2013.08.06. JÉZUS  A  LEGNAGYOBB  MÉLYSÉGBŐL  IS  MKIEMEL, ÉS  MEGSZABADIT !

Ma folytatódnak Bibliai kalandozásaink: megtudjuk, hogy mit felelt a két és fél törzs a követeknek, és azt is, hogy semmi alapja nem volt a többi törzs felháborodásának. Ugyanis az oltárt inkább mementóként, emlékeztetőként emelték azért, hogy az utódaik ne felejtsék el, hogy a Jordán mindkét oldalán élő törzseknek ugyanaz az Istene. A Gileádban élők nem akartak elszakadni az Úrtól, nem akartak ők Isten rendelése ellen tenni semmit, nem akartak bálványimádókká válni, csupán egy pontos mását építették meg annak az oltárnak, ami Silóban volt. Ezt Fineás, és az általa vezetett küldöttség teljes megelégedéssel elfogadta.

Így végül a „tanúnak” nevezett oltár miatt nem tört ki háború. Beköszöntött a hosszú ideig tartó béke időszaka, de erre az időszakra már Józsué is nagyon megöregedett. Össze is hívta Izrael vezetőit, hogy figyelmeztesse őket: ha Isten parancsai szerint élnek, akkor meg tudják őrizni, akkor meg tudják tartani mindazt a jót és áldást, amelyet Istentől kaptak. Ha viszont nem, akkor Isten minden fenyegetését valóra fogja váltani, amely az átkok felsorolásában szerepelt az Ebál-hegyen. Külön kiemeli, hogy ne házasodjanak össze, és ne keveredjenek a kánaáni népekkel, mert akkor az Örökkévaló nem fogja kiűzni ezeket a népeket, a vége pedig a bálványimádás, fogságravitel és száműzetés lesz.

A történelemkönyvekből és a Bibliából tudjuk, hogy Salamontól Akhábig sajnos ezt Izrael fiai nem tartották be, a legkülönfélébb nemzetekből vettek feleségeket maguknak, Föníciától kezdve Egyiptomon át, a környék szinte minden országáig. Meg is történt a keveredés – a Biblia külön megjegyzi, hogy Salamon szívét elfordították feleségei a bálványimádás irányába.  Akhábról nem is beszélve, hiszen felesége a főníciai Jézabel gyakorlatilag uralkodott fölötte, és szépen, lassan kezdte meghonosítani a Föníciában szokásos rendszert, miszerint „a király a törvény felett áll”. Ezért rettenetes átkok jöttek ebben az időben Izraelre. Pontosan úgy, ahogy Józsué megmondta. Bár Salamon és Akháb király a két legkiemelkedőbb példa, a sort folytathatnánk. Ennél sokkal több idegen házasság és keveredés történt, ezért Izrael nem tudta elkülönítve, szentül megőrizni magát Isten számára, ahogy azt az Örökkévaló megkövetelte az Ő népétől. A vége mindennek Izrael vagyis az északi királyság számára az asszír fogság, a déli királyság vagyis Jeruzsálem számára pedig a babiloni fogság lett. Az itt látható Józsué-féle próféciának (illetve figyelmeztetésnek) ez a része is beteljesedett.

Külön lehetne foglalkozni azzal, hogy pontosan mit ért az Úr itt azon, hogy ezek az idegen népek “csapdává lesznek, ostorrá lesznek, illetve szálkává lesznek” számotokra – azaz kínozni fogják Izraelt.

Isten könyörületes és kegyelmes, és évszázadokig várt Izrael megtérésére, de volt egy pont, amikor be kellett következnie Isten igazsága miatt az ítéletnek, és ez számunkra is figyelmeztetés. Ha a „szelíd olajfával” ez történt, ami Izraelt jelképezi, akkor mi fog történni a „vad olajfával”, ami a pogányokat jelképezi? Isten az ítélettel évszázadokig, sőt évezredekig vár, azonban jön egy nap, amikor beteljesedik az ítélet.

Jézus, amikor felállt a názáreti zsinagógában és kihirdette a programbeszédét, ott hajtotta be a tóra tekercset, ott fejezte be az olvasást, hogy: „Azért jöttem, hogy hirdessem az Úrnak kedves esztendejét” – ez nem más, mint Istennek a kegyelmi időszaka, amelyben élünk, de ez sem tart örökké.

Ezért fontos, hogy ne azt tegyük, amit Izrael fiai tettek, akik számára ott voltak az atyák, a törvény, a parancsolatok, és mégsem törődtek velük. Számunkra pedig itt van az evangélium, a teljes Ószövetség, a teljes Szentírás és itt a kegyelem ideje. Ezért mi ne legyünk olyanok mint az izraeliták, hanem éljünk vele és ragadjuk meg a lehetőséget, kapaszkodjunk bele Jézus Krisztusba, mert benne van a megváltás, benne van a megmenekülésünk, benne van az örök életünk.

Ezzel el is érkeztünk a mai újszövetségi részhez, ahol a szadduceusok, a farizeusok és a törvénytanítók össztűz alá veszik Jézus Krisztust, aki készségesen válaszol is Isten bölcsességével a ravasz kérdésekre.

A mai első kérdés a szadduceusoktól hangzik el, akikről azt kell tudni, hogy ők tagadták a feltámadást. Jézus azonban a nekik adott feleletben nem csak a feltámadást erősíti meg, hanem mennyei kijelentést ad arról, hogy milyenek leszünk mi magunk a feltámadás után, illetve a mennyben. Azt mondja, olyanok leszünk, mint az angyalok: nem fogunk többé megnősülni vagy férjhez menni. Utána rámutat arra, hogy Isten ezt már Mózesnél, az égő csipkebokorban kijelentette, hogy Ő az élőknek az Istene és nála van feltámadás. Mert mit is mondott az Úr az égő csipkebokorból Mózesnek? Azt, hogy „én vagyok Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene”.

