Isten iskolájában

Amikor  az újjászületésünk által bekerülünk Krisztusba, bizony végig  kell járnunk Isten iskoláját, ahol Isten felkészít bennünket, hogy tisztán és engedelmesen, és feddhetetlenül meg tudjunk állni az Úr előtt. Csodálatos áldás számunkra az Ószövetségi példák amelyekben Isten megmutatja hatalmát, de ugyanakkor szeretetét is , és nem lehengerelni akar bennünket, hanem megtanítani arra, hogy mindenünk meg lehet amit csak kívánunk, ha az Ő iskoláját kijárva engedelmes  gyermekként felnevel bennünket. És persze már menet közben is ott vannak az áldások.

„Most azért én, Nabukodonozor, dicsérem, magasztalom és dicsőítem a mennyei Királyt, mert minden cselekedete igazság, és az ő útai ítélet, és azokat akik kevélységben járnak, megalázhatja!”

Dán.4: 34.

Ámulva láthatjuk, milyen csodálatosan munkálkodott Isten az egész világtörténelem folyamán. Az Ószövetség számos története enged bepillantást ebbe. Tanulhatunk belőle! Természetesen figyelembe kell venni, hogy akkor még más szokások, más kultúra határozta meg az emberek életét, és még a törvény ideje volt, sokszor azonnali büntetés vagy ítélet. Tulajdonképpen az Isten elleni vétkezésnek ma is következménye van, ha valaki meg nem tér belőle, Isten ma is nevelni, formálni akar minket, és ma is elvárja, hogy az ő gyermekei Őt imádják, és az Ő akaratát cselekedjék!

Mi is Isten iskolájába járunk, mint Nabukodonozor. Ki is volt ő? Kr. előtt 605-562-ig volt egy hatalmas birodalom uralkodója. Apja, Nabupolassár, legyőzte az asszír birodalmat, ő az egyiptomi fáraót, majd megostromolta Jeruzsálemet, fogságba hurcolta a zsidókat. Az ő uralkodása alatt Babilon hatalma a tetőfokára jutott. Babilon egyaránt jelentette a birodalmat és annak fővárosát is. Híres volt ninivei függőkertjeiről, templomairól, királyi palotájáról. Romjai még ma is állnak.

 Nabukodonozor gazdagsága szinte mérhetetlen volt, mindent megvalósíthatott, amit eltervezett. Egy idő után ez a király elbizakodott, felfuvalkodott és gőgös lett. Ehhez hozzásegítették körülménye és saját emberi tulajdonságai, mivel ezeket az eredményeket önmagának tulajdonította. Túl volt minden háborún, békében élt palotájában, és rendkívül meg volt elégedve önmagával. Önteltté és büszkévé lett, eltöltötte a saját dicsőségének érzése. Úgy érezte, neki már semmi dolga nincs, mint békésen várni, hogy virágozzon és kamatozzon mindaz, ami az ő gondolkodása szerint egyedül neki tulajdonítható. De Isten nem így gondolta.

 Egy álmot adott Nabukodonozornak, ami hatalmas félelemmel töltötte el őt, az ezzel kapcsolatos gondolatai zavarba hozták őt. Maga elé hívatta bölcseit, kérve, hogy fejtsék meg álmát. Az írástudók, varázslók, káldeusok, jövendőmondók azonban éppoly képtelenek voltak magyarázatot adni, mint a király előző álmára. Végül hívatta Dánielt, akit érthetetlen okból eddig nem hívtak a többi bölcsekkel együtt, pedig ő volt a vezetőjük, és ráadásul a király előző álmát is ő fejtette meg pár évvel azelőtt. Dániel prófétát ismerjük.

A király Baltazárnak hívta ifjú korától kezdve. Azt mondta róla, hogy a szent Istennek Lelke van benned. Ebből is látjuk, hogy bár korábban már egyszer elismerte, hogy Dániel Istene az igaz Isten, de ő maga mégsem változtatott sok istenhívő nézetein. Viszont őszintén bevallotta, hogy tudja: semmi titok nincs elrejtve a próféta elől, és meg tudja mondani az álom jelentését.

