A kereszténység hat alaptanítása: A halottak feltámadása
(2005. aug. 9.)

Egy kis bibliai antropológia:

A Biblia szerint az ember szellem, van lelke, és testben él. Tehát első a szellem, azután a test, és a teremtéskor a kettő találkozásából létrejött lélek, mely az érzelmekből, az értelemből és az akaratból áll. Ezt írja például az I. Thess. 5:23: „Maga pedig a békességnek Istene szenteljen meg titeket mindenestõl; és a ti egész valótok [szellemetek], mind lelketek, mind testetek feddhetetlenül õriztessék meg a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére.”, vagy a Zsid 4:12: “Mert az Istennek beszéde élõ és ható, és élesebb minden kétélû fegyvernél, és elhat a szívnek [szellemnek] és léleknek, az ízeknek és a velõknek [a testnek] megoszlásáig, és megítéli a gondolatokat és a szívnek indulatait.”.

A feltámadás:

A feltámadás a testre vonatkozik. Az az esemény, amikor az ember szelleme, lelke és a teste újból egyesül, és életre kel. Ezt sok keresztény vallja, viszont gyakorlatilag nem hisz benne, inkább a lélek egyfajta vándorlásáról beszélnek, ami a Bibliával ellentétes. A feltámadás az eredeti testet állítja helyre! A feltámadott test más lesz, de felismerhető. “Bizony te alkottad veséimet, te takargattál engem anyám méhében. Magasztallak, hogy csodálatosan megkülönböztettél. Csodálatosak a te cselekedeteid! és jól tudja ezt az én lelkem. Nem volt elrejtve elõtted az én csontom, mikor titokban formáltattam és idomíttattam, mintegy a föld mélyében. Látták szemeid az én alaktalan testemet, és könyvedben ezek mind be voltak írva: a napok is, a melyeken formáltatni fognak; holott egy sem volt még meg közülök.” (Zsoltár 139:13-16).

A feltámadásra a görög nyelv az „anasztaszisz” szót használja, jelentése: újra felkelni, felserkenni, felállni.

A halál, és az emberi alkotórészek azutáni sorsa:

Szellem halálnak azt nevezzük, mikor az ember szelleme elválasztott Istentől. A világi emberek ebben az állapotban vannak –fizikailag élnek, de szellemileg halottak-, és ez az állapot súlyosabb a Biblia szerint, mint a fizikai halál. A keresztények fizikai halála inkább csak elalvás, ugyanis az ember szelleme a Mennybe kerül az Atyához, ami Pál apostol szerint jobb, mint a földi élet.

A fizikai halál a szellem és lélek elválasztása a testtől, miután leállt a szívműködés. “És a por földdé lenne, mint azelõtt volt; a lélek pedig megtérne Istenhez, a ki adta volt azt.” (Préd 12:9).

A halál és a feltámadás közti időszakban:

1.      A test egyértelműen a földbe kerül, és elporlad.

2.      A szellem és a lélek sorsa az ember földi életétől függ. Más és más

a)      az igazak esetében

                                                              I.      Krisztus halála, eltemettetése és feltámadása előtt –Ábrahám kebelére kerül (a Seolon belüli elkülönített rész)

                                                           II.      Krisztus halála, eltemettetése és feltámadása után – a Mennybe kerül

b)      a gonoszok esetében – a Pokolba kerül  (a Seolon belüli, nagyobb rész)

Példák:

Szíria királya:

“Alant a sír megindul te miattad megérkezésedkor, miattad felriasztja árnyait, a föld minden hatalmasit, felkölti székeikrõl a népek minden királyait; Mind megszólalnak, és ezt mondják néked: Erõtlenné lettél te is, miként mi; hozzánk hasonlatos levél!” (Ézsaiás 14:9-10). Eszerint az igerész szerint (mely egy konkrét eseményt ír le,) az eltávozott szellemek visszaemlékeznek a földi életükre.

A koldus Lázár és a gazdag ember esete:

“Lõn pedig, hogy meghala a koldus, és viteték az angyaloktól az Ábrahám kebelébe; meghala pedig a gazdag is, és eltemetteték. És a pokolban felemelé az õ szemeit, kínokban lévén, és látá Ábrahámot távol, és Lázárt annak kebelében. És õ kiáltván, monda: Atyám Ábrahám! könyörülj rajtam, és bocsásd el Lázárt, hogy mártsa az õ ujjainak hegyét vízbe, és hûsítse meg az én nyelvemet; mert gyötrettetem e lángban. Monda pedig Ábrahám: Fiam, emlékezzél meg róla, hogy te javaidat elvetted a te életedben, hasonlóképen Lázár is az õ bajait: most pedig ez vígasztaltatik, te pedig gyötrettetel. És mindenekfelett, mi köztünk és ti közöttetek nagy közbevetés van, úgy, hogy a kik akarnának innét ti hozzátok általmenni, nem mehetnek, sem azok onnét hozzánk át nem jöhetnek.” (Lukács 16:22-26). A gazdag ember és Lázár esete egy megtörtént esemény, méghozzá Jézus halála és feltámadása előtt történt. Lázár igaz ember volt, ellenben a gazdag a földi javakkal volt elfoglalva, gonosz volt. Mindketten a Seolba (héb), azaz Hádészbe (gör) kerültek (halottak gyűjtőhelye).

