Vár, kővár, kőszikla, kőszál, menedék 

A héberben több szó fejezi ki e rokon értelmű fogalmakat.  A leggyakoribbak: מִשְׂגָּב  (miszgáv) magas hely, menedék (tizenkétszer), צֻר צוּר  (cúr ) kő, szikla (huszonhatszor), מַחְסֶה מַחַסֶה  (machasze) menedékhely (tizenkétszer), מְצוּדָה מָצוּד  (mácúd) erődítmény (hétszer).⁴¹  

Ez a négy szó tehát összesen ötvenhétszer fordul elő a Zsoltárok könyvében, ami önmagában is elegendő bizonyíték volna arra, hogy Isten hatalmas, erős védelem; de még további bizonyítékokat is fogunk látni.

Érdemes megfigyelni, hogy Isten milyen hatalmas haderőt vonultat fel, amikor valaki hittel segítségül hívja az Ő Nevét. Az egyik legjellegzetesebb példát erre a 18. zsoltárban láthatjuk: füst, emésztő tűz, izzó szén, homály, sötétség, sötét felhők, sűrű fellegek, jégeső, nyilak és villámok mind Isten védelmi fegyverei közé tartoznak. A fegyverek bevetésének következményei sem mindennaposak. A föld megindult, a hegyek alapjai inogtak, láthatóvá váltak a vizek medrei. Vajon mi váltotta ki mindezt? A zsoltár erre is választ ad: „… mert haragra gyúlt.” ⁴² Istenre jellemző módon gondviselése itt nem ér véget, hanem - a zsoltár további részéből láthatóan - védencét megtanítja a harcra.

Ő tanítja kezemet a harcra, karjaim meghajlítják az ércíjat. (Zsolt 18:35)

A 46. zsoltár is sokat elárul arról, hogy Isten milyen megbízható védelem.

Isten a mi oltalmunk és erősségünk! Igen bizonyos segítség a nyomorúságban.  Azért nem félünk, ha elváltoznék is a föld, ha hegyek omlanának is a tenger közepébe. (Zsolt 46:2-3)

Jó dolog tudni azt, hogy bármilyen természeti csapás, katasztrófa esetén is bízhatnak a hívők Istenük védelmében. A 6. vers Isten városáról azt írja, hogy nem rendül meg, mert „Isten Ő közepette van”. Más zsoltárokban is találkozhatunk azzal, hogy az Úrral való jó kapcsolat az ember stabilitásának reális alapja:

Aki ezeket cselekszi, nem rendül meg⁴³ soha örökké. (Zsolt 15:5)

Az előző  versek pedig az Istennek tetsző cselekedeteket fogalmazták meg.

Az Úrra néztem szüntelen. Mert jobb kezem felől van, meg nem rendülök.⁴⁴ (Zsolt 16:8)   

Ellenpélda is akad: alaptalan az a bizakodás, mely mögött nincs a Teremtővel ápolt jó kapcsolat. A gonoszt így jellemzi a 10. zsoltár:

Azt mondja szívében: Nem rendülök meg⁴⁵ soha örökké, mert nem esem bajba. (Zsolt 10:6)

Visszatérve a 46. zsoltárhoz azt is láthatjuk belőle, hogy Isten nagyon aktívan beavatkozik a történelem menetébe; annak lefolyását nem bízza a véletlenre, sem bizonyos embercsoportok szándékaira:

Hadakat némít el a föld széléig; ívet tör, kopját ront, hadi szekereket éget el tűzben.⁴⁶  (Zsolt 46:10)

Nem csupán annyiról van szó, hogy Isten nem bízza az eseményeket emberi érdekcsoportokra, hanem arról is, hogy rövid úton megakadályozza az ellene készülő tervek megvalósulását; az emberek, népek szándékait megváltoztatja.