 És elmondta neki az álmot: „Egy fát látott a föld közepén, amelynek magassága rendkívüli volt. Nagy volt a fa és erős, magassága az égig ért, és az egész föld széléig látható volt. Levelei szépek voltak, gyümölcse sok, és táplálék volt rajta mindeneknek, alatta árnyékot talál a mező vadja, és ágain lakoznak az ég madarai, és róla evett minden élő. Majd egy Vigyázó és Szent szállt alá az égből, és erősen kiáltott: - Vágjátok ki a fát, vagdaljátok le ágait, és rázzátok le leveleit és hányjátok szét gyümölcseit, fussanak el a vadak alóla, és a madarak az ő ágairól! De gyökerének törzsét hagyjátok meg a földben, vas, érc láncokba verve a mező füvén. Égi harmattal öntöztessék, az ő emberi szíve változzék el, és baromnak szíve adassék néki, és hét idő múljék el felette. Vigyázók határozatából van ez a rendelet, és a Szentek parancsolata ez a végzés, hogy megtudják az élők, hogy a felséges Isten uralkodik az emberek birodalmán, és annak adja azt, akinek akarja, és az emberek között az alábbvalót emeli fel arra.” Dán. 4: 8-14.

 Mikor Dániel megkapta az álom jelentését, egyszerűen megrémült. Megborzadt attól, hogy felvilágosítsa a királyt a rá következő nyomúságról. Még Nabukodonozor igyekezett megnyugtatni őt, de akkor is így felelt, hogy szívesebben alkalmazná az álmot a király ellenségeire, mint magára a királyra. Majd elmondta a magyarázatot: A fa maga az uralkodó. A babiloni birodalom hatalmas és erős volt, védelmet nyújtott minden alattvalójának. (Nabukodonozor kétség kívül naggyá lett és erőssé, de saját magának tulajdonította mindazt, amit elért, nem tudta megalázni magát Isten előtt, nem látta be, hogy ő áldotta meg ilyen csodálatosan.

 Pedig a tüzes kemencénél ő maga hirdette ki az egész világ előtt, hogy tisztelje, imádja mindenki az élő Istent. Ő mégis más isteneket szolgált. És gazdagsága, hatalma miatt felfuvalkodott.) Ezért a felséges Isten végzése, hogy a király letétetik a magasztos és büszke tisztségéről. Megfosztva értelmétől, elűzik az emberi közösségből, a mezei barmok között fog élni, füvet eszik és az ég harmatja hull rá. Hét éven át kell ebben a méltatlan állapotban lennie, amíg meg nem tanulja az Istentől kapott leckét: hogy hatalmas birodalmát nem önerejéből alkotta meg, hanem a mindenható adományaként kapta.

 A felséges Isten uralkodik az emberek birodalmán, és annak adja azt, akinek akarja. A Nabukodonozor kezében összpontosult hatalom egyszerűen azt jelenti, hogy a Birodalmak Gazdája úgy látta jónak, hogy most bizonyos meghatározott célból ezzel őt ruházza fel. De semmiképpen sem azt, hogy ily módon Nabukodonozort kívánja megdicsőíteni. Ebben nincs része a király érdeme elismerésének. Ugyan a királyt súlyos büntetés sújtja, a birodalom nem vétetik el tőle véglegesen. A király büntetése mindaddig tart – jelentette ki Dániel – míg el nem ismeri, hogy az Ég uralkodik!