A gazdag ember a Pokolba került, Lázár pedig Ábrahám kebelére (azaz a nyugalom helyére, más elnevezés szerint a paradicsomba –ez az eredetiben kertet jelent). Erre a helyre kerültek az igazak Jézus feltámadása előtt.

A tanulságok:

o a személyiség állandó (a túlvilágon is ugyanaz marad)

o a személyek felismerhetőek

o emlékeznek a földi életre

o állapotuk tudatos

o teljesen el vannak választva az igazak és a hamisak

Jézus Krisztus, az első zsenge:

“Az Úrra néztem szüntelen; mert jobb kezem felõl van, meg nem rendülök. Azért örül az én szívem és örvendez az én lelkem; testem is biztosságban lakozik. Mert nem hagyod lelkemet a Seolban; nem engeded, hogy a te szented rothadást lásson. Te tanítasz engem az élet ösvényére, teljes öröm van tenálad; a te jobbodon gyönyörûségek vannak örökké.” (Zsoltár 16:8-11). Ez a zsoltár a Messiásról szól, Jézus haláláról, eltemettetéséről és feltámadásáról. Kiegészítik ezt Jézus szavai, amiket a kereszten az egyik –megtért- latorhoz intézett (Luk 23:43, :46): “És monda néki Jézus: Bizony mondom néked: Ma velem leszel a paradicsomban. És kiáltván Jézus nagy szóval, monda: Atyám, a te kezeidbe teszem le az én lelkemet. És ezeket mondván, meghala.”.

-  a lelke bekerült a Seolba (a paradicsomba)

-  a szellemét az Atyára bízta

-  teste a sírba került

“Ámde Krisztus feltámadott a halottak közül, zsengéjök lõn azoknak, kik elaludtak. Miután ugyanis ember által van a halál, szintén ember által van a halottak feltámadása is. Mert a miképen Ádámban mindnyájan meghalnak, azonképen a Krisztusban is mindnyájan megeleveníttetnek.” (I. Kor 15:20-22). Krisztus feltámadása minta lett, ő az első zsenge, és most az Atyánál van. Ettől az eseménytől kezdve az igazak szelleme és lelke a halál –pontosabban innentől kezve inkább elköltözés, vagy elalvás- után a Mennybe kerül.

István megkövezése:

“Mivel pedig teljes vala Szent Lélekkel, a mennybe függesztvén szemeit, látá Istennek dicsõségét, és Jézust állani az Istennek jobbja felõl, És monda: Ímé látom az egeket megnyilni, és az embernek Fiát az Isten jobbja felõl állani.”, “Megkövezék azért Istvánt, ki imádkozik és ezt mondja vala: Uram Jézus, vedd magadhoz az én lelkemet! Térdre esvén pedig, nagy fenszóval kiálta: Uram, ne tulajdonítsd nékik e bûnt! És ezt mondván, elaluvék.” (ApCsel 7:55-56, :59-60). Istvánt, -aki teljes volt Szent Szellemmel- megkövezték. Ő látta Jézust az Atya jobbján (a Mennyben), aztán Jézus magához vette a lelkét. Ez már a Krisztus feltámadása utáni időszakban történt, így mehetett a szelleme a Mennybe.

Pál apostol dilemmája is ennek az időszaknak az előnyére épül: “Azért mivelhogy mindenkor bízunk, és tudjuk, hogy e testben lakván, távol vagyunk az Úrtól. Bizodalmunk pedig van, azért inkább szeretnénk kiköltözni e testbõl, és elköltözni az Úrhoz.” (II. Kor 5:6, :8). “Mert nékem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség. De ha e testben való életem munkámat gyümölcsözteti: hogy melyiket válaszszam, meg sem mondhatom. Mert szorongattatom e kettõ között, kívánván elköltözni és a Krisztussal lenni; mert ez sokkal inkább jobb; De e testben megmaradnom szükségesebb ti érettetek.”. (Filippi 1:21-24).

