"A hit tehát az ige hallásából támad, a hallás pedig Krisztus kijelentésén (rhémáján) át."

Tehát ezek az emberek hívőkké lettek, megnyitották a szívüket Isten szava előtt, és befogadták Szellemét, de a szellemi nyitottságuk mellett sajnos nem zárták be az "ajtót" a Sátán és a korszellem (aión) vagy a világrendszer (koszmosz) szelleme előtt (1.Korintus 2,12). Következménye az lett, hogy szabadon beáramolhatott szívükbe, majd hiteltelenné és hamissá (görögül:"anti"-vá) tette a hitvallásukat Jézus mellett.

Az iszentírás rámutat, hogy

0. a gondok,
0. a gazdagság,
0. és a vágyak

az igét fojtották meg, nem pedig a keresztényt. Ennek pedig egyenes következménye az, hogy az ige lett gyümölcstelenné, termőképtelenné, meddővé, vagyis hatástalanná, élvezhetetlenné sorsukban. Tehát ezek az emberek továbbra is bizonyságot tettek, hirdették az "evangéliumot", de a Szent Szellem már (vagy még) nem tudott velük együtt munkálkodni és megerősíteni az igét az azt követő jelekkel. (Márk 16,20).

Vagyis a szavaikban nem volt Élet és Szellem, hogy az embereket valódi megtérésre vezethessék (és itt a teljes szívbeli megtérésről beszélünk, nem pedig a humanista változatról, ami csak az értelemben - pontosabban: elméletben, nem pedig gyakorlatban - történik meg) de érintetlenül hagyja a gonoszságoktól megrontott/megkeményedett szívet.

Ezek a bizonyságtevők már egy hamisítványt:

0. nem a valódi Krisztust,
0. nem a valódi Evangéliumot
0. és nem a valódi Szellemet hirdették.

Ez az Antikrisztus szelleme, ez az Antikrisztus munkája, vagyis egy hamis krisztus, hamis evangélium és hamis szellem, (ugyanis a görög "anti" szó nem azt jelenti elsősorban, hogy valami ellen(sége), hanem hogy valami helyett, vagyis egy helyettesítést, hamisítványt). Ez a következménye annak, ha a megtérésünket nem követi folyamatos megszentelődés (vagyis engedelmesség tettekben is), az óemberi természetünk megfeszítése, ahogyan Pál is mondta:

"Meg vagyok feszítve a világrendszer (koszmosz) számára és a világrendszer (koszmosz) is meg van feszítve a számomra" (Galata 6,14).

Folyamatosan a kereszten kell "halnunk", és Jézusban élnünk, hogy Isten minden akaratát megtehesse rajtunk keresztül, ahogyan megtehette Jézuson keresztül is, aki mindenben engedelmeskedett neki (Zsidókhoz írt levél 13,21).

Pál a korintusi gyülekezetnek írja a 2.Korintus 11,4-ben: "mert ha valaki jön és más Jézust hirdetne, akit mi nem hirdettünk, vagy másféle szellemet kapnátok, mint amit kaptatok, vagy másféle örömhírt, amilyet nem fogadtatok be, szépen elviselnétek"/Vida Sándor/.
Erről beszélt Derek Prince is a "Démonológia" című könyvében (222-226. oldal), melyből idézünk néhány gondolatot:

Prince testvérünk egy igen vitatott kérdéssel indít: "Behatolhatnak-e a démonok egy személybe, miután már kereszténnyé lett?" Az ő válasza határozottan megegyezik a miénkkel: IGEN! Vagy ahogyan egy másik testvérnek tették fel ezt a kérdést egy kicsit másképp fogalmazva: "Lehet-e keresztényben démon?" - kérdezték tőle. A válasza erre a kérdésre a következő volt: "Minden lehetséges a hívőnek!"

Pál figyelmeztetése három fő részből áll. Először is, hogy a hamis tanító "más jézust" prédikál. Másodszor, hogy akik ezt a megtévesztő üzenetet elfogadják, azok "más szellemet" fogadnak be, mint korábban. Harmadszor pedig "más evangéliumot" fogadnak el, mint az eredeti.

Pál szolgálatán keresztül ezek a keresztények a Szent Szellemet vették. Nyilvánvaló tehát, hogy amikor ő "más szellemről" szól, amelyet a hívők addig még nem fogadtak be, olyan szellemre gondol, amelyik nem szent, vagyis egy csaló démonra. Világos példáját láthatjuk tehát itt annak, hogy olyan keresztények, akik újjászülettek, és a Szent Szellemet is befogadták, hogyan kerülhetnek olyan helyzetbe, hogy hamis szellemet - démont - fogadjanak be. Mi nyitja meg az ajtót a démonok előtt? Nyilván az az üzenet, amely egy "más jézust" tár a hallgatói elé. Ez tehát a probléma gyökere. Ahogy a keresztények a hitüket egy "más jézusba" vetik, egy "más szellemet" is kapnak - azaz démonizálódnak -, és egy "más evangéliumban" kezdenek hinni. Helyénvalónak tűnik tehát feltenni a kérdést, hogy vannak-e ma olyan tanítók az egyházban, akik "más jézust" hirdetnek? A válasz sajnos határozottan: Igen!

