2013.08.12.PILÁZUS  ÉS  HERÓDES A  KÉT  JÓ  BARÁT...!

A mai rész is azzal kezdődik, hogy Izrael megint vétkezett. De miért nem tudtak Isten parancsai szerint élni?

Elsősorban azért, mert a szívükben jelen volt a bűn természete, nem születtek újjá. Isten törvénye csak arra volt jó az életükben, hogy rávilágítson, mennyire nem tudják azt betartani. A törvény által nem lehetett megigazulni Isten előtt, ami egyúttal azt is jelentette, hogy a Szent Isten jelenlétében senki nem volt képes megmaradni. Ezért is mondja az Újszövetség, hogy: „a törvény a Krisztusra vezérlő mesterünk lett”. Pontosan ezért kellett a Krisztusnak eljönnie – mert ahhoz, hogy valaki ne csak betartsa, hanem be is töltse a törvényt, újjá kell születnie. Csak új szívvel leszünk képesek arra, hogy jót akarjunk tenni, hogy ne a bűn elkövetésére legyen hajlamunk, hanem Isten törvényének a megtartására és a jó cselekedetek elvégzésére. Hogy nekünk is ugyanabban teljen gyönyörűségünk, amiben Istennek gyönyörűsége telik – ez maga a törvény betöltése, ez sokkal több, mint „csak betartani” a törvényt.

Talán emlékeztek, Jézus maga mondja az evangéliumokban, hogy: „én nem azért jöttem, hogy eltöröljem, hanem hogy betöltsem a törvényt” és Máté evangéliumában a külső szemlélő számára sokkal magasabb szintű követelményeket fogalmaz meg mint amelyek a Mózesi Törvény előírásai voltak. De teheti mindezt azért, mert akinek Isten új szívet adott, már vágyni sem fog a rosszra, hanem képes lesz a törvény betöltésére.  Az új és jobb szövetség tehát egészen más alapokon nyugszik, mint a törvény alapú szövetség. Azok az emberek, akiknek a „kőszíve” már kicserélődött „hús” szívre, azok már nemcsak betartani, hanem betölteni is képesek lesznek a törvényt és szívből  akarnak majd jót cselekedni.

Pál apostol, a Galata levélben felsorolja a Szellem gyümölcseit: „szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség”, és utána azt mondja, hogy: „az ilyenek ellen nincs törvény, mert akik a Krisztusé, azok a testet megfeszítették indulataival és kívánságaival együtt.” Úgy is mondhatjuk, hogy akik újjászülettek, azokban az új természet, az győzedelmeskedik az régi, bűnös természettel szemben, így képesek parancsolni maguknak, képesek megfeszíteni az „ó” természetet.

Később azt olvassuk, hogy amikor az izraeliek tavasszal vetettek bármilyen terményt, utána jöttek a midjániak és az amálekiek és mindent termést elpusztítottak egészen Gáza városáig. A kérdés, hogy a mi életünkben is vannak-e ilyen “sáskák”, akik elpusztítanak mindent? És ha vannak, hogyan tudunk föléjük kerekedni? Az Ószövetségben ez fizikai szinten nyilvánult meg: az Úr azt mondta, hogy: „Én vagyok az Örökkévaló Istenetek! Ne tiszteljétek, és ne féljétek az emóriak isteneit, akiknek a földjén laktok! Ti azonban nem hallgattatok a szavamra!” – ezért jöttek ezek a pusztítók. De szerintem az Újszövetségben hasonló a helyzet. Csak most, ebben a jobb szövetségben még nagyobb a tét: a Krisztusba vetett hit, vagy Krisztus megtagadása. Van átok az Újszövetségben? Igen: „Ha valaki nem vallja Úrnak a Krisztust, az legyen átokká” – mondja Pál apostol a leveleiben. Tehát minden azon dől el, hogy a mi életünkben a Názáreti Jézus Krisztus milyen szerepet tölt be. Mert ha semmilyent, akkor mi is ki vagyunk szolgáltatva ezeknek a keleti nomád törzseknek vagyis azoknak a gonosz szellemi erőknek, amelyek elfelé visznek Istentől, és nem Isten felé fordítják az életünket. Viszont ha a Krisztus az életünk középpontja, akkor képesek leszünk a sáskák felett győzedelmeskedni.