Az apostolok csodálkozása Jézus feltámadt testén:

“Lássátok meg az én kezeimet és lábaimat, hogy én magam vagyok: tapogassatok meg engem, és lássatok; mert a léleknek nincs húsa és csontja, a mint látjátok, hogy nékem van! És ezeket mondván, megmutatá nékik kezeit és lábait.” (Luk 24:39-40). “Azután monda Tamásnak: Hozd ide a te ujjadat és nézd meg az én kezeimet; és hozd ide a te kezedet, és bocsássad az én oldalamba: és ne légy hitetlen, hanem hívõ.” (Ján 20:27). A tanítványok először nem hitték el, hogy Jézus testben támadt fel, szellemnek gondolták. Jézus sebei demonstráció céljából maradtak a testén, a keresztáldozat örök-érvényűségének hangsúlyozására. Isten Jézusnak is az eredeti testét állította helyre. A feltámadott test – itt is látható, hogy – más, de felismerhető.

Próféciák a feltámadásra:

Jób hitt saját testének a feltámadásában:

“Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll. És miután ezt a bõrömet megrágják, testem nélkül [az eredetiben: testemben!] látom meg az Istent. A kit magam látok meg magamnak; az én szemeim látják meg, nem más.” (Jób 19:25-27). Jób tudta, hogy egyszer a teste elbomlik, de jön a Megváltó, és feltámasztja a testét.

Ézsaiás is prófétált a feltámadásról:

“Megelevenednek halottaid és holttesteim fölkelnek: serkenjetek föl és énekeljetek, a kik a porban lakoztok, mert harmatod az élet harmata [a Szent Szellem], és visszaadja a föld az árnyakat [a halottakat]!” (Ézsaiás 26:19). A Szent Szellem által támasztotta fel az Atya Jézust is. A Szent Szellem feltámasztó erővel, hatalommal rendelkezik. Ezt írja a Róm 8:11 is: “De ha Annak a Lelke lakik bennetek, a ki feltámasztotta Jézust a halálból, ugyanaz, a ki feltámasztotta a Krisztus Jézust a halálból, megeleveníti a ti halandó testeiteket is az õ ti bennetek lakozó Lelke által.”

A feltámadás szakaszai

“Bizony, bizony mondom néktek, hogy eljõ az idõ, és az most vagyon, mikor a halottak hallják az Isten Fiának szavát, és a kik hallják, élnek.” (Ján 5:25)

“Ne csodálkozzatok ezen: mert eljõ az óra, a melyben mindazok, a kik a koporsókban vannak, meghallják az õ szavát, És kijõnek; a kik a jót cselekedték, az élet feltámadására; a kik pedig a gonoszt mûvelték, a kárhozat feltámadására.” (Ján 5:28-29).

A két szakaszban található „halottak”, és „akik koporsókban vannak”, nem ugyanaz. A 25. részben leírt halottak szellemi halottak, akik fizikailag élnek. Mi is ilyenek voltunk, azt mondja Pál: „Titeket is megelevenített, a kik holtak valátok a ti vétkeitek és bûneitek miatt.” (Efézus 2:1) A 28. és 29. versszakban viszont olyan fizikai halottakról ír, akik a jövőben feltámadnak.

Ennek a feltámadásnak rendje, precíz sorrendje van:

„Mert a miképen Ádámban mindnyájan meghalnak, azonképen a Krisztusban is mindnyájan megeleveníttetnek. Mindenki pedig a maga rendje szerint. Elsõ zsenge a Krisztus; azután a kik a Krisztuséi, az õ eljövetelekor. Aztán a vég, mikor átadja az országot az Istennek és Atyának; a mikor eltöröl minden birodalmat és minden hatalmat és erõt.” (I. Kor 15:22-24)

1.      Első zsenge a Krisztus

Az első zsengéről a mózesi törvényben olvasunk: „Szólj Izráel fiainak és mondd meg nékik: Mikor bementek a földre, a melyet én adok néktek, és megaratjátok annak vetését: a ti aratástok zsengéjének elsõ kévéjét vigyétek a papnak. Az pedig lóbálja meg a kévét az Úr elõtt, hogy kedvesen fogadtassék érettetek; a szombat után való napon lóbálja azt meg a pap.” (III. Móz 23:10-11).

Krisztus volt az, “Aki a mi bûneinkért halálra adatott, és feltámasztatott a mi megigazulásunkért.” (Róm 4:25), azaz az első, aki feltámadott, és aki a mi feltámadásunknak is a mintája, “első zsengéje”.

2.      Krisztus a visszajövetelekor elragadja az övéit. Ez az ígéret nagy vígasztalás a keresztének számára, mert közel van, hogy Krisztus visszajön a felhőkig azokkal, akiknek a szellemei már a Mennyben vannak. Ezután Krisztussal leszünk a Mennyben egy hatalmas istentiszteleten, amit maga Jézus fog vezetni. Ezt az eseményt nevezik az igazak feltámadásának.

