2013.08.09.VALÓDI BÁLVÁNYOK CSAK A BIBLIA IDEJÉBEN VOLTAK...?

Józsué halála után nem telik el sok idő, Izrael máris a bálványimádást választja. A mai részben szereplő Baálok és Aserák bálványistenek voltak, akiket a kánaáni népek imádtak. Őket választotta tehát Izrael népe az egyetlen igaz Isten helyett. Természetesen ennek nem örült az Úr:  ezzel el is kezdődik a választott nép kálváriája az Ószövetségben és folyamatos ciklikussággal ugyanazt látjuk évszázadokon át. Az izraeliták  elhagyják az Urat, utána következik Isten ítélete, aztán nagy “sírásban” törnek ki, majd visszatérnek az Úrhoz. A Királyok és a Krónikák könyvei végig erről szólnak, egészen addig, amíg be nem teljesedik a végső ítélet, az asszír, illetve a babiloni száműzetés.

A Szentírás ma egy kicsit pontosabb képet ad arról, hogy kik voltak a bírák: hősök, akiket Isten kiválasztott. Ma azt írja az egyik bíráról, Otniélről az Ige, hogy Isten betöltötte őt a szellemével. De ez nem valamiféle érzelmi túlfűtöttségben nyilvánult meg (mint a karizmatikus mozgalom megannyi “betöltekezése”), hanem abban hogy Otniél egyszerűen tette Isten dolgát, az Úr szellemének az ereje által. Képes volt legyőzni az ellenséget, és ismét a béke idejét elhozni a korabeli Izraelbe. Miután azonban bármelyik hős vagy bíró meghalt, a nép megromlott, sőt az áll itt a Bírák könyvében, hogy még romlottabbak lettek, mint az elődeik.

Azt gondolom, hogy a világ most is egy ilyen pályán halad: az emberiség a XXI. században kezd az isteni moráltól egyre jobban elszakadni és globálisan egy olyan szintű romlottság kezd kibontakozni, ami Szodoma és Gomora idején volt jellemző. Itt nemcsak a szexuális perverzióra gondolok, hanem az emberek énközpontúságára, könyörtelenségére, és kegyetlenségére is. Mert a szodomitáknak – a közhiedelemmel ellentétben – nemcsak a perverzió volt a bűnük, hanem az is, hogy könyörtelenek voltak a szegényekkel, az elesettekkel, és az árvákkal. A pogány népek persze némiképp hátrányos helyzetből indulnak, mert vannak olyan országok, ahol Isten ismerete a történelem folyamán elenyésző volt, és ez azóta sem nagyon változott – gondoljunk csak az arab vagy buddhista többségű országokra. Persze ez nem ad felmentést arra, hogy bárkivel szemben könyörtelenek, vagy kegyetlenek legyünk.

Mindezek a szörnyűséges dolgok (azaz Isten ítéletei) tehát Izrael életében a bálványimádásból fakadtak. De ha jobban megnézzük, ma is ebből fakadnak: ha valaki nem Izrael Istenét, nem a mi Atyánkat és nem a Názáreti Jézus Krisztust követi, akkor – akár bevallja, akár nem – valami mást követ. Vagy az anyagot vagy a pénzt, vagy olyan idegen Istent, ami lehet, hogy ma már nem egy kis szobrocskában nyilvánul meg, de az még attól nagyon is valóságos bálvány. Az emberi szív ilyetén romlottsága miatt volt szükség arra, hogy Jézus Krisztus eljöjjön és kihirdesse szolgála megkezdésekor, hogy „elközelített Isten királysága” – azonban a mai részben ennél sokkal többet mond.

Az úrvacsorakor kihirdeti, hogy „mostantól fogva nem iszom a szőlő terméséből mindaddig, amíg el nem jön az Isten királysága”. Miért? Nem jött volna még el Jézus szolgálata idején? Nem! Akkor még csak elközelített, sőt még a halála előtt is csak azt mondta, hogy majd el fog jönni és addig nem iszik velünk bort, amíg ez el nem jön. De mikor jött el? Mikor jött el ténylegesen Isten királysága,  mikortól lépett életbe az Újszövetség?  Erre a mindenki számára létfontosságú kérdésre ebben a versben választ is ad: akkor lép életbe, amikor a vérét, vagyis az életét értünk adja. Ekkortól fogva számíthatjuk az Újszövetség életbe lépését, Isten országának, Isten királyságának az elérkezését, amely kiegészült még a Szent Szellem földre költözésével is.

Tehát mindenre, az egész megváltó műre azért volt szükség, hogy az emberek elforduljanak a bálványaiktól, elforduljanak mindattól, amit életük hiábavaló részében cselekedtek. Hiszen az egész Biblia azt zengi, hogy az emberi élet nemcsak test, nem csupán a biológiai életünk létezik, annál sokkal többek vagyunk és a testünk életénél fontosabb, hogy a lelkünk és a szellemünk éljen. Erre pedig egyedül a Názáreti Jézus Krisztusba vetett hit által van lehetőség.

Mert, ha hiszünk, és újjászületünk, akkor nem törvényeket kell megtartanunk, és nem esünk bele ugyanabba a hibába, amibe az izraeliták beleestek, hogy időnként az Urat követték, időnként bálványt imádtak. Hanem a belső részeink, a szívünk, a lelkünk fog kicserélődni, ténylegesen újjászületünk, és nem akarunk majd más isteneket követni. Kizárólag Jézus Krisztust imádjuk és mi leszünk az a sok millió Otniél, akiről a mai részben a Biblia azt írja,  hogy: „és Isten betöltötte őt a szellemével”. Mégpedig azért, mert ebben az új szövetségben Isten a Szent Szellemmel való betöltekezést  mindannyiunk számára biztosítja. Így leszünk képesek megvívni a hit nemes harcát életünk minden napján.