2000. május 28. vasárnap

„A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés.” (Zsidó 11, 1)

Többféle hitről beszél a Biblia. Az egyik, a hit ajándéka, amiről az első Korinthusi levél 12. fejezete is beszél. Ez a hit a Szent Szellem ajándéka. Itt kilenc féle szellemi ajándékot sorol fel az Ige. Általában három csoportra osztják ezeket az ajándékokat: a megnyilvánulás, a szólás, és az erő ajándékai. A hit ajándéka az utóbbi kategóriába tartozik. Milyen ez a hit?

„És mit mondjak még? Hiszen kifogynék az időből, ha szólnék Gedeonról, Bárákról, Sámsonról, Jeftéről, Dávidról, Sámuelről és a prófétákról; A kik hit által országokat győztek le, igazságot cselekedtek, az ígéreteket elnyerték, az oroszlánok száját betömték.” (Zsidó 11, 32-34)

Ha a hit ajándéka működik egy helyzetben, akkor ott természetfölötti dolgok történnek, szabadulás, és győzelem valósul meg. Például Józsefnek volt kijelentése, látása a jövőjére vonatkozóan, de kellett, hogy a hit ajándéka is működjön az életében, ahhoz, hogy ki tudjon menekülni azokból a helyzetekből, amikbe került. Ez konkrét, valóságos erő.

Dániel könyvében csodálatos példákat találunk a hit ajándékának működésére. (Dániel 3, 1-7) Sidrák, Misák és Abednégó Babilonban éltek, a király udvarában. A babiloni rendszer lényege, hogy a király mondja meg, hogy kiben kell hinniük az embereknek, ő adja az ideológiát. Ebben a történetben is ezt látjuk: Nabukodonozor felállíttatott egy állóképet, amit imádni kellett. Sidráknak, Misáknak és Abednégónak választania kellett az állókép, és az égő, tüzes kemence között.

A kemence a megpróbáltatás helyét jelenti ebben a történetben. Az Egyház ma is egy babiloni közegben él, ahol mindent lehet imádni, csak egy dolog gyanús, ha valaki Istennek odaszánt, és elkötelezett életet akar élni.

Babilonban az emberek tisztelték Istent, de az erejét megtagadták. Sokan így vannak ma is, elfogadják Istent, de az életükben ennek nincs nyoma. Az még nem nagy dolog, ha hiszel Isten létezésében, a kérdés az, hogy hatott-e Isten az életedre. Ábrahám is hitből indult el, és hagyta ott Ur városát.

Babilonban kötelező lett a bálványimádás, az alternatíva pedig a tűzhalál volt. Az emberek pedig nem kezdtek el tiltakozni, hanem helyezkedtek. A feljelentők is megjelentek (Dániel 3, 8-12). Isten kiválasztása nem engedte meg a zsidóknak, hogy a bálványimádást elfogadják, és ezt az Egyház sem fogadja el. Olyan emberek pedig mindig lesznek, akik a hatalmat manipulálják Isten népe ellen.

Akik hitből vannak, azok az Ábrahám fiai. Az állókép előtti leborulás ütközött az első parancsolattal. A leborulásnak szellemi tartalma van, aki leborul valaki vagy valami előtt, az azt imádja. Az imádat pedig egyedül az élő Istent illeti meg. Dánielék békés állampolgárok voltak, de csak Istennek adták az imádatot, tiszteletet, és ez Babilonban életveszélyt jelentett.

Sidrák, Misák és Abednégó a 13-15. versszak szerint kaptak még egy ultimátumot. „De ha nem imádjátok, tüstént bevettettek az égő, tüzes kemenczébe; és kicsoda az az Isten, a ki kiszabadítson titeket az én kezeimből?” Ők pedig így feleltek: „Ímé, a mi Istenünk, a kit mi szolgálunk, ki tud minket szabadítani az égő, tüzes kemenczéből, és a te kezedből is, oh király, kiszabadít minket. De ha nem tenné is, legyen tudtodra, oh király, hogy mi a te isteneidnek nem szolgálunk, és az arany állóképet, a melyet felállíttatál, nem imádjuk.”

A Jelenések 12, 11 olyan szentekről beszél, akik az életüket nem kímélték mindhalálig. Vannak olyan helyzetek, amikor Isten eljuttat téged ilyen pontokra, és megpróbál, hogy van-e benned igazi odaszánás és elszántság. Isten útján egyenesen kell járni. Nem elég eljárni istentiszteletre. Otthon vajon milyen vagy? Be vagy töltekezve Szent Szellemmel vagy csak vallásos locsogás, képmutatás van az életedben?

„Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, a ki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket;” Nem lehetsz olyan, mint a világiak. Izrael is, amikor olyan akart lenni, mint a körülötte levő népek, akkor mindig bajba került. E világ fejedelme gyűlöli Isten kiválasztottait, de Isten szeret téged, és szeretetből hívott el.