“Nem akarom továbbá, atyámfiai, hogy tudatlanságban legyetek azok felõl, a kik elaludtak, hogy ne bánkódjatok, mint a többiek, a kiknek nincsen reménységök. Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadott, azonképen az Isten is elõhozza azokat, a kik elaludtak, a Jézus által õ vele együtt. Mert ezt mondjuk néktek az Úr szavával, hogy mi, a kik élünk, a kik megmaradunk az Úr eljöveteléig, épen nem elõzzük meg azokat, a kik elaludtak. Mert maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával leszáll az égbõl: és feltámadnak elõször a kik meghaltak volt a Krisztusban; Azután mi, a kik élünk, a kik megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhõkön az Úr elébe a levegõbe; és ekképen mindenkor az Úrral leszünk. Annakokáért vígasztaljátok egymást e beszédekkel.” (I. Thess 4:13-18).

3.      A vég idején az összes halott feltámad, ez Krisztus 1000 éves uralkodása végén lesz, amikor Krisztus átadja a hatalmat az Atyának. Az események folytatása pedig:

“Mikor pedig minden alája vettetett, akkor maga a Fiú is alávettetik annak, a ki neki mindent alávetett, hogy az Isten legyen minden mindenben.” (I. Kor 15:28). A Jelenések könyve továbbá az alábbiakat írja erre az időre vonatkozólag (20:7-10): “És mikor eltelik az ezer esztendõ, a Sátán eloldatik az õ fogságából. És kimegy, hogy elhitesse a föld négy szegletén lévõ népeket, a Gógot és a Magógot, hogy egybegyûjtse õket háborúra, a kiknek száma, mint a tenger fövenye. És feljövének a föld szélességére, és körülvevék a szentek táborát és a szeretett várost [Jeruzsálemet]; és Istentõl a mennybõl tûz szálla alá, és megemészté azokat. És az ördög, a ki elhitette õket, vetteték a tûz és kénkõ tavába, a hol van a fenevad és a hamis próféta; és kínoztatnak éjjel és nappal örökkön örökké.”

A testünk a feltámadás után:

„De mondhatná valaki: Mi módon támadnak fel a halottak? és minémû testtel jönnek ki? Balgatag! a mit te vetsz, nem elevenedik meg, hanemha megrothadánd. És abban, a mit elvetsz, nem azt a testet veted el, a mely majd kikél, hanem puszta magot, talán búzáét, vagy más egyébet. Az Isten pedig testet ád annak, a mint akarta, és pedig mindenféle magnak az õ saját testét.” (I. Kor 15:23-24). Mint ahogyan az elvetett búzamagból búza kel ki, úgy az elhalt testből is test, feltámadott szellemi test “kel ki”.

“Nem minden test azon egy test, hanem más az embernek teste, más a barmoknak teste, más a halaké, más a madaraké. És vannak mennyei testek és földi testek; de más a mennyeiek dicsõsége, más a földieké. Más a napnak dicsõsége és más a holdnak dicsõsége és más a csillagok dicsõsége; mert csillag a csillagtól különbözik dicsõségre nézve. Épenígy a halottak feltámadása is. Elvettetik romlandóságban, feltámasztatik romolhatatlanságban; Elvettetik gyalázatosságban, feltámasztatik dicsõségben; elvettetik erõtelenségben, feltámasztatik erõben. Elvettetik érzéki test, feltámasztatik lelki test. Van érzéki test, és van lelki test is.” (I. Kor 15:39-44), “Mert szükség, hogy ez a romlandó test romolhatatlanságot öltsön magára, és e halandó test halhatatlanságot öltsön magára.” (I. Kor 15:53). A földi test tehát öt ponton különbözik lényegesen a mennyei testtől:

A földi                          A mennyei

-        romlandó                      romolhatatlan

-        gyalázatos                     dicsőséges

-        erőtlen                          erőteljes

-        érzéki, lelki                   szellemi

-        halandó                        halhatatlan

“Ha pedig Krisztus fel nem támadott, akkor hiábavaló a mi prédikálásunk, de hiábavaló a ti hitetek is.” “Ha pedig a Krisztus fel nem támadott, hiábavaló a ti hitetek; még bûneitekben vagytok.” (I. Kor 15:14, :17). Aki a test feltámadásában nem hisz, annak a prédikálása, hite hiábavaló, és bűnökben él. Tehát nagyon fontos a feltámadásban való élő hit! Hiszen: “Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk.” (I. Kor. 15:19)

“Hogy megismerjem Õt, és az Õ feltámadásának erejét, és az Õ szenvedéseiben való részesülésemet, hasonlóvá lévén az õ halálához; Ha valami módon eljuthatnék a halottak feltámadására. Nem mondom, hogy már elértem, vagy hogy már tökéletes volnék; hanem igyekezem, hogy el is érjem, a miért meg is ragadott engem a Krisztus Jézus.” (Filippi 3:10-12). A célunk tehát Pál apostollal együtt:

o  megismerni Isten erejét

o  eljutni a halottak feltámadására (és nem csak az