2013.11.24.  A FOGYASZTÓI  ÉS  AZ  APOSTOLI  KERESZTÉNYSÉG...!

http://www.napihangzobiblia.hu/20131123.mp3
(Ezsd 7,1-8,20; 1Kor 4,1-21; Zsolt 30,1-12; Péld 20,28-30)

A Korinthoszi levél szerzője összehasonlítja az apostolokat a gyülekezet tagjaival. Mondhatjuk azt is, hogy kétféle kereszténységet láthatunk – az egyik az, amelyik szolgál, a másik az, amelyiket kiszolgálják.

Az apostolok mindenki előtt vállalták, hogy Krisztushoz tartoznak – ez egy nyilvános tény volt a kor embere számára – ezért mindenki megvetette őket. A korinthoszi átlagkeresztény pedig megtehette azt, hogy amikor kényelmes volt, felvállalta azt hogy keresztény, viszont ha nem, akkor mélyen hallgatott.

A korinthosziak – jó görögökhöz méltóan – mindenről és mindenkiről véleményt alkottak, amit Pál itt úgy ír le, hogy bölcseknek tartották magukat Krisztusban. Véleményük leginkább a keresztény vezetőkről volt és emiatt több táborra is szakadtak.

Úgy gondolták, hogy erősek az Úrban, de a levélből kiderül, hogy ez valódi szellemi erőt nem jelentett – inkább egyfajta testi erőlködés volt. Azonban az apostolok – mivel már a saját erejükben nem bízhattak – gyengéknek tűntek.

Azután felsorolja, hogy mivel járt még a Krisztus ilyen szintű képviselete és szolgálata: éhezéssel, szomjazással, sokszor még elég ruhájuk sem volt, megverték őket, hajléktalanok módjára vándoroltak, mindeközben két kezükkel keresték meg a betevőre valót, az átokra áldással feleltek, eltűrték ha üldözték őket és a szidalmakra szelíden válaszoltak. Mindenki úgy bánt velük mint a söpredékkel, mintha valami szégyellni való senkik lennének – mint akikre nem lenne méltó ez a föld.

Hát, ha valami, akkor ez minden bizonnyal távol állt attól, amit a korinthoszi sikergyülekezetben hallani akartak. De miért sorolja fel ezt Pál? Miért érzi szükségét annak, hogy a szenvedéseiről és a nélkülözéseiről beszéljen?

Azért, mert a korinthosziak azt gondolták, hogy azzal lesznek nagyobbak vagy különbek egymásnál, ha akár bölcsességben, akár más módon fölébe kerekednek a másiknak és az érdemeik alapján előbbre jutnak a gyülekezetben. Azon mehetett a vita, hogy ki a nagyobb közöttük és a vezetőik között. Pál azonban józanul visszatereli őket a helyes irányba, mert látja, hogy rendkívül eltévesztették azt.

Szükségét érzi annak, hogy leírja, mivel jár a Krisztus szolgálata és hogy Isten országában nem az önnön érdemeink és elismeréseink alapján kerülünk előbbre, mert nem ez a dolgunk, hanem az Úr szolgálata. Ez a legfontosabb, még ha szenvedéssel és megpróbáltatásokkal is jár.

Tegyük fel, hogy holnaptól elhatározzuk, hogy Pálhoz hasonlóan mindenhol és mindenki előtt elkezdjük felvállalni az Urat és csakúgy mint az apostol hirdetjük a Krisztust alkalmas és alkalmatlan időben egyaránt. Az biztos, hogy először is komplett bolondnak néznének és utána mi sem számíthatnánk sokkal különb bánásmódra, mint Pál. De ha megértjük – mert ő megértette – , hogy a mi a gyengeségünk az Úr erőssége, meg fogjuk látni, hogy ennél a szolgálatnál nincs gyönyörűségesebb és könnyebb dolog a világon. Pontosan úgy van, ahogy Jézus mondta: “Az én igám gyönyörűséges és az én terhem könnyű.”

Mennyei Atyánk! Kívánjuk, sőt sóvárgunk felvenni a Te igádat és a Te terhedet, hogy egész életünkben benne járjunk azokban a cselekedetekben, amiket Te készítettél nekünk! Most is keresünk Téged, hogy jelentsd ki újból és újból a Te akaratodat, hogy ne csak sejtsük, hanem nyilvánvalóan lássuk, hogy mit tegyünk! Megláttuk és megértettük, hogy a Te akaratod kedves, jó és tökéletes! Gyönyörködünk benne! Szívünk mélyéből kiáltjuk Atyánk, hogy valóban legyen meg a Te akaratod az életünkben, a gyülekezetünk és az országunk életében! Jézus Krisztus nevében! Ámen!