Nabukodonozor dühbe jött, és bevettette Sidrákot, Misákot, és Abednégót a tüzes kemencébe. De dicsőség Istennek a kemencében ott volt a negyedik férfi is. (24-25. versszak) Az Úr most is ott van a jobbod felől, nem hagyott el téged. Számodra is buzdító ez, hogy ne félj a megpróbáltatásoktól. Amikor Izraelt kihozta Isten Egyiptomból, azt mondta, hogy „látván láttam az én népem nyomorúságát, és ismerem szenvedéseit”. Isten ismeri, látja a te szükségeidet.

A 26-28. versszakban már egészen másképp beszélt Nabukodonozor, és az emberek. Sokszor ezért kellenek a próbák, mert a végén Isten megdicsőíti a nevét. Nabukodonozor megtért, és hitre jutott. A próbákban való helytállás győzte meg a királyt. Ez sokszor többet jelent, mint az éveken keresztül elmondott bizonyságtevés. Egyenesen kell járnod az Úrban, mert Ő nem hagyja el a népét.

A Dániel 6. fejezete szintén egy nagyszerű történetet ír le. Dániel idősebb korában a méd-perzsa birodalomban élt, és hasonlóan Józsefhez, rajta is kenet volt, ami egyre feljebb, és feljebb emelte. Ez pedig irigységet váltott ki a környezetében. (4-5. vsz.) Miután semmi kivetnivalót nem találtak a fejedelmek Dánielben, kitalálták, hogy hoznak egy vallási jellegű törvényt, ami betiltja, hogy az Istenét kereshesse. Az élő Istennel való kapcsolatot azonban nem lehet betiltani. Dániel bátran, nyitott ablaknál, fennszóval dicsérte tovább Istent. (10. vsz.)

Ez nem egy babiloni rendszer volt, itt alulról jött a kezdeményezéssel manipulálták a királyt. A király pedig tudta, hogy Dániel ártatlan, mégsem tudott tenni érte semmit, mert ő általa alkotott törvényt nem tudta megváltoztatni. A hit ajándéka viszont ebben a történetben is működött. (18- 23. vsz.) Isten nem adja oda az Ő népét az oroszlánok prédájának, elküldi az Ő angyalát, és bezárja az oroszlánok száját. Dárius is megtért, és hitre jutott a történet végén. A királyok, fejedelmek sokszor így ismerik meg az Istent.

A 25. versszakban pedig látjuk, hogy békesség jött az emberek életébe. Békesség ott van, ahol igazság van. Dárius, pogány király, így dicsőíttette Istent: „Én tőlem adatott ez a végzés, hogy az én birodalmamnak minden országában féljék és rettegjék a Dániel Istenét; mert ő az élő Isten, és örökké megmarad, és az ő országa meg nem romol, és uralkodása mind végig megtart; A ki megment és megszabadít, jeleket és csodákat cselekszik mennyen és földön; a ki megszabadította Dánielt az oroszlánok hatalmából.”

Az Apostolok cselekedeteinek 12. fejezetnek leírása szerint olyan helyzetbe kerültek a keresztények, amikor kegyetlen üldözéssel kellett szembenézniük. Itt már nem volt alternatíva a választásra sem, hanem nyílt, fizikai üldözés volt az Egyház ellen. Egy ilyen helyzetben megújul a hite az embereknek, és felismerik, hogy egységben, egy szívvel és lélekkel kell keresniük az Urat. (5. vsz.)

Péter nyugodtan aludt a börtönben, pedig tudta, hogy mire számíthat. Ehhez is a hit ajándéka kellett. Péteren kenet volt, ezért tudott vészhelyzetben is hitben maradni. Ehhez pedig egyenesen kell járni az Úrral minden időben.

Isten elküldte az angyalát (9-17. vsz.), és Péter megszabadult. Isten szabadítása sokszor ilyen hirtelen jön, amikor a gyülekezet imádkozik. Sok háborúságon keresztül kell bemennünk az Isten országába. „Szeretteim, ne rémüljetek meg attól a tűztől, a mely próbáltatás végett támadt köztetek, mintha valami rémületes dolog történnék veletek; Sőt, a mennyiben részetek van a Krisztus szenvedéseiben, örüljetek, hogy az ő dicsőségének megjelenésekor is vigadozva örvendezhessetek.” (I. Péter 4, 12-13.)

A hitednek olyannak kell lennie, mint a tűzben próbált aranynak. Isten hűséges hozzád.

„... Mikor visszahozta az Úr Sionnak foglyait, olyanok voltunk, mint az álmodók. Akkor megtelt a szánk nevetéssel, nyelvünk pedig vígadozással. Akkor így szóltak a pogányok: Hatalmasan cselekedett ezekkel az Úr! Hatalmasan cselekedett velünk az Úr, azért örvendezünk. Hozd vissza, Uram, a mi foglyainkat, mint patakokat a déli földön! A kik könyhullatással vetnek, vígadozással aratnak majd. A ki vetőmagját sírva emelve megy tova, vígadozással jő elő, kévéit emelve.” (126. Zsoltár)