2013.07.06.

Nem tudom, figyeltétek-e, mi történik a mai ószövetségi részben. Gád és Rúben törzse elkezdenek alkudozni Mózessel, hogy adja nekik Gileád földjét.

Mózes erre nagy haraggal újabb büntetést helyez kilátásba és felemlegeti a 40 éves pusztai vándorlást is, amelyet Izrael fiai korábban ítélet gyanánt kaptak. Azonban a két törzs – és mint később megtudjuk, Manassé fél törzse – elkezd alkudni. Azt ígérik – tehát fogadalmat tesznek az Örökkévalónak – , hogy ha megkapják Gileád vidékét és ezeket a városokat újjáépíthetik, akkor ők fognak a sereg élén menni, amikor Izrael elfoglalja Kánaán földjét. Vagyis kettős kockázatot vállalnak majd a honfoglaláskor, ha megkaphatják ezt a földet.

Itt következik be az igazi meglepetés; Mózes enged nekik. Biztos vagyok abban, hogy Mózes Isten beszédét szólta ekkor is és teljes harmóniában volt az Örökkévalóval. Tehát voltaképpen Gád és Rúben törzse az Örökkévalóval alkudott és érte el, amit akart egy fogadalom fejében. Később a mai részben meglátjuk, hogy ez meg is történik; a városokat újjáépítik, némelyek új nevet is kapnak. Ennek a történetnek számunkra a tanulsága tehát az, hogy az Örökkévalóval lehet beszélni.

Ebből is látható, hogy fontos, hogy ne úgy képzeljük el Isten akaratát az életünkre nézve, mint egy sablonos forgatókönyvet. Az Örökkévalóval, csakúgy mint egy emberrel, lehet beszélni, és adott esetben meg lehet győzni Őt. Isten az embert a maga hasonlatosságára teremtette, tehát ugyanúgy tudunk beszélni az Úrral, mint egy másik emberrel – természetesen a megfelelő tisztelet megadása mellett.

Ez az epizód egyértelműen arra utal, hogy Istent meggyőzték, mert az Úrnak valószínűleg megvolt a terve előre, hol legyen Gád és Rúben törzs Kánaán területén. De ők nem kívántak élni ezzel, sőt először Mózes haragját vívták ki kérésükkel. De később az Úr belement és azt mondta, hogy rendben van, elfoglalhatják azokat a földeket, amelyek valóban alkalmasak voltak állattartásra.

Ne féljünk hát kéréseinkkel odamenni Isten elé, és ha olyan terveink vannak, amelyek jónak tűnnek és jónak tűnhetnek Isten előtt és nem ellenkeznek Isten akaratával, akkor bátran merjünk kérni és akár meggyőzni az Örökkévalót.

Ezután a pusztai vándorlás állomáshelyei következnek. Itt a 4 Mózes 33,9-et emelném ki, ami csak annyit ír, hogy következő táborhelyük az Élim oázisban volt, ahol 12 forrás fakadt és 70 pálmafa nőtt. A Biblia tele van szimbólumokkal és valószínű, hogy az Élim oázisbeli 12 forrás Izrael 12 törzsét, a 70 pálmafa azt a 70 embert szimbolizálja, akik Egyiptomba mentek Jákobbal, amikor először elvonultak Izrael fiai az éhínség elől Józsefhez. (De szimbolizálja a 12 apostol és a 70 tantíványt is, akiket Jézus küldött ki a szolgálatra.) Ez a hely is emlékeztette őket, hogy Jákob idejében milyen kevesen voltak és Isten mennyire megáldotta őket: a pusztai vándorlás során két népszámlálás alkalmával  is több mint 600 ezer hadra fogható férfit számláltak meg. Ez is bizonyította, hogy amit Isten Ábrahámnak ígért, beteljesedett: tényleg annyian voltak mint égen a csillag. Az előző részekben olvasunk arról, hogy több környező nép szerint Izrael olyan hatalmas, hogy ha átmennek az országukon, fellegelik az összes füvet. Ebben az időben már féltek Izraeltől a régióban.

Az Újszövetségben Jézus mindjárt egy démonűzéssel kezdi a mai részt. Az emberek meg is kérdezik, hogy vajon miféle tanítás ez. Mert az Úr erővel és hatalommal parancsolt a gonosz szellemeknek, azok pedig engedelmeskedtek neki és kimentek az emberekből. Ugyanis – ahogy már korábban is mondtam – , volt egy másik, egy rabbinikus módszer is a démonűzésre, de amit Jézus alkalmazott, az egészen más volt. Jézus isteni erőt demonstrált a démonok fölött, akik elhagyták az embereket. Később ezt az isteni erőt demonstrálja Péter anyósának házában, aki váltólázban fekszik, és azonnal meggyógyul és elkezd szolgálni nekik.

