2013.08.02. JÉZUS AZT MONDTA ÖRÖK ÉLETET NYERHETÜNK,A PARANCSOK BETARTÁSA  ÁLTAL.TÉNYLEG IGY LENNE ?

A mai ószövetségi részben hallhatjuk Júda területének részletes leírását, a határok lefektetését és a városok felsorolását.

Az utolsó mondat így szól: „Jeruzsálem lakóit, a jebúsziakat Júda népe nem tudta kiűzni a városból, ezért a jebúsziak mind a mai napig ott élnek a városban Júda népével együtt.” Ezért volt olyan nagy dolog, amikor időszámításunk előtt 1018-ban Dávid király és csapatai elfoglalták Jeruzsálemet és a jebúsziakat több száz év után legyőzték. Onnantól számítva lett Jeruzsálem az egyesült Izrael fővárosa. Dávid, a Messiásnak előképe Jeruzsálemet Izrael fővárosává tette mindörökre. Ugyanis az ezeréves királyságban is ide fog visszajönni a Messiás, itt fogja megkezdeni ezeréves uralkodását, – ami reményeink szerint már nincs is olyan messze. Dávid csellel vette be a várost, ő és a katonái a csatornákon keresztül jutottak fel és belülről kinyitották a városkapukat – így tudták végül átvenni az irányítást Jeruzsálem felett.

A mai újszövetségi részben sokadszorra halljuk (Máté és Márk után Lukács evangéliumában is), hogy melyek a legnagyobb parancsolatok és hogy mit kívánt Jézus ettől a gazdag ifjútól, akit itt vallási vezetőnek nevez Lukács. Valószínűleg valamilyen vezetői pozíciót tölthetett be ez a tehetős fiatalember Izraelben a római fennhatóság idején.

Érdekes, hogy mit felel Jézus a kérdésére. Azt mondja, hogy „ismered a törvény parancsait”, nem azt mondja, hogy “Szüless újjá!”, hanem, azt, hogy “Ne kövess el házasságtörést!”, “Ne gyilkolj!”, “Ne lopj!”, “Ne tanúskodj hamisan!”, “Tisztelt apádat és anyádat!”. Ha ebből indulunk ki, akkor azt mondanánk, hogy a törvény megtartása által is lehet örök életet kapni. Ugyanis a vallási vezető ezt kérdezi: „Jó Mester, mit tegyek, hogy örök életet kapjak?” – és erre a kérdésre adja Jézus a fenti válaszokat. Akadna ma számos olyan teljes evangéliumi gyülekezet ahol ezt törvénykezésnek hívnák .

De a Bibliából tudjuk, hogy a mózesi törvény megtartása által nem lehetett megigazulni Isten előtt, noha az Úr nagyra értékelte, ha valaki mindent megtett annak érdekében, hogy a törvény szerint éljen. De valószínű, hogy nem magát a cselekedeteket értékelte Isten, hanem azt, hogy ez milyen szívből fakadt és vajon hitből volt-e? Hiszen Ábrahám idején nem volt még parancsolat és Tóra, de Isten azt tulajdonította igazságul Ábrahámnak, hogy hitt benne és azokban az ígéretekben, amiket az Örökkévaló tett neki.

Tehát igaz úgy lehetett valaki Ábrahám idejében is Isten előtt, ha volt hite az Úrban. És valószínű, hogy ez a gazdag ifjú is hitt Istenben, azért tartotta meg a parancsolatokat. Bár az is igaz, hogy Jézus itt a hitet nem említi, hanem egyértelműen azt mondja, hogy úgy lehet örök életet nyerni, ha ezeket a parancsokat, mégpedig a mózesi a törvény parancsait megtartjuk.

