2013.07.20.

A mai részben van két olyan téma is, amelyeken hosszú időn keresztül el lehet időzni. Az egyik a tizedfizetés kérdése, a másik pedig az állhatatos kérés Istentől. Az Úr az Ószövetségben parancsba adta Izrael fiainak, hogy fizessenek hálaáldozatot az első termésből, majd minden harmadik évben a terményeik tizedrészét adják oda a városokban lakó lévitáknak, idegeneknek, árváknak és özvegyeknek. Nagyon szép, hogy az Ószövetségben így volt, de mi a helyzet az Újszövetséggel? Van-e tizedfizetés az Újszövetségben?

Ha abból a szemszögből közelítjük, hogy a kegyelem időszakában élünk és nem vagyunk törvény alatt, természetesen nincs. Viszont a Zsidókhoz írt levél szerzője részletesen taglalja, hogy Ábrahám fizetett tizedet Melkizédeknek, aki a magasságos Isten papja volt, és akinek a rendje szerint mi is papok vagyunk. Pedig Ábrahám nem volt a Mózesi Törvény alatt, hiszen sokkal korábban élt.

Szintén a Zsidókhoz írt levélből tudjuk, hogy Melkizédek neve kettős jelentésű: először is azt jelenti, hogy igazságosság királya, azután pedig azt, hogy Sálem királya, vagyis békesség királya. Van még valaki a Szentírásban, aki ugyanezeket a titulusokat viseli. Ő pedig nem más, mint Jézus Krisztus. Tehát Ábrahám a békesség királyának fizette a tizedet. Ugyanezt mi is megtehetjük. De hogyan fizessünk Jézus Krisztusnak? Hogyan fizessünk a jövedelmünk tizedrészéből Jézus Krisztusnak? Erre szintén Bibliai mintánk van az Ószövetségből, ugyanis az izraeliták sem magának Istennek, az Örökkévalónak, a Szellem Istennek fizették ki terményeik tized részét, hanem a Lévitáknak és a papoknak, illetve az özvegyeknek és az árváknak – ahogy itt Mózes törvényében olvassuk. És bár nem vagyunk – ahogy mondtam is – törvény alatt, a kegyelem időszakában élünk és szabadok vagyunk arra, hogy az Úr iránti szeretetünkből a jövedelmünknek tetszőleges részét adakozásra fordítsuk. Ugyanerről beszél Jézus Krisztus a Hegyi beszédben, amit Isten Országa alkotmányának is szoktunk nevezni.

Az adakozás elvileg a keresztény életnek ugyanolyan alaptétele, mint a böjtölés és az imádkozás. Ha valakit úgy indít az Úr, hogy szolgálótestvéreket, pásztorokat vagy egyéb egyházi személyeket megáldjon anyagilag, erre szabadsága van az Újszövetségben, csakúgy mint a szegényeknek és az árváknak adakozni. Ez szerintem nagyon fontos krisztusi jellemvonás is egyben. Egy amerikai prédikátortól hallottam azt a történetet, hogy egy depressziós keresztény elment egy keresztény pszichológushoz, akinek elmondta búját-baját, minden problémáját, mire a pszichológus ránézett és azt mondta, hogy menjen el és kezdjen adakozni és jótékonykodni. A testvérünk ezt tette és az egész élete óriási fordulatot vett.

Kiváló tanács ez arra az esetre is, ha az ember magába van roskadva és már teljesen ellepi az önsajnálat. Karizmatikus körökben az a mondás járja, hogy a nagylelkű emberek ritkán betegek mentálisan és nemigen vannak pszichés problémáik. Szerintem az adakozással egyébként egy új dimenzió tárul fel az ember életében, kiváltképp keresztényként.

De most térjünk rá a másik nagy témára, a kitartó, állhatatos ima kérdéskörére. A Bibliában az szerepel, hogy kettő vagy három tanú bizonyságára minden megáll, azaz hiteles. Az állhatatos imádkozás nem kétszer vagy háromszor, de vagy tízszer előfordul az Újszövetségben. Csak az evangéliumokban háromszor beszél erről Jézus ugyanabban a kontextusban. Szintén az evangéliumi mozgalmakban terjedt egy időben az a nézet, hogy elég kérnünk valamit egyszer Istentől, és utána hinnünk kell, hogy már megkaptuk: azután már nem is kell kérnünk. Jézus nem erről tanít. Sőt, egy nagy Ószövetségi prófétát idéznék, illetve az ő történetét mondanám el, aki szintén nem ezt tette. Illés prófétáról van szó, aki egy adott helyzetben esőért imádkozott. Imádkozott egyszer, aztán elküldte szolgáját, hogy nézze meg a Földközi tenger felett látszanak-e már a felhők, mert hitt benne. De nem látszott semmi. Ezután megint imádkozott és megint elküldte a szolgáját. De megint nem látszott semmi. Egymás után hatszor tette ezt és csak hetedik alkalommal jelent meg egy tenyérnyi felhő az égen. Ez egy kiváló példa az állhatatos imádkozásra, de sok más ilyen példa is van a Bibliában.

Jézus itt is, a barát példázatában is pontosan erről beszél, de egy másik helyen említi a hamis bíró és a szegény özvegy történetét. E történet szerint élt egyszer egy szegény özvegy, aki éjjel és nappal a hamis bíró nyakára járt és követelte, hogy az szolgáltasson neki igazságot. A bíró pedig egyáltalán nem azért mert korrekt lett volna – hiszen ezért is nevezi Jézus a példázatban hamis bírónak – hanem azért, mert már annyira kellemetlen volt már neki az özvegynek a folyamatos kérése – , végül igazságot szolgáltatott neki. Jézus erről beszél – így kell kérnünk, ahogy az özvegy kérte a bírót, ahogy a barát kopogtatott éjszaka, ahogy Illés imádkozott ötször és hatszor és hétszer is: ÁLLHATATOSAN és KITARTÓAN.

Én is hallottam több olyan példát, hogy feleségek évtizedeket imádkoztak a férjeikért vagy férjek a feleségeikért, amíg azok megtértek, vagy leszoktak a dohányzásról, vagy egyéb káros szenvedélyről. Csodálatos dolog azt látni, amikor az ember sokáig kér valamit Istentől és beteljesedik, valóra válik, bizonyság lesz belőle. Erre biztatok én is mindenkit. Kérjetek és imádkozzatok állhatatosan és kitartóan.