0.  
   0. Kezdetben –בְּרֵאשִׁ֖ית (bərésít )

Van-e ember, aki ne csodálkozott volna rá éjszaka a derült égre? Van-e, aki ne kérdezte volna ilyenkor: hogyan lett mindez? Aki nyitott szemmel jár a világban, annak újabb és újabb hasonló kérdések jutnak az eszébe. Hogyan lehetséges, hogy a mag kikel, a gyerek megnő, a seb begyógyul; és se vége, se hossza a kérdéseknek. Jó, ha a kérdező válaszol is saját kérdéseire, főleg, ha így válaszol: kell lennie Teremtőnek! Isten Igéje el is várja ezt a hozzáállást. A Teremtő véleménye kiolvasható a Rómaiakhoz írt levél első fejezetéből:³ Ő adott az embernek érzékszerveket, és gondolkodási képességet. A kettő együttes használata elegendő ahhoz, hogy rájöjjön az ember: igen, van a mindenségnek Teremtője!

Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet. (1 Móz 1:1)

Ez a kijelentés több zsoltárban is megtalálható. Gyakran úgy használja a zsoltáros, mint végső, döntő érvet - mint ahogyan az is. ⁴

Az ég teremtése persze jelenti az égitestek teremtését is. Isten kijelentette, hogy mi volt a célja velük:

Teremtett holdat ünnepek mutatására; napot, amely lenyugovását tudja (Zsolt 104:19)

Más célja is van annak, hogy egeket és égitesteket teremtett:

Dicsérjék  ők az Úrnak Nevét, mert parancsolt és előállottak ők. (Zsolt 148:5)

Az égen csillagok is vannak, de mennyi! A csillagászok közül talán senki sem merne vállalkozni arra, hogy akárcsak meg is becsülje számukat, hiszen mindig kiderül: még több van, mint korábban gondolták. Az Ige viszont kijelenti Istenről, hogy nem „csupán” megteremtette azokat, hanem még a nevüket is tudja, és személyes kapcsolatban van velük.

Elrendeli a csillagok számát, és mindnyájukat nevéről nevezi. (Zsolt 147:4)

Nem ért véget tehát a csillagok megteremtése azzal, hogy Isten előszólította azokat, hanem utána is gondja van rájuk. Rendet is teremtett közéjük. Tökéletes harmóniában, sok-sok évre előre kiszámítható módon „közlekednek” az égbolton, persze egyáltalán nem véletlenül. Így ír erről Derek Prince:

„De soha ne tulajdonítsuk ezt a precizitást valami élettelen, személytelen erőnek, vagy törvénynek. Mindezek mögött a Teremtő végtelen bölcsessége áll, Akinek gondoskodása kiterjed a világegyetem legelhagyatottabb szegletére is.”⁵

Nem meglepő  ezek után, hogy a zsoltáros ámulattal adózik Teremtőjének:

Nagy a mi Urunk és igen hatalmas, és bölcsességének nincsen határa. (Zsolt147:5)

Dávid is a fent említett rácsodálkozók közé tartozott. Őszinte tisztelettel és csodálattal írja:

Mikor látom egeidet, a Te ujjaidnak munkáját; a holdat és a csillagokat, amelyeket teremtettél: Micsoda az ember – mondom -, hogy megemlékezel róla? És az embernek fia, hogy gondod van reá? (Zsolt 8:4-5)

Isten teremtését csodálva, látva a méreteket, a teljes összhangot: felméri, hogy mekkora a különbség Istene és ő közötte. A csillagmiriád alatt rendkívül kicsinek, és esendőnek érzi magát. Nem véletlen, hogy itt az eredetiben az אֱנוֹשׁ (enos)⁶ szó szerepel, amelynek gyöke azt jelenti: gyengének lenni. A magyar „ember” szóra négy megnevezés is van a héber írásokban, ez tehát az egyik.⁷ „Az ember törékeny, gyenge, halandó mivoltára utaló megnevezés.”⁸  

Az Úr szavára lettek az egek, és szájának leheletére minden seregük. (Zsolt 33:6)

Isten Szava tehát az, Aki teremt. Az eredetiben az „Úr Szavára” kifejezés helyén ez áll:  

