"Jaj nekem, elvesztem, mivel tisztátalan ajkú vagyok" (Ézs 6,5).

Amikor Isten jelenlétébe jutok, nemcsak meghatározatlanul érzem magam bűnösnek, hanem rájövök, hogy bűnöm életemnek egy bizonyos pontjára összpontosul. Könnyen kimondja az ember: "Ó igen, tudom, hogy bűnös vagyok", de amikor Isten jelenlétébe jut, nem ússza meg ezzel a megállapítással. Bűnét egy ponton ismeri fel: "én ez és ez vagyok". Ez mindig annak a jele, hogy valaki Isten jelenlétében van. Nem maradhat tovább határozatlan a bűntudata, hanem bűne személyes és meghatározható. Isten először erről a bizonyos bűnről győz meg minket, amire a Szent Lélek mutatott rá. Ha ezen a ponton engedjük, hogy meggyőzzön, Ő továbbvezet és megmutatja lent, szívünk mélyén szörnyű hajlamunkat a bűnre. Ezen az úton vezet Isten mindig, amikor tudatosan az Ő jelenlétében vagyunk.

A bűn összpontosulásának ez a megtapasztalása a legnagyobb és legkisebb szentben éppolyan igaz, mint a legnagyobb és a legkisebb bűnösben. Amikor valaki a tapasztalat létrájának legalsó fokán van, talán ezt mondja: "Nem tudom, hol tértem rossz útra". De Isten Lelke rá fog mutatni valamilyen határozott dologra. Az Úr szentségének meglátása Ézsaiásra úgy hatott, hogy tudatára ébredt, milyen tisztátalan ajkú. "És illette számat (az eleven szénnel) és mondta: Íme, ez illette ajkaidat, és hamisságod eltávozott, bűnöd elfedeztetett" (7. v.). Ott kellett a tűznek megtisztítani, ahol bűne összpontosult.