2013.07.25.

ISTEN KIRÁLYSÁGÁNAK A TERMÉSZETE A PROGRESSZIV NÖVEKEDÉS...!

Mózes ma arról beszél, hogy király lett az Örökkévaló Izraelben, mikor a törzsfők és vezetők összegyűltek. Isten király is akart maradni, de Izrael a környező népekhez hasonlóan földi királyt szeretett volna magának. Pedig az Úr a pusztai vándorlás során és után is, egyértelműen kijelentette, hogy Ő az igazi királya Izraelnek.

Az Úr lesz az, aki egyszer testben is megjelenik és tényleges királyi hatalmat gyakorol az Ígéret Földjén. A honfoglalás után azonban törzsszövetség alakult ki Izraelben, és természetes szinten úgy látszott, hogy az ígéret népe védtelen a törzsi területekre betörő ellenségekkel szemben. A szomszédos országoknak mind volt királyuk, a hatalom egy kézben összpontosult, és az a fajta hatalmi berendezkedés látszólag lényegesen hatékonyabb volt, mint Izrael törzsszövetsége. A zsidó nép nem értette meg, hogy az ő valódi királyuk a láthatatlan Isten, aki akkor még nem öltött testet.

Ha jobban belegondolunk, Izraelnek minden adva volt arra, hogy ebben a törzsszövetségben fennmaradjon, hiszen a törvény által felszabadult rabszolgák tömegeiből igazi állammá kovácsolódott a pusztai vándorlás során a kiválasztatott nép. De nem éltek ezzel a lehetőséggel. Sőt nem éltek ezzel a lehetőséggel akkor sem, amikor több ezer év múlva eljött Jézus Krisztus a Földre: a szemük előtt ott volt az élő Isten, és akkor sem ismerték fel saját királyukat. Most utólag már tudjuk, hogy mindez Istentől volt – mármint Izrael időleges megvakítása – , hogy ne lássanak, és ne halljanak szellemileg azért, hogy a pogányoknak az a meghatározott száma üdvösségre jusson, amelyet Isten előre elhatározott az üdvtörténelemben.

Jézus Krisztus ugyanezt a királyságot hirdette és Ő Isten királyságát hirdeti a mai napig rajtunk keresztül. És ne felejtsük el, hogy mi ennek a láthatatlan királyságnak a részeivé lettünk, ennek  vagyunk az állampolgárai. Persze magyar és európai uniós állampolgárok is vagyunk, de egy sokkal magasabb rendű és fontosabb állampolgárságunk van, ez pedig a mennyei.

Később, a mai részben Mózes megáldja Izrael egyes törzseit. Nagyon szép áldások ezek és arra gondoltam, hogy érdemes lenne gyűjteménybe foglalni a Bibliában szereplő összes áldást. Például Lévi törzsének azt mondja, hogy: ”Áldd meg Lévi erejét és keze munkáját fogadd kedvesen”. Mi lenne, ha ezt “rámondanánk” a testvéreinkre az Úrban, valahogy így: “Áldd meg az ő erejét és a keze munkáját fogadd kedvesen Istenem!” Mi lenne, ha így köszöntenénk egymást?

Az Újszövetségben megtehetjük, erre is szabadságunk van. Abban az Újszövetségben, aminek a mai részében két katasztrófáról is olvasunk. Az egyik katasztrófa során – illetve ez nem katasztrófa volt – , Pilátus megöletett néhány galileai embert és elegyítette áldozataik vérét az emberek vérével. A másik esetben 18 ember szörnyethalt, mert a Siloám tornya rájuk szakadt és ezek az emberek minden valószínűség szerint kivétel nélkül elkárhoztak.