Azt ugye tudjuk, hogy Mózes évszázadokkal Ábrahám, Izsák és Jákob után élt. Viszont, ha úgy jelentette ki magát, hogy „Én vagyok Ábrahám, Izsák és Jákob Istene”  – ez azt jelenti, hogy mindhármukat élőnek tekintette. Ezzel egyértelműen utalt arra, hogy az Úrnál van feltámadás. Ha Ábrahám, Izsák és Jákob egyszerűen meghalt és a semmibe veszett volna, akkor nem így jelentette volna ki magát Isten Mózesnek.

Pál apostol erről azt mondja, hogy: „Ha nincs feltámadás, akkor mi keresztények, krisztusi emberek, akik a Krisztus feltámadásában hiszünk, minden embernél nyomorultabbak vagyunk a földön. Akkor nincs értelme a megtérésünknek, a keresztségeinknek, a mennyei ajándékoknak, semminek”. A feltámadás a hitünk fundamentuma. Jézus Krisztus ebben is az első volt – a Károlyi fordítás ezt úgy mondja, hogy: „Ő volt az első zsenge a halottak közül, hogy mindenben Ő legyen az első”.

Az is igaz, hogy van földi és van mennyei test, van rothandó és van romolhatatlan test. Mindegyik testnek más a dicsősége. Azonban a jegyeinket, a tulajdonságainkat hordozni fogjuk a mennyei testben is. Fel fogjuk ismerni egymást, tudunk egymással kommunikálni, és Jézusnak, a ma elmondott beszédéből tudjuk, hogy már nem fogunk házasodni.

Sokan erre rossz érzéssel gondolnak, mondva, hogy el fogják veszíteni a férjeiket, feleségeiket, de én azt gondolom, hogy a létezésnek az egy annyival magasabb szintje lesz, hogy erre nem is fogunk gondolni. Sokkal boldogabbak leszünk abban az állapotban, mert Isten enyészhetetlen, folyamatosan újratermelődő életéből fogunk közvetlenül kapni és közvetlen Isten jelenlétében fogunk létezni.

Jézus persze nem azt mondja, hogy mindenkire ez a sors vár, csak azokra, akiket méltónak találnak arra, hogy a halottak közül feltámadjanak és a következő korban éljenek. Tehát ehhez méltónak kell lenni minderre. De hogyan lehetünk méltók erre? Erről szól az egész Biblia, illetve az Újszövetség.

Az első, és a legfontosabb kritérium: a hit Krisztusban. Fontos, hogy kijelentésünk legyen arról, hogy Jézus a Krisztus, az Isten Fia. De önmagában az a tény, hogy Krisztust befogadjuk, és hiszünk benne, nem elég. Olyan életet is kell élnünk, ami méltó a Krisztushoz. Ezért hangzik el az Újszövetségben, hogy „amelyik fa nem terem jó gyümölcsöt, az kivágattatik és tűzre vettetik”. Ezért legyünk jó fák, amely jó gyümölcsöket terem. Hogy melyek a jó gyümölcsök? Ehhez érdemes tanulmányozni a Szentírást. Egy dolog biztos: a hitünkből cselekedetek fakadnak, és ezek tükrözik a szívünk állapotát. Ezért a hitünk az Úr szemében becsesebb a hétszer megtisztított aranynál, amelyet kohóban tisztítanak meg. Ezért mondja Jakab apostol, hogy „teljes örömnek tartsuk, amikor próbatételek elé állítanak bennünket, mert ez által edződik a hitünk”. Így válik ez a mennyei arany egyre fényesebbé, egyre csillogóbbá, és nem utolsó sorban egyre tisztábbá is.

Később Jézus felteszi a nagy kérdést: ha Dávid Urának nevezte a Messiást, hogyan lehet a Messiás Dávidnak a fia? De tényleg, hogyan lehet ez? Csak úgy, hogy a Krisztus szellemben már létezett Dávid előtt is. Ezért mondja János evangéliumában Jézus, hogy „mielőtt Ábrahám létezett volna, én vagyok” és Ő ugyanúgy volt már Dávid király korában is, csak még nem testben, de Ő volt a Krisztus a szellemvilágban. Dávid így nevezhettte Urának a Messiást.

Dávidnak tehát élő kijelentése volt arról, hogy ki a Krisztus szellemben, azonban Jézus még akkor testben nem jött el, erre még évszázadokat kellett várni. Utána pedig megszületett testben és ez által Dávid fia és utódja lett. Így tudta Dávid egyúttal Urának és fiának is szólítani.

Végül pedig, Jézus a mai részben a farizeusokkal, vallásos képmutatókkal szemben megint nagyon súlyos mondatokat fogalmaz meg. Ami nekem leginkább megütötte a fülemet, az az, hogy az özvegyektől csalással elveszik a házukat. A Szentírásból az derül ki, hogy Isten külön gondot visel az özvegyekről, az árvákról, az elesettekről, és minden kiszolgáltatott emberről. Ezért valóban Isten mentse azokat, akik az özvegyektől elveszik a házaikat, legyenek azok vallásos emberek, vagy világiak.

De hála Istennek, mindenhonnan van megtérés, és mindenhonnan vissza lehet jönni az Úrhoz, ha valaki őszintén megbánja a bűneit. Mert, ahogy előbb is mondtam – a kegyelem idejében élünk. Használjuk hát ki ezt a lehetőséget és adjuk át az életünket Jézus Krisztusnak!