2013.07.29.NEM SZOLGÁLHATUNK EGYSZERRE ISTENNEK ÉS A PÉNZNEK-mamonnak

Ai ostromakor az izraeliták cselt alkalmaznak és ez a csata különbözik attól, ahogy Moáb városait bevették, illetve Jerikó meghódításától is. Láthatjuk, hogy nem volt két egyforma ostrom, nem fordult elő kétszer, hogy Isten ugyanazokat az utasításokat adta volna egy város elfoglalásakor. A különféle stratégiák mind Isten színes egyéniségét tükrözik, csakúgy mint Jézus csodái az evangéliumokban. Ha jobban szemügyre vesszük Jézus csodáit, akkor láthatjuk hogy ott sem volt két egyforma. Volt, amikor a port a nyálával elegyítette, sarat készített belőle és azt rákente a vak szemére. Egy másik vak embernek azt mondta, hogy menjen le a Siloám medencébe és mosakodjon meg – se szeri se hossza a különféle messiási csodáknak az evangéliumokban.

Az Ószövetségben is megfigyelhető ezer és egy csoda és példa Isten legkülönfélébb beavatkozásaira. Ezek mind azt árulják el, hogy Isten él, színes egyénisége van és végtelen a fantáziája. Valóban Ő vezette Józsué csapatait Ai elfoglalásakor és Ő súgta meg, Ő mondta meg a taktikát, a stratégiát, hogy mit alkalmazzanak az egyes városok elfoglalásakor. Azonban minden város elfoglalásakor volt egy szimbolikus jel, egy tett, amit Isten emberének el kellett végezni. Például Ainál Józsuénak a lándzsáját kellett kinyújtania és addig nyújtva tartania, amíg az ostrom be nem fejeződött és ki nem irtottak mindenkit Ai városából. Korábban Mózes kezét támogatta Áron és Józsué, hogy a csatában nyerjenek. De a Vörös tenger kettéválasztásakor is szerepe volt Mózes botjának. Ezek bár szimbolikus tettek, mégis komoly szellemi jelentőséggel bírtak.

Az előbb idéztem Jézus csodáit. Ő is sokszor elvárta azoktól, akikkel csodát tett, hogy bizonyos dolgot megtegyenek, például a vak menjen el és mosakodjon meg Siloám tavában. Ezek is és a többi is mind a hit tette, mind a hit cselekedete volt. Ezzel fejezték ki, hogy engedelmeskednek, hogy hisznek annak, amit Isten mondott.

Később a mai Ószövetségi részben az Ebál és Garizim hegyén Józsué felolvassa az áldásokat és az átkokat, a nép pedig minden egyes mondat után hangosan kiáltja, hogy „Úgy van! Ámen!”. Ezzel önmagukra nézve kötelezően elfogadják a törvényt. Az áldás és átok működése a törvényben nyilvánvaló volt: akik teljesítették a törvény feltételrendszerét – a Mózesi törvényét természetesen – , azok áldottak voltak, akik nem, azok pedig átkozottak.

Hála Istennek az Újszövetségben ez már nincs így. Az egész Újszövetségben egyetlen átok hangzik el, méghozzá az 1Korinthus 16,22-ben. Pál apostol írja, hogy: „átkozott az, aki nem szereti Jézus Krisztust”. Igazság szerint valóban átkozott, sőt már el is kárhozott, mert hitt a Fiúban. Jézus maga a keskeny út és Ő maga a keskeny ajtó, amin keresztül megmenekülhetünk és átkerülhetünk egy csodálatos világba, amelyet az Úr készített az Őt szeretőknek. És ha valaki nem tudja elfogadni Jézus Krisztust, ezért az valóban átkozott.

Az Újszövetségben Jézus ma kijelenti, hogy nem szolgálhatjuk egyszerre Istent és a pénzt. Na, jó, de hol van ennek a határa? Mikortól szolgáljuk a pénzt vagyis a Mammont? Ha erre a kérdésre keressük a választ, akkor először azt kell megvizsgálnunk, hogy mennyiben motiválja a pénz a tetteinket? Képesek vagyunk-e megelégedni és hálát adni Istennek minden körülmények között – Pál apostolhoz hasonlóan – , vagy a” mindig egy kicsit több elvét” követjük, és nem tudunk betelni a pénzzel?

A csaló intéző, avagy hamis sáfár története is erről szól. Ha nem tudunk hűségesen gazdálkodni más vagyonával és pénzével, akkor a jogos örökségünket sem fogják ránk bízni. Azt tudnunk kell, hogy Isten mindannyiunkat intézőnek illetve sáfárnak lát – mert ezen a földön minden az övé. Mi semmit nem hoztunk és semmit nem is fogunk kivinni ebből a világból. Maximum 80-90 évig használjuk Isten tulajdonát. Ebben az értelemben az „intézőség” mindenkire vonatkozik. Isten nem azt fogja díjazni, hogy tisztességtelen módon hogyan halmoztunk fel 10 milliárd dollárt, hanem azt, hogy azzal, amit ránk bízott, képesek voltunk-e hűségesen bánni? Megbecsültük-e felelősséggel azt, ami a birtokunkba került?

Sokan mondják manapság, hogy nem ismerik Istent. Ez azért van, mert nem tanulmányozzák az írásokat. Ha csak ezt az egy történetet nézzük, Isten természetének egy aspektusa feketén-fehéren kirajzolódik előttünk. Láthatjuk, hogy az Úr hogyan fog bennünket megítélni annak alapján, amit a ránk bízott dolgokkal tettünk. Mert ha képesek vagyunk istenfélelemmel kezelni a földi javakat, az itteni értékeket, amelyekkel megbízattunk, akkor az Úr  hűségesnek fog bennünket találni, és sokkal többet fog ránk bízni – valódi mennyei értékeket.