Az Úr elforgatja a nemzetek tanácsát, meghiúsítja a népek gondolatait. (Zsolt 33:10)

Hasonló  gondolattal találkozunk a 2. zsoltárban is. „Az egekben lakozó  neveti” kifejezés azt teszi teljesen egyértelművé, hogy a küzdő felek – Isten az Ő Felkentjével együtt, valamint az ellene fellázadó királyok és fejedelmek koalíciója – messze nincsenek egy súlycsoportban. Azaz, ha ténylegesen sor kerül az összecsapásra, akkor a gyengébb fél teljesen esélytelenül fog veszíteni, szó sem lesz nagy küzdelemről, csak annyi történik majd, hogy rövid idő alatt nyilvánvalóvá fog válni, ki a győztes.⁴⁷

A győzelem után pedig megkezdődhet a Győztes országlása. A 67. zsoltár arról szóló prófécia, hogyan fogja Jézus Krisztus a Sionról, a világ majdani fővárosából kormányozni a „juhokat”, vagyis azokat a nemzeteket, amelyek vizsgálata során méltóknak bizonyultak arra, hogy bemenjenek az ezeréves királyságba. Jézus egyértelművé tette azt tanítványinak mondott beszédében, hogy ennek a  vizsgálatnak mi lesz az alapja: az adott nemzet hozzáállása Isten népéhez.⁴⁸

Örvendnek és vígadnak a nemzetek, mert igazsággal ítéled a népeket, és a nemzeteket e földön te igazgatod. (Zsolt 67:5)

Igen, a Sion a világ fővárosa lesz, Jézus Krisztus lesz benne a Királyok Királya, teljesen mindegy az, hogy mi erről a véleménye királyoknak, fejedelmeknek, főembereknek. Az jár jól, aki a jövőt már most így látja, elfogadja, és beáll Isten akaratába, nem kívánja azt megakadályozni.⁴⁹ Ma még van lehetőség erre, békét lehet kötni Istennel: tart még a kegyelem napja. A helyes felismerésre pedig az Ige tanulmányozásával lehet eljutni, amelyből igenis megismerhető az Ő akarata. Prófétái által ugyanis mindig megjelenti terveit még cselekvése előtt.⁵⁰ Ezért hazug és gonosz az a tanítás– bár nagyon elterjedt még a magukat keresztényeknek nevezők között is -, amely szerint „Isten útjai kifürkészhetetlenek”. Hazug azért, mert szembe helyezkedik az igazsággal.⁵¹ Azért gonosz, mert arra ösztönzi hallgatóját, hogy ne foglalkozzon Isten Beszédével, mert úgyis fölösleges. Ezzel szemben mit mond az Ige önmagáról, és tanulmányozásáról?

Boldog ember az, aki nem jár gonoszok tanácsán, bűnösök  útján meg nem áll, és csúfolódók székében nem ül. Hanem az Úrtörvényében van gyönyörűsége, és az Ő törvényéről gondolkodik éjjel és nappal. (Zsolt 1:1-2)

Ez a Beszéd tiszta⁵², amelyben gyönyörűségét találja olvasója.⁵³ Igaz viszont az is, hogy nem mindenkinek adja meg Isten, hogy értse az Ő beszédét.

Mert néktek megadatott, hogy érthessétek a Mennyek Országának titkait, ezeknek pedig nem adatott meg. (Mt 13:11)

Erre valók többek között a példázatok, hogy ne mindenki értse a beszédet.⁵⁴ Másképp úgy is fogalmazhatnánk, hogy az ember nem képes automatikusan megérteni a Szentírást. Istennél van a kód, a megfejtés kulcsa. És nem mindenkinek adja oda a kulcsot. Mit kell tennie annak, aki szeretné azt megkapni? Először is kérnie kell, de ez még nem elég. Ki is kell nyilvánítania Isten felé jó szándékát. Mondhatjuk úgy is: szeretnie, méltányolnia kell Őt. Tehát a kulcs: megalázkodás és jó indulat. A következő zsoltárvers kifejezi a kérést is és azt is, hogy aki kér, az nagyra becsüli Isten Beszédét.

