Azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van!

Napjainkban mennek a testvérek üdülni, jó is az, kipihenik az éves fáradalmakat. Egy testvér is elment. A lelkipásztor megkérdezte tőle: - Hát hogyan sikerült a nyaralás? Az atyafi elvörösödött, kicsit kikelt magából: - Hát, ne is említse! Az egyik alkalommal elmentünk egy kis sétára, és amikor visszajöttünk, feltörték a lakókocsinkat, minden értéket elvittek belőle. Mi ott hagytuk az összes pénzünket, azt is elvitték. Képzelje, hogyan éreztük magunkat! Értesítettem otthon a testvéremet, és kértem, hogy küldjön pénzt az én számomra, hogy haza tudjunk menni. És képzelje, a következőket írta a csekkre: „Azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van!” Amikor elolvastam, majdnem szétrobbantam a méregtől. Kifosztottak mindenünkből, és azt írja, hogy ez javunkra van! Hogyan lesz ez javamra?

Mi is gondolkodunk. Az a nehéz élethelyzet, amiben vagyok – hogyan lesz az javamra? Sokféle élethelyzet van. S az ember sokszor mondja: -Nem értem. Járok a gyülekezetbe, szolgálok az Istennek, igyekszem betartani az Ő parancsolatait, hívő emberként élni, megadom a tizedet, ami megjár az Úrnak, zenélek a zenekarban, énekelek az énekkarban, imádkozok, istenfélő életet élek, és mégis ez van az én életemben. Azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van! Így is van ez, csak sokszor nem ismerjük fel. Bizonyára mondták ezt már nekünk testvéreink, csak ők sem értették, mi sem értettük, adott helyzetben zúgolódik az ember az életkörülményei miatt: - Miért engedi meg Isten pont az én életemben, az én családom életében? Nagyon sokszor nem értjük az összefüggéseket.