A következő epizód a csodálatos halfogás. Péter – illetve akkor még Simon – , hallgatott Jézusra és kivetette a hálót. Jézus pedig azt ígérte, hogy velünk lesz a világ végezetéig minden napon, ezért ha odafigyelünk, ma is hallgathatunk rá. A mi életünkben is előfordulhat, hogy kimegyünk a tóra, egész éjszaka halászunk és nem fogunk semmit. Aztán Isten szól – kétszer is, háromszor is – , ahogy erről a Jób könyvében is szó van. Éjszaka álomban, vagy másokon keresztül. Mi vagy elmegyünk mellette, vagy odafigyelünk rá. Ha az utóbbit tesszük és engedelmeskedünk, velünk is előfordulhat, hogy szét fognak szakadni a hálóink, akkora fogásban lesz részünk. Amikor Péter és a társaik meglátták a rengeteg halat, nagy félelem fogta el őket. Rájöttek arra, hogy eddig is tudták, hogy Jézus tanító, de itt valami még nagyobbról van szó. Ne felejtsük, hogy akkor még nem volt meg az a kijelentése Péternek, hogy Ő a Krisztus, az élő Isten Fia.

Odamentek tehát Jézushoz, és azt kérték tőle, hogy menjen el tőlük, mert bűnösök. Hiszem, hogy itt Isten szentsége is megnyilvánult, és Péterék rájöttek arra, hogy valóban Isten szentje áll előttük,  akikhez képest az ő legjobb tetteik is csak szennyes ruhák. Az Úr erre adott felelete pedig szívszorító: “Ne félj, mostantól kezdve nem halakat, hanem embereket fogsz halászni!”. Jézus tehát nem, hogy nem ment el tőlük, hanem még pártfogásába is vette őket és valódi emberhalászokká lettek.

A 64. zsoltárban Dávid olyan nyilakról énekel, amelyeket az emberi beszéd hoz létre. Azt mondja, hogy “beszédük, mint az éles kard, mérgezett szavakkal lövöldöznek rám, célba vesznek nyilaikkal.” Talán veletek is volt már olyan, hogy éreztétek, hogy valaki rosszat mond rólatok. Görcsbe szorul ilyenkor az ember gyomra; az ember megérzi, hogyha beszélnek róla, különösen akkor, ha átkozzák, szidják, ha olyan dolgokat terjesztenek róla, ami nem igaz. Dávidnak ilyenben bőven volt része. Ő nem emberekhez szaladgált a panaszaival, hanem az Urat hívta segítségül. Ez kiváló útmutatás számunkra is. Ha ilyen történik, ha tudjuk, hogy vannak ellenlábasaink, ellenfeleink, ellenségeink és rosszakat beszélnek rólunk, ne emberekhez szaladgáljunk, hanem forduljunk az Úrhoz. Azért, hogy Ő védjen meg bennünket. És Ő megígérte, hogy Övé a bosszúállás, Ő megfizet. Ne mi akarjunk bosszút állni! Sőt az apostolok felszólítanak a leveleikben, hogy a gonosszal jóért fizessünk, mert ezzel eleven szenet gyűjtünk az illető fejére.

Az Úr, ha akar, bosszút áll, de az isteni szeretetnek nem a bosszúállás a célja, hanem az, hogy azokat az embereket is, akik korábban ellenfeleink, ellenségeink voltak, vagy akár az Úr ellenségei voltak, jobb belátásra bírja és szeretettel, szelíd nyelvvel és Istennek az erejével meggyőzze őket.

Van még egy dolog a mai újszövetségi részben, ami felkeltette a figyelmemet – ez pedig Jézus küldetéstudata. Előtte Galileában, Kapernaumban csoda-összejöveteleket tartott, ha úgy tetszik. Az emberek tódultak hozzá és kérték, hogy maradjon velük. A sokaság utánament, megkereste őt és körülvette. Próbálták rábeszélni, hogy ne menjen tovább: óriási sikere lehetett Kapernaumban.

Azonban Jézust nem érdekelte a népszerűség, nem érdekelte, mit mondanak az emberek róla. Annyit felelt, hogy “Más városokban is hirdetnem kell az Isten királyságáról szóló öröm üzenetet, mert ezért küldtek.” Nem érdekelte őt a siker, a pénz, a csillogás, csak a küldetésére összpontosított. Arra, amire az Atya küldte őt. János evangéliumában, többször említi azt, hogy Ő semmit nem tesz, csak azt, amit az Atya mutatott neki. Jézus éjszakákat töltött el Istennel, mint szerelmes fia az apjával – és ennek mindig megvolt az eredménye. Ő azt szeretné, hogy hasonlítsunk hozzá, mi is kérjük ki Atyánk véleményét, és járjunk az Ő akaratával összhangban ezen a Földön.