2013.12.12.  BOCSÁSS  MEG  HÉTSZER  ÉS  HETVENHÉTSZER IS. DE TÉNYLEG...!

http://www.napihangzobiblia.hu/20131212.mp3
(Jób 23,1-27,23; 2Kor 1,12-2,11; Zsolt 41,1-13; Péld 22,5-6)

A mai Jób-Bildád párbeszéd után egyre inkább egy olyan kép bontakozik ki előttünk, hogy bár Isten ideig-óráig engedi, hogy a hitetlenek (értsd: gonoszok vagy istentelenek) virágozzanak, azonban eljön a nap, amikor ennek a sikerességnek hirtelen vége szakad és szegénység és nyomorúság tör rájuk.

Azonban azokra, akik igazak Isten előtt, valódi áldás és siker vár, olyan ami maradandó és a gyerekeikre is átörökíthetik azokat. Úgy tűnik már az ókorban is ezerrel keresték a siker titkát és akkoriban arra jutottak, hogy az istenfélelem, a hit, a tisztesség vezetnek a maradandó sikerességig. Érdekes, hogy ez a modern társadalmakban is így volt egészen az 1900-as évek végéig: akkoriban mondjuk Amerikában egy üzleti és vezetői kurzus inkább szólt a bibliai elvek megtartásáról, mint személyiségfejlesztésről.

Ma a sikerkönyvek címlapján inkább azt olvassuk, hogy “Higgy magadban!”, akkoriban pedig inkább azt hallhattuk, hogy “Higgy Istenben!”. A Bibliában lefektetett elvek közül sok átszivárgott a motivációs szónokok és sikerkurzusok világába, azonban a lényeget, Istent kihagyták belőle. Pedig a mai ószövetségi részben pont azt látjuk, hogy Istent nem lehet kihagyni: az ember evilági és túlvilági életének is az istenfélelem az alapja. Például az aranyszabály, vagyis az, hogy “Ahogy akarod, hogy az emberek veled cselekedjenek, te is úgy cselekedj azokkal.”, minden körülmények között megáll. Jézus ezt nem véletlenül jelentette ki isteni hatalommal a Hegyi Beszédben.

Jób ráadásul biztosra veszi, hogy Isten vet a szenvedéseinek és hogy terve van még vele. Azt mondja, ha kell a haláláig kitart amellett, hogy ő ártatlan és minden ok nélkül történt vele e csapássorozat. A könyv végén meglátjuk, hogy tényleg így van-e.

Pál apostol a levele elején elmagyarázza, hogy bár szeretett volna kétszer elmenni Korinthoszba, Isten nem hagyta  és emiatt módosítania kellett az útitervét. Azért ment volna, hogy kétszer áldja meg őket és közösségben legyenek. A folytatásban pedig csodálatos szeretetnek lehetünk tanúi: gyengéden és szeretettel beszél a Korinthosziakhoz, mint apa a gyermekéhez. Arra kéri őket, hogy akiket korábban megfeddett, azoknak bocsássanak meg és vigasztalják meg őket, hogy ne bánkódjanak nagyon és a csüggedtség ne ártson meg nekik. Mert ha ez nem történik meg – azaz nem bocsátunk meg egymásnak – nyílt utat adunk az ellenségnek. Ezért is írja, hogy feltétlenül szükséges, hogy megbocsássunk szívből egymásnak. De mi a megbocsátás? Az, hogy bár haragban voltunk és nem köszöntünk egymásnak, mostantól legalább köszönünk, de nagy változás nem lesz? Nem, ez nem az a megbocsátás, amiről itt Pál beszél. A szívbeli megbocsátás visszafogadja az embert a lelkünkben szeretettel és még inkább kezdeményezők, kedvesek és szeretetteljesek leszünk az irányába. Külön mutatjuk, hogy már nem emlékezünk meg arról, ami velünk vagy a közösségünkkel szemben elkövetett. Ha ezt gyakoroljuk, betöltjük az egyetlen nagy parancsot, amit Jézus ránk hagyott: szeretjük egymást.

Mennyei Atyánk! Hálával áldozok neked ezen a mai napon! Köszönöm, hogy a megbocsátást minden nap gyakorolhatjuk! Még akkor is, ha valamelyik testvérünk hétszer hetvenhétszer is vétkezik ellenünk! Segíts, hogy képesek legyünk minden körülmények között teljesen megbocsátani és szeretettel fordulni ne csak a testvéreink, hanem a felebarátaink, az embertársaink felé! Azt mondtad, hogy arról ismerjen meg titeket a világ, hogy szeretitek egymást és ennek a szeretetnek az alapja a megbocsátás! Erősíts meg ezen a téren mindannyiunkat! Jézus Krisztus nevében! Ámen!