Kérdés az, hogy minden helyzetben, minden élethelyzetre lehet-e ezt mondani, hogy akik Istent szeretik, minden javukra van? Vagy megvizsgáltuk-e azt, hogy mit akar elérni azzal az Úr, amibe én vagyok? Talán valamiben megállj!-t akar parancsolni nekem, és azt akarja, hogy irányt változtassak, és azért vannak érthetetlen helyzetek, mert erőlködök és próbálkozok. Gondoljátok el, ha Pécsről Budapestre szeretnénk menni, többféle irányba indulhatnánk el. Lehet menni egyenesen a 6-os úton, aztán el lehet jönni Kiskőrösre, és onnan menni Pestre, vagy Kecskemétre, esetleg Debrecenbe, és onnan Pestre. Vagy Nagykanizsára, Zalaegerszegre vagy Győrbe, és onnan menni – és minden út oda vezet Budapestre! Csak az ember nem mindig választja a legegyszerűbbet. Lehet, hogy kirándulni akar, akkor messzebbre megy az ember. A lelki életben is nagyon sokszor így van. Isten kijelölt egy utat a mi számunkra, amelyen járjon az ember. De mi emberek olyanok vagyunk, hogy nem mindig járunk azon, hanem kitérőket keresünk. Isten megengedi a kitérőket, tehát megérkezünk a célba, de nem kellene megtenni a kerülő utat. Sokszor azért kell megtenni, mert makacsok vagyunk, az emberi „én” munkálkodik, Isten nehezen tud elérni valamit az életünkben. „Azoknak… Azoknak, akik el vannak választva, akiket Isten elhívott, a kihívottaknak szól az Ige: Akik Isten szeretik, minden javukra van. Szeretjük Istent? Mert Ő szeret bennünket. Úgy szeretett, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen! Kibeszélhetetlenül szeret bennünket! Örök életet ad a te számodra! Biztos az örök élet! Biztos vagy benne? Biztosak lehetünk! Nem azért, mert jó emberek vagyunk, mert nincsen ember, aki ne vétkeznék, nincsen bennünk semmi jó! Nem azért jutunk be a mennybe, mert mi rendkívüli emberek vagyunk, hanem Jézus érdeméért! Azért halt meg Jézus Krisztus, hogy lefizesse bűn-adósságunkat, hogy kiváltson a rabságból, gyermekévé fogadjon, helyet készítsen a számunkra – és jelenleg imádkozik értünk az Atyának a jobbján naponként. Mi még meg is feledkezünk Róla sokszor, de Ő mindenkor imádkozik értünk. Akiket így szeret Jézus, azok viszontszeretik Őt! Teljes szívükből, teljes lelkükből, és minden erejükből. Mit adhatok én Neki? Amint vagyok, jövök a kereszt aljába, szeretem Őt, ragaszkodom Hozzá, lekötelezett engem! Képzeljétek el, hogy kirántanák egy nagyobb összeget a zsebemből, és te utánam sietnél: - Kérem, kirántotta a pénzét, itt van! – Én biztosan jól megnéznélek, hogy ennyire szeretsz engem. Jól bevésném a gondolataimba az arcodat, és amikor újra találkoznánk, előre köszönnék neked, tiszteletben tartanálak, és mindig eszembe jutna, hogy te egy rendkívüli ember vagy, mert visszaadtad, amit én elvesztettem. És Jézus Krisztus is visszaadta nekünk a reménységet, az örök élet lehetőségét, amit az Éden-kertben elvesztettünk. És visszakerülhetünk Isten csodálatos világába, a bűn nélküli országba, az örök élet honába Jézus érdeméért. Milyen gyönyörű tájak vannak ezen a Földön is. Milyen csodálatos lehet a menny! Nem tudom, örülsz-e már előre, hogy milyen boldog leszel majd ott, ahol nem lesz többé könny, fájdalom, betegség, halál, hanem örökös öröm! Úgy elgondolom, hogy Jézus Krisztus megtisztelt engem, hogy abba a szép országba visz majd fel, és helyem lesz Isten asztalánál, a nagy vacsorán! A mennybe ott lesz a neved, ahol Isten a helyedet kijelölte. Járok néha a minisztériumba, és nem ülhetek le akárhol, hanem ki van téve a nevem egy bizonyos helyen. Nem ülhetek le máshová. A mennyben is így lesz! Jézus biztosított minket arról, hogy az övéi közül mindenkinek lesz ott helye! Örül a lelked? Hálás vagy érte? Isten egy ilyen nyomorult, bűnös embert odavisz, ott készít helyet! Odavisz az Atya elé: - Atyám, itt vannak azok, akiket nékem adtál! Ezekért én meghaltam, őket én nagyon szeretem! – Ez lesz a mi osztályrészünk!

Akik Istent szeretik, azoknak minden javukra van! Még ha néha keményebben is bánik velünk. Svájcban voltunk a hegyekben, és olyan szakadékokat láttunk, ahol a sziklafal szinte függőlegesen szakadt alá többszáz méter mélységbe. Borzongva álltunk ott, nem volt mibe kapaszkodni. Képzeld el, ha a gyermeked is ott lenne, és nem ismerné a veszélyt. Mit tennél? Biztosan erősen megmarkolnád, és elrántanád onnan. Lehet, hogy ez neki fáj, de miért teszi a szülő? Mert szereti! Mert nem akarja, hogy leessen! Nem akarja, hogy meghaljon! Jézus Krisztus is sokszor így lép közbe a mi életünkbe. Mert nem akarja, hogy elvesszünk! Azt akarja, hogy üdvösséget nyerjünk! Néha megsebez az Úr. Aztán hagyja, majd begyógyul? Majd lesz valami vele? Nem, nem! Megsebez, de be is kötöz! Milyen jó, hogy nem hagy úgy! Nem, az Úr gyógyítani akar! Megsebez, kivágja a gennyes gócot, ami az egész élet fertőzését okozhatja, és azután gondos kézzel be is kötöz! A Lélek szavával, az Ige üzenetével, énekekkel, zenével, a testvérek buzdításával, csak legyen nyitva a fülünk, hogy meghalljuk a gyógyító szavakat! Isten megengedi a szomorúságot, de meg is vigasztal! Akik Istent szeretik, azoknak minden javukra van! Szeretjük az Urat, ezért jövünk színe elé! Sokszor annyira megterhelve, hogy szinte lépni is alig tudunk, már-már megadjuk magunkat. És akkor érezzük Isten szeretetét, és egymás után esnek le a terhek a vállunkról, és megkönnyebbül a lelkünk. Milyen csodálatos ez! És amikor beszélgethetünk Vele! Amikor imádhatjuk Őt! Főleg a gyülekezetben! „Ahol egyetértésben összejönnek az atyafiak, oda küld áldást az Úr!” (139. zsoltár) „Jó az atyafiaknak az együtt való lakozása!” Nem véletlen van gyülekezet! Hiszen lehetne úgy is élni, hogy az egyik hívő testvér itt él, a másik ott, így is lehet a mennybe jutni, de sokkal jobb, ha van közösség, mert megvan a maga áldása! Sok áldást kapunk a gyülekezetben. Még akkor is, ha megfedd az Úr! Sokszor kell mondanunk: - Igazad van, Uram! Ezt nem kellett volna tennem! Másképpen kellett volna! Bocsáss meg! Segíts, hogy máskor ne így tegyek! Tanuljak ebből! Úgy jöjjünk a gyülekezetbe: - Szólj, Uram, szólj, mert jól hallja a te szolgád!

