2013.08.11.ATYÁM  BOCSÁSS MEG  NEKIK, MERT  NEM  TUDJÁK  MIT  TESZNEK...!

Itt a Példabeszédekben, az utolsó versben az áll, hogy ostobák azok, akik magukat becsapják, akik magukat áltatják, és nem a realitások talaján állnak. Biztosan találkoztatok már ti is olyan emberekkel, akik az álmaikat és a terveiket összekeverték a valósággal, magyarán szólva becsapták magukat. A Biblia ezt ostobaságnak nevezi, de ez a Példabeszéd nem ér itt véget, hanem azt is mondja, hogy az „értelmesek bölcsessége pedig abban van, hogy tudják hová mennek” – ők a realitásból indulnak ki és annak alapján tervezik meg az életüket. A Példabeszédek egy másik versében pedig az áll, hogy: „a tanácsosok sokasága által van az előmenetel”.  Tehát ha  tervezünk valamit, érdemes bölcs emberek tanácsát kikérni, akiknek a szavára adunk, akikben bízunk. Viszont a valóságot összekeverni az álmainkkal sokszor végzetes lehet.

A mai ószövetségi rész egy csodálatos Isteni győzelemről szól, amelyet az Úr Gedeon által adott, mégpedig a midianitákkal szemben. Gedeon annak rendje és módja szerint összegyűjtötte a seregét – egy kis matekkal magkapjuk, hogy harminckétezren voltak – , ebből huszonkétezer hazament az első körben, amikor is Gedeon kihirdette, hogy aki fél, az menjen haza. A maradék tízezret pedig Isten háromszázra szűkítette egy „lefetyelős” teszttel: akik úgy ittak, a folyóból mint a kutyák, azok maradhattak. Háromszázan voltak ilyenek, így hát Isten őket választotta a nem kevesebb, mint százhúszezres midianita hadsereg legyőzésére. Tehát háromszázan voltak százhúszezer ellenséges katonával szemben. És Isten mindezt azért tette, azért csökkentette ilyen radikálisan és drasztikusan le a Gedeoni hadsereg számát, mert azt mondta, hogy különben a nép dicsekedne, hogy a saját erejükkel szereztek győzelmet maguknak.

Valószínűleg Gedeon is egy “picit” megijedt, annyira, hogy Istennek szólnia kellett még egyszer az éjszaka folyamán, hogy menjen le az ellenség táborába és hallgassa ki, mit beszélnek. Gedeon le is ment a szolgájával és éppen egy álmot, illetve annak magyarázatát hallotta meg. Abból kiderült, hogy Isten megint a szellemi, illetve a pszichikai hadviselés eszközeihez nyúlt. A midianiták már előre rettegtek, és csakúgy ahogy a mondás is tartja, hogy „minden fejben dől el”,  ez a csata már előre eldőlt a midianiták fejében: vesztettek. Ezt a történetet látva felmerül az a kérdés, hogy ki a fejünk ura, ki az úr a gondolataink felett? Olybá tűnik, hogy nemcsak mi. Isten képes bármilyen módon befolyásolni a pszichénket és a szellemünket. Többek között ezért is nagyon fontos, hogy megmaradjunk Isten kegyelmében és ne essünk ki abból – erre külön figyelmeztet az Újszövetség.

Ami pedig a midiániaknak rettegést, Gedeonnak és háromszáz emberének bátorságot adott. Ebből is lehetne „300” című filmet forgatni, csak az nem a spártaiak hőstetteiről szólna, hanem arról, hogyan győzött 300 izraeli Istennel az oldalukon százhúszezer harcossal szemben. És ez nem egy tragédiába torkolló film lenne, hanem egy “Happy End”-del végződő. Gedeonék ugyanis győztek. Bevetették a „hangfegyvert” is, ugyanis elkezdték egyszerre fújni a sófárt háromszázan, aminek félelmetes hangereje lehetett. A modern hadviselés történetében is több kísérletet tettek arra, hogy hangfegyvert fejlesszenek ki. Ha úgy vesszük, ez is egyfajta hangfegyver volt, amely kombinálódott Isten Szellemének a megfélemlítő erejével. Így hát a midianita seregben káosz kezdett uralkodni, Gedeon és serege pedig elkezdte megsemmisíteni az ellenséget.

