A változás belülről kifelé halad. Istentisztelet után más arccal megy haza az ember, mint amilyennel érkezett.

Luk 18:9  Némelyeknek pedig, kik elbizakodtak magukban, hogy ők igazak, és a többieket semmibe sem vették, ezt a példázatot is mondá:

Luk 18:10  Két ember méne fel a templomba imádkozni; az egyik farizeus, és a másik vámszedő.

Luk 18:11  A farizeus megállván, ily módon imádkozék magában: Isten! hálákat adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint egyéb emberek, ragadozók, hamisak, paráznák, vagy mint ím e vámszedő is.

Luk 18:12  Böjtölök kétszer egy héten; dézsmát adok mindenből, amit szerzek.

Luk 18:13  A vámszedő pedig távol állván, még szemeit sem akarja vala az égre emelni, hanem veri vala mellét, mondván: Isten, légy irgalmas nekem bűnösnek!

Luk 18:14  Mondom néktek, ez megigazulva méne alá az ő házához, inkább hogynem amaz: mert valaki felmagasztalja magát, megaláztatik; és aki megalázza magát, felmagasztaltatik.

Luk 18:15  Vivének pedig hozzá kis gyermekeket is, hogy illesse azokat; mikor pedig a tanítványok ezt látták, megdorgálák azokat.

Luk 18:16  De Jézus magához híván őket, monda: Engedjétek, hogy a kis gyermekek én hozzám jöjjenek, és ne tiltsátok el őket; mert ilyeneké az Istennek országa.

A vámszedő nagy lelkiismeret-furdalással ment Isten jelenlétébe, pedig gazdag volt. A vámszedők – helyzetükkel visszaélve - általában önmaguknak is szedtek, nemcsak a római birodalomnak.

Ettől a magatartástól óvott Keresztelő János.[1]

Ezek után érthető, hogy a vámszedő morálisan nem volt önmagával elégedett, noha tudta azt, hogy társadalmilag magas pozícióban van. Gyakran kívülről másképpen ítélnek meg egy embert; a környezet másképpen látja őt, mint amilyen valójában.  Színészek, feltalálók, művészek sorsa gyakran érthetetlen a nagyközönség előtt. Nem értik az emberek pl. azt, hogy miért lesznek öngyilkosok sikeresnek gondolt emberek. Sokan irigylik őket, de lehet, hogy aki átéli, az félelmekkel van tele; ezekről a társadalom nem tud, de az Úr a szíveket vizsgálja.

Az a tapasztalat, hogy nemcsak a teljes kilátástalanságban lévők térnek meg. Sokszor az embereket nem a bukások hozzák az Úrhoz; nem az, hogy csődtömeget halmoztak fel. Van olyan, aki társadalmilag megbecsült ember, mégis érzi, hogy a lelkiismeretével nincs rendben.[2] Szükségben vagyunk, mert mindannyian vétkeztünk.

[1] Luk 3:12  És eljövének a vámszedők is, hogy megkeresztelkedjenek, és mondának neki: Mester, mit cselekedjünk?

Luk 3:13  Ő pedig monda nekik: Semmi többet ne követeljetek, mint ami előtökbe rendeltetett.

[2] A „lelkiismeret” szó helyett jobb lenne a „szellem-önismeret”. A görögben: szüneidészisz. A „szün” jelentése: együtt, az „eidészisz” pedig az eidónból van, ami azt jelenti: lát, észlel. Ez a jelzőrendszer tehát az emberben azért van, hogy együtt lásson. Kivel? Természetesen Istennel! Vagyis egyformán ítéljen meg cselekedeteket Ővele. Így mutatja meg, hogy Istennek mi a véleménye a tetteinkről, gondolatainkról, érzéseinkről. Nagyon érzékeny „műszer”, nagyon megbecsülendő, mert a védelmünket szolgálja! Elnyomható, elhallgattatható, de ez már súlyosan fertőzött szellemre utaló jel! (Lásd: 1 Tim 4:2)

A változás belülről kifelé halad

Luk 18:9  Némelyeknek pedig, kik elbizakodtak magukban, hogy ők igazak, és a többieket semmibe sem vették, ezt a példázatot is mondá:

Luk 18:10  Két ember méne fel a templomba imádkozni; az egyik farizeus, és a másik vámszedő.