"Van aztán olyan "jézus" is, aki elsősorban a humanista beállítottságúak számára vonzó. Egyfolytában csak a szeretetről és a megbocsátásról beszél, de még csak meg sem említi a poklot vagy a megtérést. Jézusnak csak a megmentő arcát akarja bemutatni, de sosem úgy, mint Bírót, ezért aztán hívei úgy tesznek, mintha a bibliai példázatban nem is szerepelnének a nemes ember (aki Istent példázza) következő szavai: "Azon kívül ezeket az én ellenségeimet, akik nem akarták, hogy én legyek királlyá rajtuk (fölöttük), vezessétek ide, és öljétek le őket előttem" /Luk. 19,27/. (Az idézet a könyvben a Károli-fordítást követi, mi mégis inkább Csia Lajos fordításával helyettesítjük).

Létezik továbbá Jézusnak az a "mikulás" változata, amelyik folytonosan arra biztatja az embereket, hogy csak higgyenek, és megkapnak mindent, amit csak kérnek - a legmagasabb fizetésektől kezdve a drága autókon át az úszómedencés családi házig. A humanista "jézushoz" hasonlóan azonban ő sem szólít fel sem megtérésre, sem szentségre. Logikus, hogy a mai keresztények komoly hányadát csábítja el Sátán, hogy a fenti vagy valamilyen más hamis, nem bibliai "jézust" fogadjanak el az igazi helyett.

Aki azonban "más jézust" fogad el, az "más szellemet" - azaz démont - is kap. Mindez nem egy elvont téma elméleti, doktrinális fejtegetése. Itt az örök életről, illetve az örök halálról van szó, és Krisztus igazi szolgáinak figyelmeztetniük kell ezzel kapcsolatban Isten népét. A keresztények részben azért válnak fogékonnyá a megcsalattatásnak e formája iránt, mert sok mai tanításban helytelen doktrinális hangsúlyeltolódások figyelhetők meg..."

Milyen sokan bálványozzák Derek Prince testvérünket (aki egyébként 2003 szeptemberében az Úrhoz költözött), de milyen kevesen veszik komolyan a fentiekben idézett szavakat, melyeket még ennél is egyértelműbben alátámaszt "Az igaz és a hamis egyház" című nagyon színvonalas tanítása. A mostani időkben ugyanis szomorúan állapíthatjuk meg azt a tényt, hogy mára már az összes felekezetben végbement ez a Sátán által véghezvitt cserélődési folyamat. Ha ez nem így lenne, akkor nekünk sem kellene most megírnunk ezt a tanulmányt. Azonban azt is tudjuk, hogy az Úr azért egy szent maradékot is meghagyott minden felekezetben, és mi most ehhez a maradékhoz is szólni kívánunk, nehogy őket is megtévesztésbe vihesse az ellenség. Derek Prince testvérünk szavaihoz néhány kiegészítésen kívül mást nem is kívánunk hozzáfűzni. 

Kiegészítésként tehát csak arra szeretnénk még felhívni az olvasó figyelmét, hogy a görög "anti" szó magyar jelentése nem csak annyi, hogy "ellen", mint ahogyan ezt sokan tanítják, hanem ugyanez a kifejezés jelenti még a "helyettesítést" is.

Az Antikrisztus kifejezés másik jelentése tehát:
"Krisztus-helyettesítő, hamis(ítvány) krisztus". Az Antikrisztus tehát nem csak Krisztus ellen, hanem az ő helyébe is szeretne lépni. Nyilvánvalóan ezt most úgy tudja megtenni, hogy a bukott állapotba visszaesett keresztény gyülekezetekben felépíti a hamis Jézus-képet (kinek-kinek azt, amire éppen vágyik), így aztán szellemben már most be tud ülni Isten templomába (2.Thessz. 2,4), mely valójában nem más, mint Isten gyülekezete. Mindez azonban jelenleg még a tömegeket csábító langyos, képmutató, ámde igen látványos kereszténység elterjedése ellenére is titokban történik, hiszen ha az antikrisztusi szellem egyértelműen leleplezné magát, akkor még a Bibliát legfelületesebben ismerő keresztények is menekülésbe fognának, így azonban még az ördögnek arra is lehetősége van, hogy a választottakat is megtévessze, amennyiben ez lehetséges (Máté 24,24).

Tudjuk, hogy a legtöbben ezt az igeszakaszt a zsidókra vonatkoztatják, de ki kell ábrándítanunk minden álmodozót: Jézusnak e szavai bizony mindannyiunknak szólnak, sőt valójában Istennek minden igéje szól a keresztényeknek is, hiszen ami megtörtént Izraellel, az megtörténhet az egyházzal is. Vagy nem azt írja Pál, hogy minden, ami korábban leíratott, az a mi okulásunkra van! (1.Korintus 10,11)