Isten, a teremtmények ellátója

Nagyon gyakran találkozunk azzal a zsoltárokban, hogy Isten ellátja eledellel az embereket, állatokat. Felelősségteljes Atyaként áll hozzá teremtményeihez. Erről Jézus Krisztus is szólt tanítványainak:

„Ne aggodalmaskodjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? vagy: Mit igyunk? vagy: Mivel ruházkodjunk? Mert mind ezeket a pogányok kérdezik. Mert jól tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mind ezekre szükségetek van. Hanem keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek” (Mt 6:31-33)

Az egyik legfontosabb ellátási terület: kenyér (búza, gabona). Isten ellátásának jellemzői: kiváló minőség, bőség. Az övéinek nem kell megelégedniük gyenge minőségű és szűkös táplálékkal: mindenből a legjobbat adja, és bőven méri.

 A legelők megtelnek juhokkal és a völgyeket gabona borítja; örvendeznek és énekelnek. (Zsolt 65:14)

Az ellátáshoz való helyes hozzáállást is mutatja ez a vers: örömmel elfogadni, kifejezni Istennek, hogy nagyon értékeljük azt. Ugyanez a gondolat egy másik zsoltárban is megjelenik:

Eleséggel megáldom gazdagon, szegényeit jóltartom kenyérrel. Papjait meg felruházom szabadítással, és vígan örvendeznek kegyeltjei. (Zsolt 132:15-16)

Gondolhatnánk, hogy ez már nem fokozható, de a Mindenható Isten még ezt is tudja fokozni, hiszen Ő – az Efézusi levél tanúsága szerint – mindig feljebb cselekszik, mint ahogy mi elgondoljuk[1]:

[1] Ef 3:20  Annak pedig, aki véghetetlen bőséggel mindeneket megcselekedhetik, feljebb hogynem mint kérjük vagy elgondoljuk, a mi bennünk munkálkodó erő

Bő gabona legyen az országban a hegyek tetején is; rengjen gyümölcse, mint a Libanon, s viruljon a városok népe, mint a földnek füve. (Zsolt 72:16)

Ez már az ezeréves királyság idejére vonatkozó prófécia. Amikor a hegyek tetején is bő gabona van, az már valóban igen nagy gazdagságra utal.

Oh, ha az én népem hallgatna reám, s Izráel az én utaimon járna! Legott megaláznám ellenségeit, s szorongatói ellen fordítanám kezem.  Az Úrnak gyűlölői hízelegnének néki, és örökkévaló volna az ő idejük. És ő megelégítené őt java búzával, és sziklából folyó mézzel töltenélek be téged! (Zsolt 81:14-17)

Itt feltételhez köti Isten a maximális ellátást: amennyiben népe hallgat rá, akkor kapja a java búzát. A teljes Szentírást tekintve határozottan kijelenthető, hogy Isten szövetségben gondolkodik. Ő maga elkötelezi Magát szövetségese mellett. Önmagát korlátozva mintegy önként lemond arról, hogy bizonyos dolgokat megtehessen. Ezután viszont teremtményétől is hasonlót vár: hallgasson Rá, és az Ő utain járjon. Azaz: kössön Vele szövetséget, és azt tartsa is meg.

Békességet ád határaidnak, megelégít téged a legjobb búzával. (Zsolt 147:14)

Ebben a versben a védelemmel együtt szerepel a legjobb ellátás nyújtása. Istennek ugyanis az is egy fontos tulajdonsága, hogy megvédi az övéit.

Úrrá tetted őt kezeid munkáin, mindent lábai alá vetettél. Juhokat és mindenféle barmot, és még a mezőnek vadait is. Az ég madarait és a tenger halait, mindent, ami a tenger ösvényein jár. (Zsolt 8:7-9)

Az állatok nem önként hajtották magukat az ember uralma alá, hanem Isten programját valósítják meg ezzel. Isten ellátása ilyen formában valósul meg. Fontos, hogy az ember mindig tisztában legyen azzal, hogy nem saját érdemei alapján tud uralkodni az állatokon, hanem Isten akaratának köszönheti ezt.

Füves legelőkön nyugtat engem és csendes vizekhez terelget engem. (Zsolt 23:2)

Amire szüksége van az embernek, azt kapja meg Istentől, és annak átvételéhez, elfogyasztásához a nyugodt körülményeket is készen kapja. Érdemes ehhez a vershez még hozzáolvasni a 4. vers második felét: „…a Te vessződ és botod, azok vígasztalnak engem.” A vessző és a bot sorrendje sem mindegy. Így ír erről Derek Prince:

Fontos, hogy a vessző megelőzi a botot. Ha Isten támogatását akarjuk, először alá kell vetnünk magunkat fegyelmezésének.[1]

Igen tanulságos az ötödik versnek az a kitétele, hogy az asztal terítésére, a „díszebédre” az ellenségek előtt kerül sor. Kiolvasható ebből az a kijelentés, hogy erre bizony Isten munkájának végzése során kerül sor, azaz a csatatéren, hiszen akkor kerül az ember ellenségei elé. Az „ellenségnek” fordított szó gyöke az eredetiben: צָרַר (cárar). A héber és arámi diákszótár szerint jelentése: szorongat, ellenséges valakivel szemben.[2]  Ez a szógyök a Bibliában ötvennyolcszor fordul elő, a zsoltárokban tizenhatszor. Károli különböző szavakkal fordította: szorongató (6., 42., 69., 129., 143.), ellenség (7., 8.), üldöző (31.), támadó (74). Minden esetben Isten népe ellen ártó szándékkal fellépő személyre (vagy személyekre) vonatkozik.

Féljétek az Urat, ti szentjei! Mert akik Őt félik, nincs fogyatkozásuk. Az oroszlánok szűkölködnek, éheznek; de akik az Urat keresik, semmi jót sem nélkülöznek. (Zsolt 34:10-11)

Figyelmet érdemel, hogy Dávid ezt a zsoltárt milyen körülmények között írta. „Éhezett, nem volt fedél a feje fölött, és a társadalom kivetettjeivel volt közösségben.” [3] Nagyon hasznos dolog tehát egészséges látással rendelkezni Isten ellátásáról, mert ez nehéz körülmények között hitet adhat a valódi megvalláshoz (ami nem azonos a pozitív beszéddel). Jó tudni: Isten nem akarja, hogy az övéi szűkölködjenek, nélkülözzenek. Lehetséges, hogy van ilyen állapot átmenetileg, de ez csak arra való, hogy Isten az illetőt felemelve megdicsőítse a Nevét.

Hasonló gondolat jelenik meg az evangéliumban:

És amint eltávozék, láta egy embert, aki születésétől fogva vak vala. És kérdezék őt a tanítványai, mondván: Mester, ki vétkezett, ez-é vagy ennek szülei, hogy vakon született?  Felele Jézus: Sem ez nem vétkezett, sem

[1] Prince, Derek: Dallamok Dávid hárfáján (Ford.: Borbély Rita) Amana, Bp., 1994.  49. o.

[2] Mitchel, Larry A.: Bibliai héber és arámi diákszótár. (Ford.: Grüll Tiborné dr.) SZPA, Bp., 2008. 75. o.

[3] Doxológia II. 7. oldal

FOLYT KOV: