Boldog ember az, aki nem jár gonoszok tanácsán, bűnösök útján meg nem áll, és csúfolódók székében nem ül. Hanem az Úrtörvényében van gyönyörűsége, és az Ő törvényéről gondolkodik éjjel és nappal. (Zsolt 1:1-2)

Ez a Beszéd tiszta[1], amelyben gyönyörűségét találja olvasója.[2] Igaz viszont az is, hogy nem mindenkinek adja meg Isten, hogy értse az Ő beszédét.

Mert néktek megadatott, hogy érthessétek a Mennyek Országának titkait, ezeknek pedig nem adatott meg. (Mt 13:11)

Erre valók többek között a példázatok, hogy ne mindenki értse a beszédet.[3] Másképp úgy is fogalmazhatnánk, hogy az ember nem képes automatikusan megérteni a Szentírást. Istennél van a kód, a megfejtés kulcsa. És nem mindenkinek adja oda a kulcsot.  Mit kell tennie annak, aki szeretné azt megkapni? Először is kérnie kell, de ez még nem elég. Ki is kell nyilvánítania Isten felé jó szándékát. Mondhatjuk úgy is: szeretnie, méltányolnia kell Őt. Tehát a kulcs: megalázkodás és jó indulat. A következő zsoltárvers kifejezi a kérést is és azt is, hogy aki kér, az nagyra becsüli Isten Beszédét.

Add értenem a te határozataidnak útát, hogy gondolkodjam a te csodálatos dolgaidról! (Zsolt 119:27)

Erről szólt Jézus Krisztus is tanítványainak búcsúbeszédében:

Aki ismeri az én parancsolataimat és megtartja azokat, az szeret engem; aki pedig engem szeret, azt szereti az én Atyám, én is szeretem azt, és kijelentem magamat annak. (Jn 14:21)

„Kijelentem magamat”: ez a kulcsátadás.

A védelem kifejezésére a zsoltárok gyakran a „megőrzés” szót használják. A 121. zsoltárban ez a szó 6-szor található meg. Ezt nagyon nagy bizonyságként élheti meg a hívő. A megőrzést ígérő személyét magasztalja fel először a zsoltáros, tehát nem akárki az, akinek az ígéretére ráállítja életét:

Az én segítségem az Úrtól van, aki teremtette az eget és földet. (Zsolt 121:2)

Azaz itt a bizalom alapjaként vallja meg a zsoltáros, hogy Isten: Teremtő. Ezt az érvelést más zsoltárokban is megtaláljuk; általában akkor, amikor a szerző különleges módon kívánja indokolni, hogy bizalma megalapozott.[4]

Ebben a rövid zsoltárban Isten rendkívül széleskörűen, az élet minden területére kiterjedően biztosítja védenceit arról, hogy mindig velük van, és számíthatnak Őrá. Igéje által stabilitást ad, nem ingadozik a hívő lába.[5] 

Ennek az ígéretnek újszövetségi megfelelőjeként is felfogható Jézus Krisztusnak a tanítványok részére adott „Nagy Parancsolatának” záradéka:

…és ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen! (Mt 28:20)

Fontos kijelentés az Úrról, hogy nem szunnyad el. Isten soha nem alszik. „Nem azt kell látnunk, hogy az ördög nem alszik, hanem azt, hogy a mi őrizőnk nem alszik el. Ha az ember éjszaka lefekszik, tudnia kell, hogy az Úr nem alszik. Ezért hasznos azoknak ez az Ige, akik éjszaka félnek.” [6]

Védelmet ígér a zsoltár az időjárás szélsőségei ellen, és megvallhatók a benne lévő ígéretek utazás során, ami a ma emberének különösen  értékes.

Érdemes megemlíteni még valamit. Mint fentebb már jeleztem, a „megőrzés” szó hatszor fordul elő a zsoltárban, mindannyiszor a sámar ige szerepel az eredetiben. Ez a héber ige egyébként igen gyakran fordul elő a zsoltárokban: harmincnégy zsoltárban hetvenegyszer (a 119.-ben huszonegyszer!).

Mi a védelem alapja? Milyen esetben bízhat az ember Isten védelmében? Mindig, feltétel nélkül? Több zsoltárban is kapunk választ ezekre a kérdésekre.

Mert azt mondtad te: Az Úr az én oltalmam; a Felségest választottad a te hajlékoddá: Nem illet téged a veszedelem, és csapás nem közelget a sátorodhoz. (Zsolt 91:9-10)

Ugyanebben a zsoltárban még két utalással találkozunk: „mivelhogy ragaszkodik hozzám” (14. vers), valamint „segítségül hív engem” (15. vers).

Az Istenhez való ragaszkodás és annak megvallása tehát reális alap arra, hogy bízhassunk az Ő védelmében. Gyönyörűen fogalmazza meg ezt Dávid a 63. zsoltárban. Kifejezi, hogy életénél többre értékeli a kegyelmet, valamint azt, hogy éjszaka is kontaktusban marad Istenével. Nem felszínes, futó kapcsolatban van tehát Teremtőjével.  Ragaszkodása kézzel fogható közelségbe kerül a zsoltár olvasója számára.

Legyen, Uram, a Te kegyelmed rajtunk, amiképpen bíztunk Tebenned. (Zsolt 33:22)

A kegyelem a legjobb védelem. Tudja ezt a zsoltáros, de azt is, hogy csak olyan mértékben kérheti, amilyen mértékben bízott az Úrban.

 A pajzs szó az eredetiben: magén.

 Ez a szó a Bibliában hetvennyolcszor fordul elő, a Zsoltárok könyvében húszszor. Legtöbbször úgy, hogy maga Isten a pajzs.

De Te, óh Uram, pajzsom vagy nékem, dicsőségem, az, aki felmagasztalja az én fejemet. (Zsolt 3:4)

Dávidnak volt látása arról, hogy Isten az ő védelmezője, és tudta, hogy a megvallás erősíti hitét. Ezért ki is mondta, ami a szívében van, hogy még nagyobb isteni jelenlétet biztosítson magának.

  Ne öld meg őket, hogy népem meg ne felejtkezzék; bujdosókká tedd őket a Te hatalmaddal, és alázd meg őket Uram, mi pajzsunk! (Zsolt 59:12)

[1] Zsolt 12:7,  Zsolt 18:31, Zsolt 119:140, Péld 30:5

[2] Zsolt 141:6, Zsolt 119-ben négyszer is: 24., 92., 143. és 174. vers.

[3] Ez volt Jézus Krisztus tanítási módszereinek egyike, amelyről a Zsoltárok Könyvében két helyen is találunk próféciát: Zsolt 49:5, Zsolt 78:2.  A Mt 13:35 ezen próféciák beteljesülését jelenti be.

[4] Ilyen igeszakaszok még: Zsolt 124:8, 134:3, 146:6

[5] Ugyanez a gondolat megtalálható a Zsolt 17:5-ben is.

[6] Doxológia jegyzet III. 81-82. o.