2013.08.07.AMOKOR  AZ  EMBER  FIA  VISSZAJÖN, KINEK  AZ  OLDALÁN  ÁLSSZ  MAJD !

ózsué ma szépen elsorolja, hogy a kivonulás kezdetétől, sőt Ábrahám atyjának az idejétől fogva hogyan jelentette ki magát Isten Izrael őseinek, akik még más isteneket imádtak, hogyan vezette ki őket Egyiptomból Kánaán földjére, és hogyan futamította meg ellenségeiket előlük. Azután következik egy érdekes mondat: „De valamennyiüket kiszolgáltattam nektek, rémületet és rettegést küldtem rájuk és kiűztem előletek az emóriak két királyát – nem a ti kardotoktól és nyilaitoktól ijedtek meg”.

Tehát nem emberektől ijedtek meg az emóriak, hanem Isten pszichikai fegyvert használt. Az eredetiben, az eredeti héber szövegben itt a „darázs” szó szerepel, de az szinte kizárt, hogy darazsakat küldött volna az ellenségre Isten. Valószínűleg ez egy akkor használatos szó volt, amit átvitt értelemben kell értenünk. Ezek a „darazsak” angyalok lehettek, akik az emóriakat lelkükben és szellemükben rémisztették meg, és miután a pszichéjükben lebénultak, az izraeliek könnyen legyőzték őket. Isten itt külön felhívja erre a figyelmet azért, hogy az izraeliek ne gondolják, hogy saját erőből tudták legyőzni az egyébként sokkal hatalmasabb emóriakat.

Azután Józsué a búcsúbeszédében többször elmondja, hogy a zsidók ne imádjanak más Isteneket, csak az Örökkévalót. De miért mondja ezt el ennyiszer? Azért, mert ebben az időben az emberek mindenfélében hittek, fűben, fában, mindenféle bálványokban és ez valószínűleg azért lehetett, mert időben ekkor még az emberiség sokkal közelebb volt az Özönvízhez és a Teremtéshez, amelyek olyan természetfeletti megnyilvánulásai, csodái és katasztrófái voltak Istennek, amelyet az emberek nem nagyon tudtak mivel magyarázni. Apáról fiúra szájhagyomány útján szállt az, hogy mi történt néhány generációval korábban, Isten mekkora csapást, mekkora katasztrófát bocsátott a földre. Ebből azt vezették le – teljesen logikusan – , hogy ezt valamilyen természetfeletti erőnek elő kellett idéznie. Ezért készítettek bálványszobrokat, ezért kezdték el azokat imádni és tisztelni.

Józsué idejében is ezernyi isten volt Kánaán földjén, amelyek körül borzalmas kultuszok alakultak ki. Ezért mondja itt Józsué, hogy: „Választhatjátok őseitek Isteneit, akiket ők szolgáltak a folyón túl, vagy az emóriak Isteneit, akiknek a földjén laktok, de én és a családom az Örökkévalót fogjuk szolgálni”. Utána úgy folytatja, hogy: „Nem lesztek képesek az Örökkévalót szolgálni, ha közben más Isteneket is szolgáltok”. Itt az „is”-en van a hangsúly. Az Úr nem tűrte meg azt, hogy az izraeliták elmentek a bálványistenek templomába, aztán egy kicsit imádták Izrael Istenét is. Ezt az Úr nem fogadta el sem akkor, sem most. Ahogyan Jézus kijelenti, hogy: „az igazi imádók szellemben és igazságban imádják az Atyát”, ugyanúgy az izraelitáknak is csak Istent szabadott imádniuk, senki mást rajta kívül, mert az Úr féltékenyen szerető Isten. Neki nem megfelelő, hogy egy kicsit elmegyünk, a világgal kokettálunk és imádjuk a pénz, a hatalom vagy a tudomány istenét is. Az Úrnál a mai napon is „a mindent vagy semmit” elve működik. Ha Istent választottuk, akkor kövessük is Őt. Ezért Józsuéhoz hasonlóan mindannyian mondhatjuk, hogy azok, akik a világban vannak, lehet, hogy más isteneket választottak, de ami bennünket, és a mi házunk népét illeti, mi az Örökkévalót, a Názáreti Jézus Krisztust választottuk.

