A kereszténység az ókori zsidó nép körében, a zsidó vallás közegében született meg. A zsidó vallás legfontosabb jellemzője az istenhit volt. Egy isten egyetlen nép. A zsidók kiválasztottnak tekintették magukat, akikkel Isten szövetségre lépett (Ószövetség). Prófétáik szerint Istenük elfordult tőlük az elkövetett bűnök miatt, ezért vezekelniük kell, hogy Isten elküldje közéjük a Messiást (Megváltót), aki újra köti a szövetséget Isten és Nép között (Újszövetség).
Jézus színrelépése előtt különböző igehirdetők léptek fel (pl. Keresztelő Szent János), akik a Megváltó közeli eljövetelét hirdették, és bűnbánatra intették a népet. János még csak jövendölte a Megváltót, a názáreti Jézus már a megváltást hirdette. Jézus és 12 tanítványa (apostolok) a vidéket járták, és szóban terjesztették az új tanokat. Jézus csodákkal tett tanúbizonyságot arról, hogy valóban ő az Isten fia, a Megváltó. A szóbeli, személyes tanításai során kristályosodtak ki a főbb tanításai. Elítélte a vagyonszerzést, a kapzsiságot,, a gyűlöletet, az erőszakot. Hirdette az emberek egymás iránti szeretetét, az Istenbe vetett hit fontosságát, egyedüliségét. Hirdette a szeretet, a megbocsátást, az üdvösség reményét. Jézust a római helytartó (Poncius Pilátus) parancsára keresztre feszítették. Vértanúhalálával megváltotta az emberek által elkövetett bűnöket, Isten megbocsátott az embereknek, újra szövetséget kötött velük (Újszövetség). A keresztény hit szerint Jézus harmadnapra feltámadt, és a mennybe távozott. Jézus halálát követően a hívei, tanítványai, egy zárt, kislétszámú csoportot alkottak Jeruzsálemben, ezt nevezték a jeruzsálemi ősegyház időszakának. Mivel a zsidóság többsége elutasította Jézus tanítását, nem tekintették Jézust a Megváltónak, és tovább várták a Messiást. Így a jeruzsálemi őskeresztényeket, legalábbis történelmi szempontból, egy zsidó vallási szektának is tekinthetjük. A kereszténység elterjedését Pál apostol fellépésének köszönhetjük. Pál komoly fordulatot hozott az új vallásban. Krisztus tanítását természetesen nem kérdőjelezte meg, így a keresztény tanok nem változtak, de a megváltás lehetőségét, a kereszténnyé válást nem szűkítette le a zsidó népre. Azt vallotta, hogy Jézus mindenkiért kereszthalált szenvedett. A páli fordulatnak köszönhetően megindult a kereszténység rohamos terjedése a görög-római kultúrkör területén. A fokozatos elterjedést követően lassan kiépült a keresztény vallás szervezete, az egyház is. Az úgynevezett püspöki egyház kiépülése a Kr.u. 1. század végétől indult meg. A városi gyülekezet élén a püspök állt, a tartományi vezető a metropolita volt, a legtekintélyesebb egyházi vezetők a pátriárkák voltak. Az egyház kialakulásával a személyes szóbeli tanítás és tanúságtételek kora is lejárt. Létre kellett hozni az új hit írásos alapját, a Bibliát is. Kezdetben az apostolok és a különböző gyülekezet közötti levelek voltak a hit egyedüli írásos forrásai. Az őskereszténység itt ért fontos válaszúthoz, ugyanis ez volt az első „választása” a tanok között. A Biblia összeállításánál ugyanis több írást kihagytak és egy úgynevezett apokrif írássá minősítettek. A Bibliába bekerült művek kánoni, szent, változhatatlan, igazi forrásai a hitnek.
Jézus életéről négy írás került be a Bibliába. Mind a négy írás Jézus személyes követőinek a műve. Ezeket az evangéliumokat Máté, Márk, Lukács és János apostolok írták. Az első három evangélium tartalma komoly hasonlóságot mutat egymással (szinoptikus), míg János ettől eltérő művet alkotott. Szintén szerepel a Bibliában az Apostolok cselekedeteit, és leveleit tartalmazó mű, valamint az úgynevezett Jelenések könyve.