Azoknak, akik Isten szeretik, minden javukra van! És ők bemutatják az ő életükbe ennek igazságát. Nézzétek a három ifjút Nabukodonozor udvarában. Megszólalnak a hangszerek, mindenkinek térdet kellett hajtania, és ott a nagy sokaságban ők állva maradtak. A király sajnálta, szerette őket, okosak voltak, tanácsadói voltak, nem akart tőlük megszabadulni, azt akarta, hogy életben maradjanak, ezért meg akarta szólaltatni újra a hangszereket. De az ifjak ezt mondták: - Nem fontos, mi nem tesszük! Nem imádunk más istent, mi megismertük az élő Istent! – Pedig gyermekkorban kerültek el az otthonukból, de megmaradt lelkükben az Istenbe vetett hit, és az iránta való hűség. Akik bemutatják életükkel, hogy ők ragaszkodnak Istenhez, azoknak minden javukra van! Azt nem lehet, hogy a gyülekezetben hívő vagyok, a világban pedig élek, ahogy akarok, ez Isten előtt nem kedves! A kétszívű ember utálatos Isten szemében!

Azért nem értjük, miért van javunkra a nyomorúság, mert másként jár az óránk. Isten órája másképpen jár, mint a miénk. Mi gyorsítanánk vagy lassítanánk sokszor az eseményeket, de Isten órája pontosan jár. Szokták mondani, hogy Isten malma lassan jár, de biztosan őröl. Sokszor nem értjük ezt. „Mert amint magasabbak az egek a földnél, akképpen magasabbak az én útaim útaitoknál, és gondolataim gondolataitoknál!” Ésa. 55.9 Isten másképpen lát minket. Ő úgy néz, hogy rajtunk látja Fiának vérét. Amikor roskadozol, szenvedsz, amikor nem értenek meg, nehéz az élethelyzeted, Jézus nem felejtett el, csak másképpen megy az Ő órája! De tud rólad! Te talán elrejtőztél, imádkoztál, azt hiszed, hogy senki sem látta vívódásodat. De Jézus szól: - „Láttalak a fügefa alatt!”

Akik Istent szeretik, azoknak előbb-útóbb minden javukra válik! Ha nem ma, akkor majd holnap vagy holnapután, és megérted, hogy miért cselekedett Isten éppen úgy, ahogy tett. És ámulva nézed: Isten milyen jót hozott ki belőle, és azt mondod majd: - Megérte a küszködést!

Egy képet láttam egyszer, egy téli tájat ábrázolt. Rengeteg hó volt a faágakon. Ez a kis párbeszéd volt a képre írva: - Kedves fenyő! – mondja a hópihe – Ne haragudj ránk, sokan vagyunk, rád rakódunk, már majdnem letörik az ágad, de ne haragudj ránk! - Dehogy haragszom! – mondja a fenyőfa a hópehelynek – sőt, megköszönöm nektek! Majd jön a tavasz, kisüt a nap, és ti elolvadtok, és megöntözitek a gyökereimet! – Van, ami nagyon nehéz nekünk, ködös az út, nem látunk messzire. De egyszer kisüt a nap! Elmúlnak a nehéz napok! Rád világít az isteni fény, és öröm tölti be életed, és frissítőleg hat, ami történt veled.