Az óriási különbség az Ószövetséghez képest, hogy míg a törvény és a próféták a kiválasztott népre vonatkoznak, Jézus Krisztus evangéliuma mindenki számára elérhető. Abban az időben Izraelnek meg kellett őriznie magát és külön kellett válnia, hogy szent maradjon, de az Újszövetségben más a helyzet. Nekünk ki kell menni és hirdetnünk kell az evangéliumot. Nem szabad belterjesnek lennünk és azt mondanunk, hogy a mi gyülekezetünk szent, ezért mi elválasztjuk magunkat a világtól. Jézus ennek az ellenkezőjét hirdette. Sőt, azért imádkozott főpapi imájában az Atyához, hogy az Úr ne vegyen ki bennünket a világból, hanem tartson meg bennünket a világban, szenteljen meg bennünket az igéjével, mert az Ő igéje igazság.

Tehát az ige által tudunk megmaradni erősen a világban, és tudjuk kifelé képviselni Jézus Krisztus evangéliumát. Azt az evangéliumot, amelyről a mai részben az Úr az utolsó idők kapcsán beszél. Azt mondja, hogy ha még fogságba is kerülünk az Ő nevéért, vagy letartóztatnak, olyan bölcsességet fog adni nekünk, amivel az ellenfeleink egyszerűen nem tudnak vitatkozni, sőt még válaszolni sem.

Emlékeztek, tegnap a szadduceusok ugyanezt tették: elámultak a válaszán. Több olyan választ adott a farizeusok, illetve a szadduceusok ravasz kérdéseire, hogy azok megszólalni sem tudtak. Pál apostolnál is azt látjuk az Apostolok Cselekedeteiben, hogy több alkalommal – amikor letartóztatták, vagy őrizetbe vették – odaállt a helytartók és királyok elé és fennhangon, mennyei bölcsességgel tudta hirdetni az evangéliumot. Ez az a bölcsesség, amelyről Jézus beszél. Ezt nem Pál apostol produkálta magától, hanem az Úr adta a szájába a szavakat. Ez az alapelv megfigyelhető a Szentírásban: mi menjünk, kezdjük el csinálni az Úr dolgát és Isten ki fogja pótolni a többit. Az Úr hozzáteszi a magáét és ebből csodálatos eredmények tudnak születni.

Az emberek persze azt várták, hogy Jézus konkrét történelmi eseményeket és évszámokat sorol fel az utolsó időkről szóló próféciájában, de nem ez történt. Viszont kérdés, hogy ki tanulja meg a másik gondolkodásmódját? Az Úr a miénket vagy mi az Úrét? Azt hiszem, hogy nekünk az Úrét. A bibliai gondolkodásmód és a próféciák alapvetően különböznek az emberitől és attól is, ahogy mi emberek feldolgozzuk az eseményeket. Isten sokkal több dimenzióban látja egy időben ezeket az eseményeket, sokszor a próféták is csak nehezen tudták leírni azt, amit láttak. Ugyanígy a Lukács evangéliumában elmondott, utolsó időkre vonatkozó prófécia is több idősíkot tartalmaz. Van benne szó a templom lerombolásáról, tehát a közeli jövőről, van benne szó korunkról, illetve az utolsó időkről, amikor Jézus visszatér. Ennek a próféciának az elemzése egyébként messze meghaladja a kommentár kereteit, mindazonáltal javaslom, hogy tanulmányozzátok a konkordanciákat és az igemagyarázatokat.

Nézzetek utána, hogy mikre vonatkoznak az itt elhangzó a próféciák. Például azok, hogy “csodálatos jelek fognak mutatkozni a napban, a holdban és a csillagokban”, vagy “még az égben lévő hatalmak is meginognak”, vagy “amikor ezek az események elkezdődnek, egyenesedjetek fel”. Vajon mit akar itt az Úr mondani? Az biztos, hogy ha a válaszokat keressük ezekre a kérdésekre, akkor – ahogy Dávid is írta – , olyanok leszünk, mint a folyóvíz mellé ültetett fa. Mert olyan az az ember, aki az Úr beszédén gondolkodik éjjel és nappal, és abban telik gyönyörűsége. Jézusnak ebben a részben elmondott minden egyes mondatáról akár könyvet lehetne írni, ezért érdemes alaposan utánanézni, hogy mit akart mondani pontosan itt az Úr.

Egy dolog biztos. Egyszer mindenki meg fogja látni az Emberfiát, azaz a Názáreti Jézus Krisztust, amint eljön a felhőkön nagy erővel és dicsőségben – ahogyan a mai próféciában szerepel. A kérdés az, hogy mi akkor hol leszünk, kinek az oldalán?