Jézus ezzel a két eseménnyel kapcsolatban arra hívja fel a figyelmet, hogy nem az a legfontosabb, hogy történik-e katasztrófa velünk, vagy sem, hanem az, hogy akkor, amikor történik, milyen állapotban voltunk: Istenhez fordult vagy Istentől elfordult állapotban? Mert ha nem térünk vissza Istenhez – hasonlóan ezekhez a szerencsétlen emberekhez – , menthetetlenül elveszünk. Katasztrófák voltak, vannak, lesznek. Keresztényekkel is előfordulnak halálos balesetek, tragédiák – gondoljunk csak David Wilkersonra, akinek a halála teljesen érthetetlen a mai napig. De Jézus arra hívja fel a figyelmünket, hogy mi inkább arra figyeljünk, hogy megváltozott-e a gondolkodásmódunk és az életünk középpontjában a Mindenható Isten és az Ő fia, Názáreti Jézus Krisztus áll-e? Mert ha igen, akkor elkezdünk gyümölcsöket teremni.

Később erről, azaz a gyümölcstermésről van szó a mai részben. Isten országának az egyik alapelve a produktivitás, Jézus ezt egy fügefa termésén illetve terméketlenségén keresztül mutatja be. Ez a gyümölcstermés egyébként visszaköszön a tálentumos szolgák példázatában és számos más helyen az evangéliumokban. Ezekből az derül ki, hogy Isten nem elégszik meg a vegetatív keresztény állapottal. Ő azt mondja, hogy bennünk Krisztus által örök életre buzgó vízforrás fakad és ez maga a generátora az életnek, és ezt az életet használnunk kell, gyümölcsöt kell teremnünk. Ha nem tesszük, – bár Isten sokáig vár -  de végül kivágattatunk. Ugyanezt visszhangozza Keresztelő János. Ő azt mondja, hogy: „A fejsze már a fák gyökerére vettetett, és amelyik fa jó gyümölcsöt nem terem, az kivágattatik”. Fogadjuk hát meg az intést és teremjünk a megtéréshez illő gyümölcsöket.

Ezután Jézus megint szombaton gyógyít. Méghozzá egy 18 éve meggörbedt hátú asszonyt. Szombaton, amikor is semmit nem szabadott csinálni. De ez ma sincsen másképpen. Ha Izraelben járunk, hasonló a helyzet: gyakorlatilag semmit nem tudunk csinálni a Sabbat napján, az Ortodox részek Jeruzsálemben el vannak torlaszolva, még autóval sem lehet behajtani. Azt gondolom, hogy ha ma megjelenne Jézus és hasonló dolgokat cselekedne, ugyanígy megfeddnék Őt. Azonban Jézus egyetlen isteni tekintélyű mondattal felülírta az egész sabbat napi törvénykező és képmutató magatartást, amikor kijelentette, hogy: „Nem az ember van a szombatért, hanem a szombat az emberért”.

Később Jézus felteszi a kérdést, hogy mihez lehetne Isten országát, Isten királyságát hasonlítani?  Egyszer veszi a mustármagot, másodszor pedig veszi a kovászt, amitől az egész tészta megkelt. Mindkét példázat tökéletesen szemlélteti Isten királyságának a természetét. Ez pedig nem más, mint a progresszív növekedés, amiről az előbb is beszéltem, vagyis a gyümölcstermés. De nagyon fontos, hogy ez nemcsak egyetemesen az egyházra vonatkozik, vagy az egyes gyülekezetekre, hanem ránk is:  hogy vajon bennünk kinő-e a mustármag és erőt vesz-e Isten királysága minden mással szemben? Képesek leszünk-e  harminc, hatvan és százszoros gyümölcstermésre? A gyümölcstermés pedig nagyon is kézzelfogható cselekedetekben, tettekben nyilvánul meg: Isten országának a szolgálatában, az emberek felé végzett szolgálatban és segítségnyújtásban, adakozásban, közbenjárásban és imában. Rengeteg a lehetőség mindenki számára. Ragadjuk meg ezeket, éljünk velük. Így válunk kedves szolgálóivá az Úrnak.