2014.01.11.  KRISZTUS  BEHOZTA  AZ  ÚJ  TEREMTÉST  A  VILÁGBA...!

http://www.napihangzobiblia.hu/20140111.mp3
(Ézs 48,12-50,11; Ef 4,17-32; Zsolt 69,1-18; Péld 24,5-6)

A mai nyitó verseink Isten megbízhatóságáról szólnak. A hangsúly itt az Úron van, nem annyira az izraelitákon.

Örökkévaló, önfenntartó Istenként mutatja meg magát, akinek különleges célja van Izraellel, aki képes előrejelezni a jövőt és aki bárkit kiválaszthat, hogy tetszése szerint megvalósítsa akaratát. Meg is valósítja és Babilonba vezeti fogságba népét, de utána is lesz élet, ha engedelmeskednek parancsainak. A 41,17-es versben látjuk Isten titulusait vagy neveit, amelyek önmagukban is feljogosítják Istent, hogy Izrael bízzon benne – ne felejtsük el, hogy a Bibliában a név, a megszólítás, a titulus magát a személyt jelentette. Ezen kívül az Úr demonstrálja, hogy valójában Ő maga tanítja a zsidó népet arra, hogy hogyan éljenek olyan életet, ami a javukra válik – és itt nem csak anyagi profitszerzésről van szó. Szintén Ő vezeti át a népét az élet veszélyein és juttatja el a beteljesedésig.

A 49,1-52,12-es rész összefüggő szakaszt alkot, amelynek azt a címet is adhatnánk, hogy “Várakozás az üdvösségre.” Egyre jobban kezd kikristályosodni, hogy a távoli jövőben az Izrael és Isten közötti kapcsolat helyreáll. Emellett az is látszik, hogy ez a nagy szabadítás és üdvösség már nem csak Izraelre vonatkozik, hanem van egyfajta “kozmikus” felhangja is, ami minden népet érint. A tetőpont az 51,7-12-es versben következik, ami kihirdeti Isten győzelmét és a nép teljes szabadságát.

A 49,1-től olvashatunk az Úr szolgájáról ismét, aki lehetővé teszi világszerte a nemzetek számára, hogy visszatérjenek Istenhez, mint ahogy Izrael is visszatért Jeruzsálembe a száműzetést követően. Az emberiség reakciója erre kitörő és globális öröm lesz. Később, a 49,14-től a fókusz megint Izraelen van, akit a Szolga a távoli jövőben fog megszabadítani és üdvösségre juttatni. Ézsaiás itt Siont mint Jahve feleségét ábrázolja, hogy bemutassa az intim kapcsolatot Isten és az Ő népe között.

Végül az ötvenedik részben (50,4-9) láthatjuk a harmadik Szolga-éneket. A második dalhoz hasonlóan, itt is egyes szám első személyben magáról énekel, azonban itt nincs közvetlen utalás a Szolgára, viszont a 10-11-es versek félreérthetetlenné teszik, hogy bizony ez az ének is róla szól. Az engedelmes és hűséges Szolga, bár nagy nyomorúságot él meg, bízik az elhívásában, ami nem más mint Isten Igéjének hirdetése és bízik abban, hogy az Atya végül igazságot szolgáltat neki. A feltámadással pontosan ez történt: mindaz, amiben hitt és reménykedett valóra vált. Ezzel megteremtette egy új ember faj létrejöttét, ami már nem a földből való Ádám, hanem a mennyből való Krisztus mintájára teremtetett. Ennél csodálatosabb dolog az ember teremtése óta nem történt.

Mennyei Atyánk! Köszönjük, hogy elküldted a Fiút, aki sűrű könnyhullatásokkal a maga idejében vajúdott, hogy a benne lévő hitből megszülessünk mi és örökké éljünk! A szenvedések által tetted Őt tökéletessé és bennünket is megtanítasz arra, hogy legyünk olyanok mint a mi drága Mesterünk, Tanítónk és Istenünk! Nyújtsd ki a kezed, hogy bátran tudjuk Őhozzá hasonlóan hirdetni az Igét, életet adva és életet hintve ezáltal az emberi szívekbe! Jézus Krisztus nevében! Ámen!