Szög és a kalapács esete

Korábban többször is előfordult, hogy valamit kértem az Úrtól, de az nem úgy és akkor történt, amikor én szerettem volna. Ilyenkor elcsüggedtem és csalódott voltam. Ezt el is „panaszoltam” egy keresztény barátomnak, aki hirdette nekem az evangéliumot.
Hosszasan elbeszélgettünk és megkérdezte, hogy hálaadással szólok-e az imáimban az Úr hoz, és „– hálát adtál mindenért, amid van? És amid lesz?”
Most is a fülemben hallom „tudsz-e már hálát adni akkor is, amikor szögelés közben az újadra versz?”

A beszélgetésünk óta eltelt már jó pár év, mikor az egyik barátomnak segítettem hurcolkodni.
Egy jókora nagy, fémből készült satupadot (ami kb. 150 – 200 kg körül lehetett) próbáltunk a teherautó platójáról leemelni. Mielőtt megemeltük volna a földön álló társammal, a platón állók meglökték a monstrumot, ami szerencsétlenül a fogást kereső ujjamra zuhant. Fájdalmasan kiabáltam, az ujjam, az ujjam! Gyorsan segítségemre siettek és végre kiszabadíthattam a mázsás súly alá szorult, mutatóujjam, amire nem ismertem rá első látásra. A fájdalomtól körbe-körbe topogtam és egyből eszembe jutottak kedves barátom intő szavai. Azonnal hálát adtam az Úrnak, hogy megmentette az ujjamat és a testi épségemért, és azért hogy a hajam szála sem görbülhet meg az Ő tudta nélkül.
Szokatlan, belső öröm árasztott el és miközben fenn hangon csak azt mondogattam Köszönöm Uram! Megszűnt a fájdalmam, a vérzés elállt és az ujjamon nyoma sem volt az előbbi zúzódásnak.

Én így, a gyakorlatban tanultam meg, hogy mindenért hálát tudjak adni.
És Te tudsz-e már hálát adni, ha szögelés közben az ujjadra versz?