Az álom és annak magyarázata igen kemény és komoly figyelmeztetés volt Nabukodonozornak. Mégis Dániel próféta tanácsadó szerepet öltve magára, ha lehet, még jobban tudatosítja a királyban a helyzet komolyságát azáltal, hogy gondolkodásmódjának azonnali megváltoztatására szólítja fel, vagyis egyetlen lehetséges kiút csakis a megtérés lehet! Dániel arra kéri az uralkodót, szakítson vétkes életével, és bizonyítsa megtérése őszinteségét azzal, hogy könyörül a szegényeken. Meglehet – gondolta a próféta – hogy ha igazán igyekszik megjobbítani útját a király, még ebben a helyzetben is haladékot nyerhet Istentől, hiszen még Ninivén is könyörült Isten, amikor megtért zsákban és hamuban. A próféta szavai is komoly figyelmeztetés volt a királynak!

Nabukodonozor király kapott a megtérésre 12 hónapot. Az álom nyílván nagy riadalmat keltett benne, még inkább annak magyarázata, így elképzelhető lett volna, hogy szívből megtér. De az ítélet végrehajtásának elhalasztása lecsillapította félelmét, és Dániel tanácsa hiábavalónak bizonyult. Megmaradt a gőg a szívében, és Isten nem talált helyet benne!

Kiváltképpen büszke volt a királyi lakóhelyére, amelyre hatalmas palotarendszert alkotott, magas falakkal körülvéve. Az ún. „India-házi felirat” tartalmazza saját vallomását erről: „Ezt a házat én építettem az emberek ámulatára, hogy az emberek seregei dicsérjék annak nagyszerűségét. Dicsőséges és félelmetes uralkodásom jelei láthatók mindenfelé. Távoltart minden ellenséget a fal, amelyet építettem. Babilon városa oly erős, mint az erdős hegyek!” A király szíve eltelt büszkeséggel, és mivel öntelt, hiú ember volt, mindezt saját dicsőségére építtette, és hangot is adott ennek: „Nem ez-é ama nagy Babilon, melyet én építettem királyságom házának az én hatalmam ereje által dicsőségem tisztességére? Eszébe sem jutott Istenre gondolni! Tervezgetésének és munkájának gyümölcsét látta mindenben, és ez mélységes megelégedéssel töltötte el. Műve csakis őt dicsérte.

De az öntelt büszkeségre Isten haladék nélkül lesújtott! Szózat szólt hozzá, kénytelen volt meghallani annak az Istennek a szavát, akiről elfelejtkezett. Dicsekedett nagyságával, most a legmélyebbre süllyedt. Korábban nem volt hajlandó megtanulni a leckét, hogy a Mindenható a legfőbb Úr, most lassan, gyötrelmesen kellett tudomásul vennie ezt. A szabadulás, a gyógyulás pedig nem jöhet számára, csak akkor, ha már megtanulta, hogy Isten nem tűri az emberi gőgöt!

Hét év telt el, és a király – egy irgalomból kapott tudatos pillanatában – feltekintett az égre. Hét éven keresztül csak a földet nézte, most azonban föltekintett Arra, aki így megbüntette őt. Ez a magatartás önmagában elég volt ahhoz, hogy Isten irgalmából visszakapja emberi értelmét. Isten kegyelmet gyakorolt vele. Az értelmét visszanyert király tudja, hogy büntetését minek köszönheti, ezért haladéktalanul áldja a felséges Istent, és dicsőíti Őt! Most már tökéletesen és véglegesen megtanulta a leckét, végigment Isten iskoláján és javára szolgált! Most már elismeri, hogy Isten uralma örökkétartó, és Övé minden hatalom mennyen és földön egyaránt. Bármilyen földi hatalom is csak Tőle van, és Őt senki meg nem akadályozhatja akarata végrehajtásában! Nem volt már öntelt, mint régen, hanem alázatosan, megtérő szívvel fordult a Mindenhatóhoz, elismerve Annak hatalmát! Nabukodonozor ezek után azonnal visszanyerte uralkodását, hatalmát, mely szinte nagyobb lett, mint valaha is volt.

