alól" Ez a test és lélek aki vagyok. "És meg esküdt az Úr hogy harca lesz az úrnak Amálek ellen nemzetségről nemzetségre. Kedves Erika amiről ír hogy nevelni kell a hívő embereket az azért nem lehetséges mert akkor ez dicsekedésre ad okot és az Ige azt mondja hogy ne dicsekedjék Ő előtte egy test sem "nincsen én bennem az én testemben semmi jó semmi becsülni való és ha van valami említésre való az Krisztus "És nem átkozom meg a földet az ember miatt mert az ember szívének gondolata ifjúságától fogva gonosz"Ezért nem marad más csak a kicserélt élet "élek többé nem én hanem él bennem a Krisztus és amely életet most e testben élem az Isten Fiában való hitben élem aki szeretett engem és önmagát adta értem"
"Vele együtt megfeszítettünk hogy megerőtlenűljön a bűnnek teste"
Kedves Erika ha valamit nem ért kérem írja le. Testvéri üdvözlettel Zoli

Válasz