A mába átültetve ez a szituáció így nézne ki: ha Jézus ma itt élne közöttünk, odamennénk hozzá és megkérdeznénk tőle, hogy mit tegyünk, ha részesülni akarunk az igazak feltámadásában? Erre az Úr odafordulna hozzánk, és ezt mondaná: “Ne csald meg a férjed vagy feleséged; ne gyilkolj, sőt ne legyenek benned gyilkos indulatok; ne lopj – még a munkahelyeden se, illetve akkor sem, amikor más nem látja; ha lehetőséged van arra, hogy bíróság elé menj, mert láttál egy bűntényt, semmiképp ne tanúskodj hamisan; tegyél meg mindent annak érdekében, hogy a szüleid jól éljenek és anyagilag is segítsd őket.” Ezek, bár külső cselekedetek, mégis olyan szívből fakadnak, amely kicserélődött (azaz újjászületett) és mélyen hisz Istenben.

Az igazi változás – ami által képesek leszünk a Jézus által említett parancsolat betartani -, az ember személyiségének a legmélyén jön létre. Hiszen ha csak a gyilkosság tilalmát nézzük, Jézus az Újszövetségben egy új szintre emelte mindezeket a parancsolatokat Isten országának az alkotmányában. Máté evangéliumában arról beszél, hogy ha valaki gyilkos szándékkal van a másik iránt, azzal már ölt. Ha valaki csak rosszat mondott a másikra, már méltó a gyehenna tüzére. A vallási vezető tehát úgy felel Jézus kérdésére, hogy ő mindezeket megtartotta. Elvileg az Ószövetség értelmében ő igaznak számított Isten előtt. De ez még nem volt elég. Mert Jézus ezután mondott valamit, aminek viszont már semmi köze nem volt a törvényhez: „Menj, oszd szét a vagyonodat a szegények között és kövess engem”. Az Úr pontosan tudta, hogy mi vár erre az ifjúra akkor, hogy ha ezt megteszi: mennyei kincsek és kimondhatatlan öröm. Azonban az ifjúnak eddig már nem terjedt a hite, ezért szomorúan elbandukolt, mert nagyon gazdag volt.

Az előbb említett parancsolatok megtartása tehát létfontosságú volt ugyan az Úr szemében, de azután egy ennél még fontosabbat kér: a vagyon szétosztását. De voltaképpen mi a saját vagyonunk? Mindaz a tehetség, erő és energia, amibe az életünket fektettük pénzben, értékmérőben kifejezve. Jézus valójában azt mondta, hogy az életét ossza szét ez a gazdag ember a szegények között – szeretetből. Mindazt, amiért eddig fáradozott, és mindazt, amit eddig földi értékmérőben, tehát pénzben fejeztek ki. És mivel ez újra és újra felbukkan a példázatokban, illetve az evangéliumokban, valószínű, hogy az Úr is nagy jelentőséget tulajdonít neki.

Többször felhoztam már Zákeus példáját, aki vámszedő volt és hasonlóan nagy adakozást rendezett a szegények között, illetve megígérte, hogy a többszörösét fizeti vissza mindannak, amit elvett az emberektől vámszedői minőségében. Jézus azt mondja, hogy, amikor ez az adakozás megtörtént, akkor lett üdvössége annak a háznak. Nem az adakozás miatt, hanem azért, mert az adakozás Zákeus megváltozott szívéből fakadt. Felismerte Jézusban a Krisztust, felismerte benne a Messiást, és hitt az Úrban, hitt a gondviselőben.

Amit ennek a vallási vezetőnek, ennek a gazdag ifjúnak mond az Úr, az egy szélsőséges példa. Természetesen nem üzenet ez mindannyiunk számára. Ha például valakinek sok gyereke van, és alig tudja kihúzni hónap végéig, akkor számára nem az az üzenet, hogy adakozza szét mindenét. Isten a józanság szellemét adta belénk. Ezzel szerintem inkább azt akarja mondani Jézus, hogy a számunkra legfontosabb dolgokról mondjunk le és hagyjunk ott érte mindent és inkább Ő legyen az epicentruma létezésünknek és folyamatosan rá figyeljünk, mert Ő az, aki képes ellátni, és betölteni minden szükségletünket.

Szerintem ez az üzenete ennek a példázatnak, illetve ennek a történetnek és aki képes ezt megvalósítani, az felbecsülhetetlen értékű kincset talál.