Isten sok év munkája által formálta át a király szívét, folyamatosan tárta fel önmagát és tulajdonságait előtte, míg végül Nabukodonozor tökéletesen megadta magát, és elismerte az Örökkévaló feltétlen hatalmát.

Nagy baj az egy ember életében, és a Sátán legjobb eszköze, amikor azok a gondolatok uralják a szívét, hogy mindaz, amije van, a saját erejének, ügyességének, jó tulajdonságainak köszönhető, mindaz, amit elért az életben, az a saját okosságának, bölcsességének, jó helyezkedésének tudható be.

Nem nagy dolgokon szokott ez elindulni, hanem először csak apróságokon. Ezt is én csináltam, ez is nekem köszönhető, abban is az én kezem munkája van – és ha valaki teret ad ilyen gondolatoknak, akkor egyre inkább az tudatosodik benne, hogy ő milyen jó és nagyszerű ember, sőt, egy idő után nincs is nála jobb! Egy további fokozat, amikor már csak azért csinál valaki valamit, hogy őt megdicsérjék, és nagyszerűségét elismerjék.

 A büszkeség eluralkodását jelzi az a gondolat, hogy mindenki mindent rosszul tesz, csak ő csinálja jól, csak ő érti igazán, mindenki másnak engedelmeskednie kell. Nagyon vigyázzunk, hogy már csírájában fojtsuk vissza magunkban az ilyen gondolatokat! Mert ezek teszik az embert elbizakodottá, gőgössé, büszkévé és felfuvalkodottá! A büszkeség az egyik legáltalánosabb bűn, amelyet Isten gyűlöl, és szüntelenül óvja tőle népét!

 Így olvassuk Mózes könyvében: „Mikor eszel és jóllakol, és szép házakat építesz, és a te juhaid, barmaid, aranyad, ezüstöd megsokasodik, fel ne fuvalkodjék a te szíved, és el ne felejtkezzél az Úrról, a te Istenedről, és ne mondjad: az én hatalmam, az én kezemnek ereje szerezte ezt nékem, mert az Úr az, aki erőt ád néked mindezek megszerzésére!” Vagy tudjuk, mikor a farizeus is felment imádkozni, saját magát magasztalta fel jó cselekedeteiért. Pedig a teremtmény öndicsőítése megfosztja Teremtőjét dicsőségétől! A gőg vezetett a Sátán bukásához is!

A büszkélkedés tűrhetetlen Isten számára, akármilyen magasra akarja rakni fészkét valaki, az Úr, aki sok évszázaddal ezelőtt Nabukodonozortól sem tűrte el, ma is letöri a gőgjükben tetszelgő embereket! A büszke keresztyén saját magának mond ellent, mert büszkeségével bizonyítja be, hogy nem keresztyén, nem Krisztus követője. Mert Krisztus követői alázatosak és szelídek! Legyünk mindig alázatosak, tudván, hogy nincs semmink, amit nem úgy kaptunk volna Istentől! Ezért a dicsőség és a felmagasztalás mindenkor, mindenért az Úré, az egyedül bölcs és hatalmas Istené!

Nabukodonozornak a büszkeség, a gőg volt a bűne. De az ember szívében még sok más bűn is megtelepedik. Isten nagy szeretetét és törődését láthatjuk megnyilvánulni, mert nem akarja, hogy elvesszünk, ezért figyelmeztet minket! Istennek nem csak egy, hanem sokféle eszköz van a kezében ahhoz, hogy figyelmeztessen bennünket, a rossz, helytelen dolgokra felhívja figyelmünket. Van, amikor lelkünkben, szívünkben kapott vagy elolvasott Ige vagy érzés által, vagy más módon kapott Isteni üzenet által int bennünket Isten a jóra. De olyan is van, amikor az eszköz egy álom vagy látomás, mint Nabukodonozor esetében. Előfordulhat, hogy Isten egy-egy próbát, nehézséget, betegséget vagy valamilyen életkörülményt hoz életünkben, hogy rámutasson bűneinkre vagy helytelen felfogásunkra. Ezek mind-mind Isten figyelmeztetésének eszközei lehetnek, melyekre jól tesszük, ha adott esetben odafigyelünk.