Élt egy ember az ő fiával Észak-Amerika sztyeppéin egy tanyán, és művelte a földjét. Egyetlen vagyonuk egy ló volt. Ezzel dolgoztak, vagy húzták a kocsit. Az ott élő testvérek időnként meglátogatták egymást. Egyszer elszökött a testvér lova. Jöttek rögtön a testvérek: - Jaj, szegény testvér, hát ez az egyetlen lovad volt, ez is megszökött, most hogyan fogod művelni a földet? Milyen nagy szerencsétlenség ért téged ezzel! - Azt mondja a testvér: - Hát honnan tudjátok, hogy szerencsétlenség ért engem? - Aztán teltek a napok, megjött a ló, és hozott egy vadlovat magával. Megint jöttek a testvérek, és mondják: - Hogy neked milyen szerencséd van, testvér! Most már nem egy lovad van, hanem kettő! Most már könnyebben tudsz munkálkodni! – Mondja a testvér: - Honnan tudjátok, hogy jó ez nekem? - Néhány nap múlva a fia úgy határozott, hogy betöri ezt a vadlovat. Fölült a hátára, de a ló ledobta, és eltörött a fiú lába. Jöttek megint a testvérek: - Jaj, milyen szerencsétlenség ért, ez az egy fiad van, ennek is eltörött a lába, most egész évben nem fog tudni segíteni, egyedül kell csinálnod mindent! - Mondja a testvér: - Hát honnan tudjátok, hogy szerencsétlenség ez nekem? - Teltek a napok, jött a fiúhoz két barátja, hogy vadászni hívják őt. de nem tudott elmenni, mert el volt törve a lába. – Milyen szerencsétlenség, nem tudsz eljönni vadászni velünk. Elmegyünk akkor ketten. – És egyik sem tért haza többé… Vagy a vadállatok szaggatták szét, vagy az indiánok ejtették fogságba őket. Jöttek a testvérek: - Jaj, de jó, hogy eltörött a fiad lába, így életben maradt! – Értitek-e, hogy ha nem is értjük sokszor az élethelyzeteket, hogy mi miért történik, de akik Istent szeretik, azoknak előbb-utóbb minden javukra válik! – Az egyik barátjának a felesége gondozta ezt a törött lábú fiatalembert, és egy idő múlva feleségül is vette, mert annak férje meghalt. Jöttek a testvérek, de már nem szóltak semmit. Gondolták, majd ha eltelik 10 év, akkor majd megmondják, hogy jól járt-e ezzel az asszonnyal.

Nagyon sokszor így vagyunk mi is, amikor nem értjük Isten szándékát. De Isten tudja, mit akar velünk! Olyan Ő, mint egy mérnök, aki előtt ott a terv, és tudja az összefüggéseket. Mi csak a mostani percet látjuk, és aszerint ítélünk. De Isten az egész világot látja, a világ menetét, Isten mindent lát, és éppen ezért másképpen nézi az élet dolgait és a körülményeket, mint mi, mert Isten mindent tud, és mindent ismer! Biztos az, hogyha baj ér, akkor baj van? Egyáltalán nem biztos! Lehet, hogy Isten valami jót akar kihozni belőle! Lehet, hogy Isten megállítani, megfogni akar, valamitől meg akar menteni! Isten a rosszból is jót tud kihozni! Mert Ő nem kedvünkre cselekszik, hanem javunkra! Ha sokszor megadná, amit mi kívánunk, akkor eltérnék, és elhagynánk Őt, és elvesznénk. Akik Isten szeretik, azoknak minden javukra van! Ne felejtsd el, hogy az élet alagútjain, a nehéz napok között Isten fogja a kezedet! És ha Ő fogja, akkor akármilyen sötét, Ő átvisz rajta! Ő jóra fordít mindent! Barátkozzunk meg ezzel a gondolattal, hogy „Akik Isten szeretik, azoknak minden javukra van!”