2013.07.23.

Jézus:-Az ember élete nem a vagyonától függ...!

Mindjárt a Példabeszédek végén van egy jó tanács: ha magas szinten tudunk is valamit, akkor se beszéljük ki, hanem mi legyünk inkább azok, akik a háttérben maradunk, még akkor is, ha nagy tudással rendelkezünk egy adott témában. Ez – ha jobban belegondolunk – , sokszor rendkívül nehéz, hiszen arról szeret az ember leginkább beszélni, amiről sokat tud. Mégis, sokszor bölcsebb csendben maradni.

Mózes ötödik könyvének mai részében az áll, hogy az izraeliták minden szombatévben olvassák fel a teljes törvényt az elejétől a végéig és mindezt a sátoros ünnepen tegyék – minden hetedik évben tehát. Erre a felolvasásra kivétel nélkül mindenkit össze kellett hívni: a férfiakat, az asszonyokat, a gyerekeket, sőt még az idegeneket is. Azonban az Ószövetségből kiderül, hogy ez korántsem történt meg. A törvénynek ilyetén felolvasása csak időnként valósult meg. Ezeket külön feljegyzi a Szentírás, és amikor meghallották Izrael fiai Isten beszédét, azonnal bűnbánat és megtérés lett belőle nemzeti szinten.

Újszövetségi terminológiával élve, belenéztek az igazságosság tökéletes tükrébe és nyomban el is szégyellték magukat attól, amit ebben a tükörben láttak. Isten tehát parancsba adta az Ószövetségben, hogy minden hetedik évben legyen felolvasás – még ha ez nem is történt meg. Ha ezt az Úr az Ószövetségben ennyire fontosnak gondolta, mennyivel fontosabb az Újszövetségben, hogy ismerjük Isten beszédét: azokat az igéket, amelyek az életet jelentik számunkra.

A Napi Hangzó Biblia is ilyen próbálkozás. Szeretnénk, hogy ha minél több emberhez eljutna különféle audió formátumokban Isten beszéde és minél többen hallanák a felolvasást. A hétévenkénti felolvasáskor ott kellett lenniük a gyerekeknek is. Bár a törvény nem éppen esti mese, akik értették, akik már képesek voltak az értelmükkel felfogni, azoknak ott kellett állniuk a szüleikkel együtt és hallgatniuk kellett a tórát, ahogy azt felolvasták a léviták és a papok.

Természetesen ez nem törvény a számunkra, de nagyon szép a szellem szabadságában is kialakítani olyan családi hagyományokat, hogy a gyermekek számára a szülők felolvassák Istennek a beszédét, vagy az apák, mint a család papjai, a Szentírásból felolvasást tartanak.

Isten beszéde világosság és fontos, hogy ez a világosság bent lakjon a gyermekeinkben is azáltal, hogy hallják az élet igéjét. Pál apostol is írja a leveleiben, hogy tartassanak felolvasások, Jakab pedig arról beszél, hogy “fogadjátok szelídséggel a beoltott igét, amely képes megtartani a lelketeket”.

Teljes mértékben egyetértek azokkal, akik azt mondják, hogy a Szellem szabadságában élünk és semmilyen törvény nem korlátoz bennünket. Ez igaz, azonban az Ige ismeretét semmi nem helyettesíti. És az Ige megismerésének az egyik legjobb módja, ha hallgatjuk Isten beszédét és ezután persze engedelmeskedünk is annak.

Nekünk ma már nem kell szombatévenként felolvasni Isten beszédét, hiszen a szombatév számunkra állandósult. Mondhatjuk azt, hogy minden év szombatév, mert mi bementünk Krisztus nyugalmába, aki maga a szombat.

Később, a mai újszövetségi részben valaki odakiált Jézusnak, hogy tegyen igazságot és ossza szét közte és a testvére között az örökséget. Jézus értetlenül néz rá és elmondja, hogy neki nincs hatalma erre. Senki nem tette Őt akkor földi bírává közöttük, hogy az örökségek szétosztásáról rendelkezzen. Persze fontos azt hozzátennünk, hogy nem véletlenül kiáltottak oda neki. Akkorra már a szolgálata olyan szinten volt, hogy többen azt gondolták, hogy eljött Izrael tényleges királya, aki valós földi hatalmat gyakorol és igazságot tesz az emberek között. Azonban Jézus még nem ebben a minőségében volt akkor, első ízben jelen a földön, így hát ezért is kérdezte értetlenkedve, hogy “Ki tett bíróvá közöttetek?”

Majd azzal folytatja, hogy kerüljük el a kapzsiságot, mert az ember élete nem a vagyonától függ, akármilyen gazdag is. Ez azóta sem változott. Még keresztény testvérek között is megromlik a kapcsolat, ha örökségről van szó. Mert amikor örökségről van szó, akkor általában komoly vagyonról is van szó egyúttal, – ingatlanokról, értékes ingóságokról, stb. Amíg csak hallunk ezekről másoktól, amíg nem vagyunk érintettek benne, addig nem is gondoljuk, hogy mennyire húsba vágó téma és kérdés ez. Ha valamikor, hát az örökség felosztásakor kell gyakorolni igazán a krisztusi természetet. Akkor világlik ki igazán, hogy kiben lakik a Krisztus természete. Mert valóban nem a vagyonban van az embernek az élete.

Ezután Jézus visszatér egyik régi és kedvenc témájához. Nem csupán azt mondja, hogy adakozzunk, hanem egyenesen azt, hogy adjuk el a vagyonunkat és a pénzt osszuk szét a szegények között. Ha úgy vesszük, ez egy szélsőséges nézet, de az Úr többedszer hangoztatja ezt az evangéliumokban.

Természetesen fontos józannak maradnunk – én most nem arról beszélek, hogy mindenki menjen és adja el a házát, ingóságait, ingatlanjait, stb. Mindazonáltal ez egy életszemlélet, amelyre Jézus Krisztus tanít bennünket, és amelynek a lényegét az előző mondatban foglalta össze: abban, hogy az ember élete nem a vagyonában van. Azért is említi itt a gazdag ember példázatát, aki megnagyobbította a csűreit, a gabonatárolóit, hogy legyen hova rakni a sok-sok termést, ami a gazdagodásából származott. Erre azt mondta neki Isten, hogy „Te bolond, mint csinálsz ezzel a rengeteg kinccsel, ha holnap elkérik a lelkedet?” – és ez szorosan összefügg azzal, amit később mond Jézus: ahova a kincsünket tesszük, oda húz a szívünk. Tehát ha szétosztjuk az emberek között, akkor az emberek az Úr és a szolgálat felé fog húzni a szívünk és nem a kincsünk felé; nem az önzőség, és nem az egónk felé. Ezért nagyon fontos a nagylelkűség és az adakozás.

Ha az evangéliumokból nem tanulunk mást meg, csak ezt egyetlen alapelvet, már azzal is nagy lépést tettünk meg Isten királysága felé vezető úton aminek a végén eljutunk a Krisztusban érett korra.