Sok mese kezdodik így. 'Egy asszonynak volt két fia'. Amikor az asszony életet adott a két gyermeknek, még nem sejthette, hogy mennyire különbözo sors jut majd nekik osztályrészül...

Még nem sejthette, hogy amikor o öregen és elesetten egy kórházban tölt majd egy karácsonyt, és a két fia eljön ot meglátogatni, az egyik majd öltönyben és nyakkendoben, a jólfésültség nyílvánvaló jeleivel, pöffeszkedve és hangosan jótékonykodva tüsténtkedik majd az ágya körül - elnagyolt mozdulatai közben legalább ötször megtaszítva a szomszédos beteg ágyát -, míg másik fia a tanyán megszokott öltözékben, poros nadrágban és csizmában, kalapját gyurögetve áll majd, csillogó szemekkel nézve édesanyját é távolabbról, hogy engedje testvérét szerepelni.

Az asszony akkor még nem sejthette, hogy miközben o majd minden sejtjével élvezi a muanyag tálkában behozott ünnepi vacsorát, az a fia, aki az ételt hozta neki, rá sem néz majd, csak türelmetlenül dünnyög valamit válaszul arra, ahogyan o az ízeket dicséri, miközben másik fia már a látványtól is jóllakik, ahogyan mosolyogva nézi idos édesanyja örömét.

Egy öregasszonynak volt két fia. Az egyiküknek 'jól felvitte az Isten a dolgát', ahogyan mondani szokás, a másik ismerte Istent, Aki megtanította ot a valódi szeretetre és a valódi puszikra. Egy asszonynak volt két felnott fia. O mindkettonek azt mondta a búcsúzásnál, 'kisfiam'. De az a fia, aki ennivalót hozott neki, elfordította a fejét, ahogyan a búcsúzásnál megpuszilták egymást. A másik fia, akinek magának is alig volt valamije, a látogatás alatt csak ritkán jutott szóhoz. De hát sokszor megesik ez, a valódi Szeretet csendes. A valódi, cuppanós puszi hangját viszont mindenki hallotta a kórteremben.