2013.06.26.

A mai rész egy sokszor idézett történet az Ószövetségben: Kóráh és Dátán úgy érzik, hogy egyrészt Mózes hatalma túl nagy, másrészt nem is valósította meg, amit ígért: nem vitte be őket az ígéret földjére. Úgy gondolták, hogy az Úr előtt más is áldozhat és tömjénezhet, nem csak Mózes privilégiuma kommunikálni és belsőséges kapcsolatot ápolni Istennel. Mózes próféta volt, aszerint ahogy a Zsidókhoz írt levél 1,1-2 fogalmaz: "Régen a próféták által szólt Isten az őseinkhez. Sokszor és sokféleképpen megszólította őket. Most, ezekben az utolsó napokban azonban a saját Fián keresztül szólt hozzánk, aki által teremtette a világot, és akinek mindent örökségül adott."

Ez Isten szuverén döntése volt: csak bizonyos kiválasztott személyeken keresztül szólt egy adott korban. Mózes már azt mondta, hogy inkább meghal, de nem bírja a terhet, hogy neki kell az egész népet vezetnie, és hogy csak rajta van Isten Szelleme. Mózesnek csak e "kiborulását" követően adott Isten hetven vezetőnek abból a szellemből, ami Mózesen nyugodott. A papi feladatokat is kizárólag Áron leszármazottjai végezhették és csak a Leviták segédkezhettek a Szent Sátor körül.

Ez volt az, ami Kóráhnak, Dátánnak és a társaiknak szemet szúrt: miért van az, hogy az Úr csak Mózesen keresztül szól? Ők miért nem kapnak kijelentést és miért nem beszélhetnek Istennel, holott léviták?

Pedig ez lett volna az ideális állapot, nem? Mennyivel jobb lett volna, ha mindenki papként kommunikál az Úrral. Minden bizonnyal tényleg jobb lett volna, viszont egyrészt Isten szentsége lehetetlenné tette ezt az üdvtörténelemnek ebben a fázisában, másrészt lehetett egy sor olyan tényező, amire még most sincs rálátásunk.

Azt sem értjük igazán, hogy Ábrahámnak miért csak az utódai foglalták el sok száz évvel később az ígéret földjét. Isten erre egy nagyon rövid választ ad: mert az Emóriak gonoszsága még nem teljesedett be. Tehát megvárta, amíg a kánaáni népek olyan gonoszakká nem válnak, hogy érettekké váljanak az ítéletre. Ebből arra lehet következtetni, hogy Isten teljesen szabad akaratot hagy az embernek a jóra és a rosszra.

Ebből a szabad akaratból lázadt fel Kóráh és Dátán is. Ehhez hasonló lázadás többször előfordul az Ószövetségben és az Úr ezeket egyszer sem hagyta büntetés nélkül. Itt is azt olvassuk, hogy a lázadók alatt egyszerűen megnyílt a föld és elevenen elsüllyedtek a mélybe. Ami viszont sokkal nagyobb bűnük volt az az, hogy voltaképpen nem Mózes ellen lázadtak, hanem Isten törvénye ellen, amelyet maga az Úr adott át Mózesnek a papi rendtartásra vonatkozóan. Valójában nem ők törték meg a törvényt, hanem a törvény törte meg őket és okozta végüket. A szellem, ami bennük volt szögegyenest különbözött Mózesétől, olyannyira, hogy Mózes gonoszoknak nevezte őket.

De mi a helyzet mindezzel az Újszövetségben? Hála Istennek, a Szent Szellem kiáradása óta mindez gyökeresen megváltozott: mindenkinek van lehetősége arra, hogy közvetlenül kommunikáljon Istennel és hogy papi teendőket lásson el az Úr színe előtt. Ezt az Apostolok Cselekedetei 2,17-ben Péter Jóel prófétát idézve kiválóan megfogalmazza: "Ezt mondja Isten: az utolsó napokban majd kiárasztom Szellemem minden emberre, és prófétálnak fiaitok és leányaitok, a fiatalok látomásokat látnak, az öregek pedig álmokat álmodnak. Azokban a napokban szolgáimra is kiárasztom Szellememet, férfiakra is, meg nőkre is, és ők is prófétálni fognak."

Tehát az igaz, hogy az Ószövetségben az Úr a prófétákon keresztül szólt, ma már a Fia által szól közvetlenül minden hívőhöz. Jézus halálakor a jeruzsálemi templom kárpitjának különös kettéhasadása azt is szimbolizálta, hogy Isten kijött a kárpit mögül és mindenkihez közel lépett mint szerető Apa. Az újszövetségi gyülekezetekben mindenki pap és mindenki képes közvetlenül kommunikálni Istennel.

Egy vezető szerepe ezért az újszövetségi közösségekben semmilyen formában nem egyezik meg az ószövetségivel. Nem jár el közbenjáróként, nem áldozik és nem testesít meg semmilyen közvetítő közeget a hívő és Isten között. A közbenjáró ugyanis Jézus, az áldozatokat mi magunk végezzük papokként és királyokként: ajkaink hálaáldozatát visszük Isten elé. Közvetítőre meg végképp nincs szükség, mert Isten Szelleme olyan közel jött hozzánk, amennyire csak lehet: belénk költözött.