BEVEZETÉS: A BIBLIAI KOR TÖRTÉNETE

 „Az igazság a földből sarjad”

85. zsoltár

  AZ ŐSAPÁK KORA

            A zsidó nép története mintegy 4000 évvel ezelőtt kezdődött. Ebben az időben a világnak ma legkulturáltabb vidékeit is beláthatatlan őserdők borították. A mai művelt népek ősei még a történelemelőtti ember kezdetleges életét élték. Minden erejüket felemésztette a vadállatok, a természet erői és — nem utolsósorban —  az egymás elleni harc.

            Az emberi civilizáció bölcsője, az ókori Kelet ekkor lépett a történelem színpadára. Az ősi Egyiptomban és Mezopotámiában (a Tigris és az Eufrátesz völgyében) hatalmas birodalmak jöttek létre — ezek emlékeit a múlt századtól régészek hada tárta fel. Viszonylag kevesebb figyelmet szenteltek a két nagy birodalom közti területnek, holott az ottani városállamok gyakran ősibb és magasabb színvonalú kultúrát képviseltek. A világ jelenleg ismert legrégibb városa például Jerikó (|(*9*) a Holt-tenger kapujában: i.e. 8000 körül épülhetett. Két olasz régész a közelmúltban (1984-től) felásta az ókori Ebla városának levéltárát Észak-Szíriában (mai nevén Tell el-Mardih), ahonnan az i.e. 2600-2400 körüli időből (tehát Ábrahám előtt mintegy fél évezrednyi korból) hatalmas írásos anyag és szinte kizárólag bibliai héber nevek kerültek elő. A város királya ez idő tájt Ebrum (héberül Éver 9"3) volt, ami ismét a Bibliát látszik igazolni. (A Biblia elbeszélése szerint ugyanis Ábrahám apjának, Terahnak szépapja volt Éver, akinek nevéből ered népünk és ősi nyelvünk neve: *9"3 — héber. Sokan ezt az ivrí szót ma is mint folyón túlit értelmezik.)

            A mai tudományos ismeretek alapján feltehető, hogy a bibliai Ábrahám, „az első héber” (0&:!9 *9"3) Eblából származott (ősei i.e. 2400 körül, a város pusztulásakor menekültek el onnan), az ugyancsak észak-szíriai Harránban (09() született, majd az Észak-Irak területén levő Ur-Kaszdimba (nem azonos a sumer Ur városával) költözött, ahonnan a bálványimádás elleni tiltakozása miatt kénytelen volt visszatérni Harránba. (Később itt találjuk Ábrahám rokonait.) Az „egyetlen és láthatatlan Isten” forradalmi eszméjét hirdetve innen indult Kánaánba, amely később az Erec Jiszraél (Izrael országa) nevet kapta.

            A zsidó nép őstörténetének foglalatát megtaláljuk Mózes V. könyvében (26. fejezet 5. verstől), amelyet később minden zsidónak el kellett mondania a betakarítás ünnepén, hálát adva Istennek a Szentélyben. Ennek első öt szava minden lényeges tudnivalót tartalmaz, ami a zsidóság kialakulásával kapcsolatos. (A szöveg évről-évre történő elismétlése jelentős mértékben elősegítette a zsidó történelmi tudat kialakulását.) Az említett félmondat így hangzik: „Vándorló arámi volt az ősöm, és lement Egyiptomba”. Vizsgáljuk meg most ezt az öt héber szót külön-külön:

1. */9! „arámi” — ez volt hajdan az Izraellel szomszédos északi ország (Damaszkusz és környéke), majd később a babilóniai és a perzsa birodalom hivatalos nyelve. A sémi nyelvcsalád nyugati ágához tartozik, közeli rokona a hébernek (és az eblai nyelvnek). Őseink úgy vélték, hogy az arámi az ősnyelv, s hogy Ábrahám rokonai is arámiak voltak.

2. $"|!  „vándorló” — ez a kifejezés hozzávetőleg annyit jelent: nomád. Csakhogy az ókori keleti nomádok (a sztyeppei nomádoktól eltérően) állattenyésztés mellett mezőgazdasággal is foglalkoztak. (Vesd össze a bibliai József álmával, aki aratásról álmodik: fivéreinek kévéi leborulnak az ő kévéje előtt.) Őseink nemzetközi közvetítő kereskedelmet is űztek: egy-egy város védelmét vállalva a többi nomáddal szemben, ellátták annak piaci igényeit. (Így tettek Schem-Sikhem városában is, amíg meg nem romlott köztük a viszony.)

3.  *"! „ősöm” — nem véletlen, hogy ez a szó a héberben apát is jelent: a régi héberek apajogú (patriarchális) társadalomban éltek. Ugyanakkor a családi leszármazás és a rokonházasság tilalma (Mózes törvénye előtt) anyai ágon érvényesült. (Ezt nevezik tudományosan matrilineáris viszonynak. A gyermek még ma is az anya után számít, de az apa nevét viseli.) Ábrahám eredeti neve (Ávrám) voltaképpen „nagy ős”-t jelent.

4. $9*& „lement” — mind a bibliai, mind a mai héberben az Izrael országából való távozást lemenetelnek (jeridá), a bevándorlást felmenetelnek (alija) nevezik. Mindez arra utal, hogy a zsidó nép kezdetektől Izraelt tekintette őshazájának. A három „ősapa” közül csak Ábrahám fia, Izsák töltötte ott egész életét, a harmadik, Jákob, aki elsőként viselte az Izrael (-!9�*) nevet, idős korában családjával együtt — az éhség miatt fia, az alkirály József hívására — Egyiptomba települt. Jákob nevét viseli máig a zsidó közösség: „Izrael fiai” vagyunk (-!9�* *1").

5. %/*97/ „Egyiptomba” — az Izraellel szomszédos déli ország neve héberül kettes számú szó (utalva Alsó- és Felső-Egyiptomra), ami azt bizonyítja, hogy őseink belülről ismerték az országot. (Nem úgy, mint például az arabok, akik mindmáig Miszr-nek nevezik azt.) Kétségtelen, hogy a későbbi zsidó (mózesi) törvények egy része és a kulturális örökség bizonyos elemei, például a tízes számrendszer az egyiptomival rokonítható.