2013.08.03.  MALENTUMAINKAT  EGYSZERŰEN  HASZNÁLNUNK KELL...!

Ahogy a bevezetőben említettem, a mai ószövetségi rész nem egy kalandregény. A különböző törzsek területeinek felosztását halljuk, amihez érdemes térképet elővenni és végignézni, hogy Manassé, Efraim, vagy Benjámin mely területeket kapta. Érdekes, hogy a tizenkettőből hét törzs magától nem foglalta el azokat a területeket, amelyeket Isten adott nekik. Józsué külön utasítása kellett ehhez, majd pedig a sorsvetés, amely által megkapták a maguk részét.

Ezután Efraim és Manassé törzsei odamennek Józsuéhoz és közlik, hogy az Efraimnak adott dombvidék nem elég, mert törzsük sokkal népesebb és nagyobb területre van szükségük. Józsué azt mondja, hogy nem probléma, elfoglalhatnak nagyobb földrészt, de ahhoz el kell azt hódítaniuk az ellenségtől, illetve azoktól a népektől, amelyeket Isten pusztulásra ítélt. Istenbe vetett hittel ki kellett lépniük és elfoglalni e területeket.

Történik azonban a mai ószövetségi részben egy kiemelkedően fontos dolog. Mégpedig az, hogy felállítják Silóban a Szent Sátrat, ami Jeruzsálemtől körülbelül harminckét kilométerre van északi irányban. Ettől kezdve hosszú időn keresztül állt itt a Sátor, ide gyűltek Izrael törzsei, ha az Úrral akartak találkozni. Nagyon sok fontos, történelmi jelentőségű momentum zajlott itt le itt az ország életében.

Azt is megjegyzi a mai részben a Biblia, hogy voltak olyan városok, amelyekből Manassé törzse nem tudta kiűzni az őshonos kánaániakat, azok egyszerűen ott maradtak. Később az izraeliek bár megerősödtek, mégsem űzték ki az őslakosokat. Pedig Isten parancsa úgy szólt, hogy „teljes mértékben irtsák ki és űzzék ki onnan őket”. Ennek – ahogy Isten részletesen kifejti Mózes könyveiben – , az volt a célja, hogy Izrael ne “fertőződjön meg” a bálványimádó népek szokásai által, hanem őrizze meg magát tisztán az Úr számára.

A mai részben sok olyan város nevét hallhatjuk, amelyek híresek a Bibliában. Érdemes annak is utánanézni, hogy mi történt az egyes törzsi területek fővárosaiban, vagy jelentősebb településein. Például Beérseva nem Júda területéhez tartozik, mint ahogyan azt a legtöbben gondolják, hanem Simeon törzsi területéhez.

Térjünk rá a mai újszövetségi szakaszokra: Zákeusról megtudjuk, hogy nem csupán vámszedő volt, hanem a vámszedők vezetője is egyben. Miután vendégül látja az Urat, kihirdeti hogy összes vagyona felét szétosztja a szegények között, akiket pedig megkárosított, azoknak négyszer annyit fizet vissza. Megint előkerül a nagylelkűség, az adakozás, a javaink szétosztása, amit az Úr egyértelműen a mennyei erények közé sorol. Ha jobban belegondolunk, ez valóban így működik: ha elfogadjuk, hogy van egy láthatatlan, hatalmas gondviselőnk – a mi Mennyei Atyánk – , akkor mindjárt nem lesz annyira fontos a pénz, nem lesz a bálványunk a mammon, nem lesz a pénz az Istenünk.

A Biblia tanulsága szerint egy nap mindenkinek számot kell adnia Istennek mindazért, amit e  testben cselekedett. És ha ezek a cselekedetek olyanok voltak, amelyek azt tükrözték, hogy Isten nincs, hanem többek között a pénz imádatából fakadtak, akkor ítélet vár ránk. Viszont ha a cselekedeteink igazak Isten előtt, és a belé vetett hitünkből fakadnak, akkor nincs mitől félnünk.

Zákeus itt ezt cselekedte. Jézus ki is hirdeti, hogy „ma érkezett el az üdvösség ehhez a házhoz, mivel Zákeus is igazán Ábrahám fia lett.” Ábrahámról pedig tudjuk, hogy a hit embere volt, egyrészt hitt Istenben, másrészt hitt Isten ígéreteiben. Zákeussal ugyanez történik: elkezd hit által élni – ezért mondja Jézus, hogy eljött számára az üdvösség.

A történet, ami pedig ezután következik, Isten láthatatlan királyságának egyik legfontosabb alapelvét írja le. Arról szól, hogy azokat a talentumokat, amelyek a birtokunkban vannak, használjuk és forgassuk. A talentumok itt is a képes beszéd részei: tehetséget, képességet jelentenek.

Ebből a példázatból is az látszik, hogy az Úr számára nem elfogadható a vegetatív keresztény állapot: erre Isten ítéletet hirdet ki. Annak adja egyetlen talentumunkat, akinek már tíz van, ha azt az egyet sem használjuk, amit kaptunk.

A képességeink nagyjából úgy működnek, mint az izmaink. Ha nem használjuk őket, mondjuk felkötjük a kezünket egy éven keresztül, akkor érdemes megnézni, hogy mire leszünk képesek azzal a kézzel: alig fogjuk tudni kinyújtani! Viszont, ha ugyanezt a kezet minden nap használjuk és egyre nagyobb súlyokkal edzünk vele, akkor komoly bicepszeket és tricepszeket növeszthetünk. Isten országának ez az egyik alapelve. Van egy olyan mondás, hogy „Teher alatt nő a pálma” – az Úr országában a mennyei terhek alatt mennyei pálmák nőnek és ezek a mennyei pálmák mi vagyunk.

Fontos tehát, hogy ne csak terhet viseljünk, hanem növekedjünk is a teherviselésben, mert az Úr előtt ez kedves. Sőt, Ő maga mondta, hogy az a szőlővessző, amelyik nem terem gyümölcsöt, azt kivágják és a tűzre hajítják. Amelyik pedig gyümölcsöt terem, azt megmetszi az Úr, hogy még többet teremjen. Ugyanez köszön vissza ebben a példázatban is. Azt a szolgát, amelyik nem forgatta meg a reá bízott pénzt, gonosznak nevezi. Ez a szolga itt nem is talentumot, hanem minát kapott. A mina ókori görög ezüstpénz, az értéke kb. annyi, amennyi bért kapott egy napszámos száz napi munkájáért. Ma ez körülbelül egy millió forintnak felel meg. Ezt az összeget adták oda annak, akinek mai értéken már több mint tíz millió forintja volt.

Szerintem az Úr ezzel nem megítélni akar, hanem inkább arra szeretne sarkalni mindannyiunkat, hogy a kezünkben lévő talentumokkal (vagy minákkal), vagyis mindazzal a tehetséggel, amellyel bírunk, kezdjünk valamit, forgassuk és használjuk. Az Úr pedig ki fogja pótolni a hiányosságainkat menet közben. De ha nem csinálunk semmit, akkor – csakúgy mint a virág, amely nem kap fényt vagy az izom, amit nem használnak – , elsorvadunk. Ezért biztat bennünket az apostoli levelekben a szerző, hogy ”ne a meghátrálás emberei legyünk, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk”. Ezt kívánom mindenkinek!