Hányszor szólt az Úr, és mentél tovább…

Vitted életed búját, baját.

Ő segíteni akart neked,

Nem értetted az üzenetet.

Mikor szól az Úr, állj meg csöndesen!

Hallgasd szavát engedelmesen!

Ő segíteni akar neked,

Fogadd el végre a szeretetet!

Nabukodonozor, ha meg is rémült az álmon és annak magyarázatán, de a figyelmeztetést könnyelműen vette, és nem hallgatott a jó tanácsra sem. Sokszor halljuk mi is az Úr feddését, szerető tanácsát, útmutatását. Figyeljünk ezekre, mert sok bajtól, fájdalomtól megóvhatjuk magunkat, és sok nehézséget elkerülhetünk! Tanuljunk Nabukodonozor példájából!

Minden ember időt kapott a megtérésre, helytelen életmódjának megváltoztatására. Ma még tart a kegyelmi idő, van lehetőség a megtérésre, de egyszer ez is lejár, ennek is vége lesz! „Arra vár az Úr, hogy könyörüljön rajtatok, és azért felséges, hogy megkegyelmezzen nektek!”

Vannak, akik többszöri figyelmeztetésre sem figyelnek, de mindenki életében eljön a nap, amikor meg kell hallania az Úr szavát! Sokáig elengedhetem fülem mellett a figyelmeztetést, vállat vonva tovább mehetek, nyugtathatom magam, de Isten megállít egyszer és szembeállít bűneimmel. Csak nehogy késő legyen, és az ítélet szava hangozzon! Az utolsó napon viszont mindenkinek meg kell hallania Isten szavát, akár akarja, akár nem!

Isten azokat a gyermekeit, akik nem figyelnek, nem hallgatnak Őrá, hanem megkeményítik az ő szívüket, egy iskolán viszi át, ahol nyomorúság által összetöri őket, hogy meglássák: az Úr az Isten egyedül, Övé minden dicsőség! És mégis ez egy kimondhatatlan szeretet! Mert nem mondott le rólunk, hanem munkálkodik, fáradozik a mi üdvösségünk érdekében.

Sokszor csak utólag látjuk, hogy egy-egy dologra miért volt szükség, hogy megtörténjen. Emberi természetünknél fogva makacsok, engedetlenek vagyunk, így formálhatatlanok is. Az összetörés fájdalmas dolog, de még inkább most történjen meg, mint hogy az utolsó napon ítélet sújtson ránk!

De elkerülhetjük mindezt, ha figyelünk Isten szavára, tanácsára, ha megalázzuk magunkat, önként alávetve magunkat az Ő akaratának!

Nabukodonozor életében nagy változást hozott a kapott lecke, mert az az ember, aki eddig mindenkit lenézett, most felnéz Istenre és dicsőíti Őt. Az az uralkodó, aki pogány istenek imádója volt, most egy kiáltvány ad ki, amelyben elismeri: Isten az egyedül hatalmas Isten, aki kezében tart mindeneket, és az Ő akarata szerint cselekszik. Az Ő cselekedete igazság, és az Ő útai ítélet, és azokat, akik kevélységben járnak, megalázhatja!

Vigyázzunk, hogy soha ne váljunk elbizakodottá, büszkévé, hanem Istennek adjuk mindenért a dicsőséget! Hallgassunk az Ő szavára és használjuk ki a számunkra adatott időt a megtérésre, hogy Isten tudjon teljes tetszése szerint alakítani és formálni bennünket! Ne kelljen kemény iskolán átvinnie, ahol sok fájdalmon keresztül kell megtanulnunk az alázatosságot és engedelmességet ahhoz, hogy Isten országába juthassunk!

Segítsen erre mindnyájunkat az Úr!