Luk 18:11  A farizeus megállván, ily módon imádkozék magában: Isten! hálákat adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint egyéb emberek, ragadozók, hamisak, paráznák, vagy mint ím e vámszedő is.

Luk 18:12  Böjtölök kétszer egy héten; dézsmát adok mindenből, amit szerzek.

Luk 18:13  A vámszedő pedig távol állván, még szemeit sem akarja vala az égre emelni, hanem veri vala mellét, mondván: Isten, légy irgalmas nekem bűnösnek!

Luk 18:14  Mondom néktek, ez megigazulva méne alá az ő házához, inkább hogynem amaz: mert valaki felmagasztalja magát, megaláztatik; és aki megalázza magát, felmagasztaltatik.

Luk 18:15  Vivének pedig hozzá kis gyermekeket is, hogy illesse azokat; mikor pedig a tanítványok ezt látták, megdorgálák azokat.

Luk 18:16  De Jézus magához híván őket, monda: Engedjétek, hogy a kis gyermekek én hozzám jöjjenek, és ne tiltsátok el őket; mert ilyeneké az Istennek országa.

A vámszedő nagy lelkiismeret-furdalással ment Isten jelenlétébe, pedig gazdag volt. A vámszedők – helyzetükkel visszaélve - általában önmaguknak is szedtek, nemcsak a római birodalomnak.

Ettől a magatartástól óvott Keresztelő János.[1]

Ezek után érthető, hogy a vámszedő morálisan nem volt önmagával elégedett, noha tudta azt, hogy társadalmilag magas pozícióban van. Gyakran kívülről másképpen ítélnek meg egy embert; a környezet másképpen látja őt, mint amilyen valójában.  Színészek, feltalálók, művészek sorsa gyakran érthetetlen a nagyközönség előtt. Nem értik az emberek pl. azt, hogy miért lesznek öngyilkosok sikeresnek gondolt emberek. Sokan irigylik őket, de lehet, hogy aki átéli, az félelmekkel van tele; ezekről a társadalom nem tud, de az Úr a szíveket vizsgálja.

Az a tapasztalat, hogy nemcsak a teljes kilátástalanságban lévők térnek meg. Sokszor az embereket nem a bukások hozzák az Úrhoz; nem az, hogy csődtömeget halmoztak fel. Van olyan, aki társadalmilag megbecsült ember, mégis érzi, hogy a lelkiismeretével nincs rendben.[2] Szükségben vagyunk, mert mindannyian vétkeztünk.

[1] Luk 3:12  És eljövének a vámszedők is, hogy megkeresztelkedjenek, és mondának neki: Mester, mit cselekedjünk?

Luk 3:13  Ő pedig monda nekik: Semmi többet ne követeljetek, mint ami előtökbe rendeltetett.

[2] A „lelkiismeret” szó helyett jobb lenne a „szellem-önismeret”. A görögben: szüneidészisz. A „szün” jelentése: együtt, az „eidészisz” pedig az eidónból van, ami azt jelenti: lát, észlel. Ez a jelzőrendszer tehát az emberben azért van, hogy együtt lásson. Kivel? Természetesen Istennel! Vagyis egyformán ítéljen meg cselekedeteket Ővele. Így mutatja meg, hogy Istennek mi a véleménye a tetteinkről, gondolatainkról, érzéseinkről. Nagyon érzékeny „műszer”, nagyon megbecsülendő, mert a védelmünket szolgálja! Elnyomható, elhallgattatható, de ez már súlyosan fertőzött szellemre utaló jel! (Lásd: 1 Tim 4:2)