Később, már amikor a nagyján túl voltak, kenyeret kértek a saját honfitársaiktól az éhező és szomjazó katonák számára. Először Szukkótba, aztán Pénuélbe mentek, de egyik helyen sem kaptak semmit, sőt még ki is gúnyolták őket. E két város vezetői könyörtelenek voltak Gedeonhoz és csapataihoz. Szerintem azért is van külön feljegyezve ez a Szentírásban, mert nem ez volt a jellemző Izraelben. Ugyanaz a könyörtelenség jellemezte őket, mint azokat a népeket, akiket Izrael kiűzött az ígéret földjéről. Ezért viszont nagy árat fizettek. Miután Gedeon győzött, visszajött és bosszút állt: Szukkót vezetőit megverette, a Pénuélieket pedig megölte. És ne felejtsük, hogy a Bibliában minden az éppen élő generáció tanulságára íratott meg – ezek most mi lennénk. Tehát ebből okulva ezért nagyon fontos, hogy ha valaki kéréssel fordul hozzánk, akkor alaposan vizsgáljuk meg és Isten szerint döntsünk kérése ügyében.

Az újszövetségi részben Pilátus kétszer is visszaviszi Jézust a nép elé, hogy kegyelmet adjon neki. Működésbe lépett volna Pilátusnak a lelkiismerete? Lehet. A korabeli feljegyzésekből azonban tudjuk, hogy Pilátus nem éppen a könyörületességéről volt híres, ő volt az egyik legkegyetlenebb helytartó Júdeában. Lehet az is, hogy a római jog alapján valóban úgy találta – és ragaszkodni akart volna a római törvényekhez – , hogy Jézus semmi halálra méltót nem cselekedett. De ezek a sötétség órái voltak, így Pilátusnak esélye nem volt arra, hogy Jézust felmentsék: így hát kereszt általi halálra ítélte. Az asszonyok meg is siratták őt, azonban Jézus azt mondta nekik, hogy ne őt sirassák, inkább magukat és a gyerekeiket. Hiszen pontosan tudta és látta a jövőt: tisztában volt vele, hogy i.sz. 70-ben el fognak jönni a római katonák és elpusztítanak mindent Jeruzsálemben, sőt még a templomot is lerombolják. Erre utal, amikor azt mondja, hogy “Milyen boldogok az asszonyok, akiknek nem lehetett gyermekük” -  mert azok a gyerekek egy-két generációval később szörnyű halált haltak Jeruzsálem ostromakor.

Az Úr a kereszten függve, egy olyan mondatot mond ki, ami szinte hihetetlen: „Atyám bocsáss meg nekik, mert nem tudják, hogy mit tesznek” – mondja mindezt azután, hogy meggyalázták, leköpték, az emberi méltóságát porba döngölték. Iszonyú szenvedéseken ment át, képes volt ezzel az agapéval, ezzel az Isteni szeretettel ezt kérni mindazokért, akik keresztre feszítették őt – és hiszem, hogy Isten, az Atya meghallgatta az imáját és megbocsátott a kínzóinak.

Van még egy epizód itt a mai rész végén, amely szintén Isten már-már érthetetlen kegyelméről szól. Ez pedig az, amikor a második bűnöző megszidja az elsőt, hogy miért sértegeti, miért gúnyolja Jézust még ő is? Nem fél Istentől, hiszen a halál küszöbén vannak? Utána megkéri Jézust, hogy emlékezzen meg róla, amikor eljön a Királyságában. Az Úr pedig csak annyit mond neki, hogy: „Mondom neked, még ma velem leszel a paradicsomban”. Feltehetjük a kérdést, hogy csak ennyi lenne? Egyetlen hittel kimondott mondat, amivel kifejezzük a hitünket Jézus Krisztusban? Ennyi az üdvösség? Úgy tűnik, igen! Minden Jézus Krisztuson áll vagy bukik az Újszövetségben. Ha szívből és őszintén kifejezzük hitünket benne, átmentünk a halálból az életbe. Ennél csodálatosabb dolog egyikünkkel sem történhet.

http://www.napihangzobiblia.hu/20130812.mp3
(Bír 7,1-8,17; Lk 23,13-43; Zsolt 97,1-98,9; Péld 14,7-8)