יְ֭הוָה בִּדְבַ֣ר (biḏəḇar Adonáj). Maga a „szó” a héberben: דָּבָר (dávár). Ez a szó a Bibliában 1290-szer fordul elő⁹, hangsúlyozva a Teremtő Szó rendkívüli jelentőségét. „A dávár szót, beszédet, igét illetve dolgot jelent. Isten Beszédében tehát benne van az a dolog, amiről beszél.”¹⁰ Vannak Igék, melyeket Károli szintén az „Úr Szava” kifejezéssel fordított, de az eredetiben más áll: קֹול־יְהוָ֥ה (kól Adonáj) azaz „Isten hangja”.¹¹ Megtalálható többek között a 29. zsoltárban, mégpedig nem kevesebb, mint hétszer! (Bizonyára nem véletlenül hétszer, hiszen a hét a teljesség száma.)

Más helyen olvashatjuk, hogy kezdetben az Ige volt és Isten. Más senki és semmi.

  Minden ő általa lett és nála nélkül semmi sem lett, ami lett. (Jn 1:3)

És mi minden lett? Mózes első könyvéből megtudhatjuk, hogy az első napon világosság. A 104. zsoltárból pedig azt, hogy a világosságot Isten öltözetként használta.

Aki körülvette magát világossággal, mint egy öltözettel, és kiterjesztette az egeket, mint egy kárpitot (Zsolt 104:2)

Az öltözethez a 93. zsoltár is nyújt további információt: méltóság és hatalom is hozzá tartozik (1. vers).

A fenti vers folytatása is csodálatos, és tartalmaz távoli időkre vonatkozó  kijelentéseket.

A vizeken építi fel az Ő palotáját, a felhőket rendeli az Ő szekerévé, jár a szeleknek szárnyain. Aki a szeleket teszi követeivé, a lángoló tüzet szolgáivá. (Zsolt 104:3-4)

A vizek a Biblia szimbolikájában (főleg így: többes számban és határozott névelővel) nagyon gyakran a népeket, nemzeteket jelképezi.¹²  Így a vizeken építendő palota burkolt kijelentés, azaz prófécia lehet az egyházról, hiszen a palota – funkcióját tekintve – valakinek, ez esetben Istennek a jelenlétéről, ott lakásáról ad információt. Nagyon felemelő arra gondolni, hogy Isten már a teremtéskor gondolt az Ő egyházára.¹³  A szelek mint követek, valamint a lángoló tűz mint szolga szintén értelmezhető próféciaként.  

És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltöltötte az egész házat, amelyben ültek. És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek és ült mindenikre azok közül. (Csel 2:2-3)

Beteljesedett tehát mindkettő pünkösdkor, az egyház születésekor.

A világosság megteremtése után Isten széjjelválasztotta a vizeket „mennyezet”  (azaz: ég) teremtésével.¹⁴

Dicsérjétek Őt egeknek egei, és ti vizek, amelyek az ég felett vagytok! (Zsolt 148:4)

Mert Ő alapította azt a tengereken, és a folyókon megerősítette. (Zsolt 24:2)

Tehát a zsoltáros szavai alátámasztják a Teremtés könyvében leírtakat, más szemszögből mutatják be azokat, és teljesebbé teszik ismereteinket Isten alkotó munkájáról.

A teremtésnek sok más aspektusa, sok mozzanata jelenik meg még a zsoltárokban. Dolgozatom terjedelmi korlátai miatt – az ember teremtésének tárgyalása előtt – már csak egyetlen dologra szeretnék kitérni e témában. Ez pedig a Föld oszlopai. Nagyon tanulságos és érdekes cikket olvashatunk a Hetek archívumában Lukács András tollából. A szerző bibliai példákkal bizonyítja, hogy a Föld egyetlen, Isten által letett alapkövön nyugszik, a földfelszín pedig oszlopokon támaszkodik. Jób könyvének 38. fejezetén kívül a 18. zsoltárt idézi, mégpedig egy igen szemléletes képeket, fogalmakat használó fordításban. (A szerző nem közli, melyik fordítás ez.)

„És meglátszottak a tenger ágyai, s a világ alapjai (oszlopai) a felszínre kerültek (feltakartattak).”¹⁵

Két másik zsoltárban is olvashatunk még a Föld oszlopairól tudósítást.

A föld és annak minden lakosa elcsügged; én erősítem meg annak oszlopait. (Zsolt 75:4)

Ő fundálta a földet az ő oszlopain, nem mozdul az meg soha örökké. (Zsolt 104:5)