Aténetet – az elnyomatást, Mózes és Áron isteni küldetését, a fáraó kérlelhetetlenségét, az Egyiptomot sújtó tíz csapást, majd a zsidók megmenekülését – Mózes második könyve mondja el. A pészah (szó szerint az elkerülés) ünnepe arra utal, hogy a kivonulás előtt a tizedik csapás elkerülte a zsidók házait. Mivel pészah tavaszra esik, a tavasz ünnepe is, az ünnep után volt az első termések áldozat utáni bemutatása a szentélyben.

Az ünnep hét (Izraelen kívül nyolc) napig tart. Ennek oka, hogy az Izraelben élő zsidók füst- és tűzjelekkel továbbították Babilonban és Perzsiában élő testvéreiknek az újhold bekövetkeztének hírét, de ezt ellenségeik hamis jelekkel igyekeztek megzavarni, így a bizonytalanság miatt sokáig kettős ünnepet (két széderestét) tartottak. Idővel aztán már a diaszpórában is pontosan ki tudták számítani a jeruzsálemi újhold időpontját, de hagyománytiszteletből megmaradt a két széder.

Az ünnep a széderestével kezdődik, a meghatározott rend szerint zajló, egyfajta szeretetvendégség keretében dramatizálva felidézik a kivonulás történetét (Haggáda). A következő napok úgynevezett félünnepek, az utolsó a Nádas-tengeren való átkelésre emlékeztet. (Ez volt az a tenger, amelyen Isten a zsidókat száraz lábbal átvezette, az őket üldöző egyiptomi sereget viszont elpusztította.) A pészahi istentisztelet rendje is kötött, az első napi harmatért való imától a nyolcadik napi Mázkírig, az elhunytakért mondott imáig.


A pészah másik elnevezése a kovásztalan kenyér ünnepe, mert az ünnep alatt nem szabad kovászos kenyeret enni. Már az előnapra minden kovászos élelmiszert el kell távolítani a lakásból, úgynevezett pészahi edényben kell főzni és enni, a nagyon vallásos zsidóknál erre az ünnepre egész külön konyhát tartanak fenn. Pészahra a rabbinikus szabályozás szinte kórházi sterilizálást ír elő, így a zsidó nők rituális tavaszi nagytakarítást rendeznek.

A kovász nélküli tésztaféleség a pászka (héberül) vagy macesz (jiddisül), amely lisztből és vízből készült, gyorsan sütött, kovásztalan ostyaféleség. A bibliai magyarázat szerint Egyiptomot elhagyva nem volt idő a kenyér megkelesztésére, ezért keletlenül, kovász nélkül vitték magukkal a tésztát, amelyet a fejükön a nap szárított meg.