Add értenem a te határozataidnak útát, hogy gondolkodjam a te csodálatos dolgaidról! (Zsolt 119:27)

Erről szólt Jézus Krisztus is tanítványainak búcsúbeszédében:

Aki ismeri az én parancsolataimat és megtartja azokat, az szeret engem; aki pedig engem szeret, azt szereti az én Atyám, én is szeretem azt, és kijelentem magamat annak. (Jn 14:21)

„Kijelentem magamat”: ez a kulcsátadás.

A védelem kifejezésére a zsoltárok gyakran a „megőrzés” szót használják. A 121. zsoltárban ez a szó 6-szor található meg. Ezt nagyon nagy bizonyságként élheti meg a hívő. A megőrzést ígérő személyét magasztalja fel először a zsoltáros, tehát nem akárki az, akinek az ígéretére ráállítja életét:

Az én segítségem az Úrtól van, aki teremtette az eget és földet. (Zsolt 121:2)

Azaz itt a bizalom alapjaként vallja meg a zsoltáros, hogy Isten: Teremtő. Ezt az érvelést más zsoltárokban is megtaláljuk; általában akkor, amikor a szerző különleges módon kívánja indokolni, hogy bizalma megalapozott.⁵⁵

Ebben a rövid zsoltárban Isten rendkívül széleskörűen, az élet minden területére kiterjedően biztosítja védenceit arról, hogy mindig velük van, és számíthatnak Őrá. Igéje által stabilitást ad, nem ingadozik a hívő lába.⁵⁶ 

Ennek az ígéretnek újszövetségi megfelelőjeként is felfogható Jézus Krisztusnak a tanítványok részére adott „Nagy Parancsolatának” záradéka:

…és ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen! (Mt 28:20)

Fontos kijelentés az Úrról, hogy nem szunnyad el. Isten soha nem alszik. „Nem azt kell látnunk, hogy az ördög nem alszik, hanem azt, hogy a mi őrizőnk nem alszik el. Ha az ember éjszaka lefekszik, tudnia kell, hogy az Úr nem alszik. Ezért hasznos azoknak ez az Ige, akik éjszaka félnek.” ⁵⁷

Védelmet ígér a zsoltár az időjárás szélsőségei ellen, és megvallhatók a benne lévő ígéretek utazás során, ami a ma emberének különösen értékes.

Érdemes megemlíteni még valamit. Mint fentebb már jeleztem, a „megőrzés” szó hatszor fordul elő a zsoltárban, mindannyiszor a שָׁמַר (sámar) ige szerepel az eredetiben. Ez a héber ige egyébként igen gyakran fordul elő a zsoltárokban: harmincnégy zsoltárban hetvenegyszer (a 119.-ben huszonegyszer!).

Mi a védelem alapja? Milyen esetben bízhat az ember Isten védelmében? Mindig, feltétel nélkül? Több zsoltárban is kapunk választ ezekre a kérdésekre.

Mert azt mondtad te: Az Úr az én oltalmam; a Felségest választottad a te hajlékoddá: Nem illet téged a veszedelem, és csapás nem közelget a sátorodhoz. (Zsolt 91:9-10)

Ugyanebben a zsoltárban még két utalással találkozunk: „mivelhogy ragaszkodik hozzám” (14. vers), valamint „segítségül hív engem” (15. vers).

Az Istenhez való ragaszkodás és annak megvallása tehát reális alap arra, hogy bízhassunk az Ő védelmében. Gyönyörűen fogalmazza meg ezt Dávid a 63. zsoltárban. Kifejezi, hogy életénél többre értékeli a kegyelmet, valamint azt, hogy éjszaka is kontaktusban marad Istenével. Nem felszínes, futó kapcsolatban van tehát Teremtőjével.  Ragaszkodása kézzel fogható közelségbe kerül a zsoltár olvasója számára.

Legyen, Uram, a Te kegyelmed rajtunk, amiképpen bíztunk Tebenned. (Zsolt 33:22)

A kegyelem a legjobb védelem. Tudja ezt a zsoltáros, de azt is, hogy csak olyan mértékben kérheti, amilyen mértékben bízott az Úrban.