Ezután Gedeon felteszi a nagy kérdést az Úrnak: „Hol vannak most az Örökkévaló csodálatos tettei, amelyekről őseink beszéltek? – ugyanis Gedeon idején már nem voltak látványos megnyilvánulásai Istennek. De ma hányan kérdezzük azt, hogy hol vannak a 70-es, 80-as évekbeli ébredések nagy megnyilvánulásai és jelei, amiket sokan megtapasztaltunk? Nézzük, mit felel az angyal erre Gedeonnak: „Indulj el, ahogy vagy, és amennyi erőd van, azzal tedd, amit tenned kell”. Ez egy nagyon fontos alapelv a Bibliában. Ne a csodákban, ne a jelekben bízzunk, hanem amit Isten adott, azzal kezdjünk valamit – ugyanez köszön vissza a talentumos szolgák példázatában – és utána az Úr ki fogja pótolni, azt, amit mi elkezdtünk. Isten mellénk áll és bizonyságot tesz, és még az is lehet, hogy végül csodák és jelek is fogják követni a szolgálatunkat.

Később azt látjuk, hogy Gedeont is betölti Isten Szelleme. Azonban ez a betöltekezés sem azzal járt, hogy eldőlt vagy eksztatikus állapotba került volna, hanem felbátorodott és megfújta a sófárt. A sófár egy kosszarvból készített kürt, aminek a megfújása egyet jelentett az egész ország katonai mozgósításával. Gedeon tehát összegyűjtötte Izrael seregeit és felkelt az elnyomás ellen, mivel természetfeletti bátorsággal látogatta őt meg az Úr – ez Isten Szellemének egyfajta megnyilvánulása. Természetesen ebből sem szabad törvényt csinálni – nem csak így tölti be az embert Isten Szelleme. Azonban lehet, hogy mégis ez történik: egyszerűen felbátorodik egy adott feladat elvégzésére vagy egy szolgálat végrehajtására.

Azért Gedeon nem bízta a véletlenre a dolgokat, hanem jelet kért Istentől. A teljes evangéliumi mozgalmakban – a karizmatikus és a pünkösdi mozgalomban – egyaránt legendává vált ez a jelkérése Gedeonnak, közkeletű nevén „gyapjazásnak” hívják. Szerintem semmi rossz nincsen benne, Gedeon egyszerűen megerősítést kért Istentől arra vonatkozóan, hogy valóban az Úr akarat-e, hogy megtámadja Midjánt. És kettő vagy három tanúbizonyságára – ezt a Szentírásból tudjuk – minden megáll. Isten pedig egymás után kétszer is megerősítette, hogy ez valóban az Ő akarata.

Szerintem mi most az Újszövetségben ugyanígy kérhetünk jelet Istentől adott dolgokra vonatkozóan, ha nem vagyunk biztosak valamiben, – de semmiképpen ne keverjük össze a babonasággal. A babonák, a jóslatok, a jövendőmondás nagyon távol áll a Bibliától.

Az újszövetségi részben folytatódik Jézus passiója, amiről a korábbi részekben Máté és Márk evangéliumánál sokat beszéltem. Ma csak egyetlen mondatra szeretném felhívni a figyelmet, mégpedig arra, hogy „Heródes és Pilátus ezen a napon kötöttek barátságot”, – előzőleg ugyanis haragban voltak. De mi volt ennek a nagy összeborulásnak az oka? Az, hogy eljött a nagy közös ellenségük: a Mindenható Isten Fia. Hiszen nem mondhatjuk, hogy akár Heródesben, akár Pilátusban Isten Szelleme mozgott volna, azt viszont annál inkább, hogy a levegőégbeli fejedelem hatalma alatt voltak, magyarul a sátánhoz tartoztak. Ez természetes szinten sincs másképp: ha egy közös ellenség ellen harcol egy nép, akkor még a haragosok is kibékülnek. Ha Magyarországot – tegyük fel – megtámadnák, akkor minden kisebb konfliktus és viszály háttérbe szorulna. Ez látszik a hollywoodi filmeken is: ha idegenek támadják meg bolygónkat, az emberiség összefog. És ha úgy vesszük, Heródes és Pilátus számára Jézus idegen volt. Mert Ő idegen mindazok számára, akiket  e világ istene megvakított, hogy ne lássák Isten dicsőségét.

Ez az idegenség egyúttal azt is jelentette, hogy benne az ellenséget látták, akit el kell pusztítani. De ez az idegen nem harcolt velük, nem ellenkezett, hanem hagyta, hadd vigyék őt egészen a keresztig. Számunkra viszont már nem kell, hogy idegen legyen Jézus – van lehetőségünk átállni az Ő oldalára. Abban biztosak lehetünk, hogy a világ ma sem bánna másképp vele, mert Isten Szelleme nem ebből a világból való, hanem teljesen idegen attól. Ha viszont te úgy érzed, hogy szeretnél átállni az Ő oldalára, akkor kérlek kattints fent a menüben a “MEGTÉRÉS JÉZUS KRISZTUSHOZ” menüpontra.