2013.08.17.  JÉZUS NEM VALLÁST,HANEM iSTEN LÁTHATATLAN KIRÁLYSÁGÁT HIRDETI MA IS RAJTUNK KERESZTŰL...!

http://www.napihangzobiblia.hu/20130817.mp3
(Bír 15,1-16,31; Jn 2,1-25; Zsolt 103,1-22; Péld 14,17-19)

A mai rész elején Sámson rókákat használ arra, hogy egy óriási területet felgyújtson. Elképzeltem ez mekkora terület lehetett: több négyzetkilométernyi, sőt valószínűleg több tíz négyzetkilométernyi. Távolról úgy nézhetett ki, hogy “Filiszteusland” lángokban áll. Időnként mutatják a tévében a kaliforniai erdőtüzeket – ez azokhoz lehetett hasonló. Azzal a különbséggel, hogy a filiszteusok esetében nem rohantak a felkészült tűzoltók, és nem tudták eloltani a tüzet. Ha pedig mindez ma történt volna, Sámson a rókák miatt minden bizonnyal börtönben ülne állatkínzásért – de ez egy másik kor volt.

Sámson egyébként is az egyik legvitatottabb alakja a Bibliának. Vannak olyan bibliamagyarázók, akik azt mondják, hogy egy vaddisznó természetű, fékezhetetlen férfi volt, aki senkivel és semmivel nem törődött. Mások szerint Izrael hőse volt, egyetlen gyengéje volt csupán – a nők. Egyszerűen nem tudott ellenállni a gyengébb nem csábításának. Hogy ezek közül melyik az igaz, nem tudjuk meg pontosan a Szentírásból, azt viszont igen, hogy Delilának végül sikerült kicsikarnia a titkát, és emiatt az élete csúfos véget ért.

Emlékeztek, néhány résszel ezelőtt beszéltünk a hamis bíróról és az özvegyről. Az özvegy addig járt a hamis bíró nyakára – bár a bíró nem félt sem Istent, sem embert – , amíg igazságot nem szolgáltatott neki. Jézus ezt a történetet azzal kapcsolatban mondja, hogy ha kérünk, akkor kapni fogunk. De az Úr akár Delila példáját is felhozhatta volna. Delila nagyon szorgalmas volt: addig kért, könyörgött és követelőzött, amíg meg nem kapta a választ Sámsontól.

Az már más kérdés, hogy mi motiválta erre a szűnni nem akaró nyaggatásra. Azt szokták mondani, hogy „mindenkinek megvan az ára” – Delilának is megvolt. Beleegyezett abba, hogy ha a filiszteus fejedelmek 1100 ezüst sékelt fizetnek neki fejenként, akkor kiszedi Sámsonból a titkot és elárulja őt – ennyiért lehetett őt megvenni. Azt persze hozzá kell tennünk, hogy ez akkora gazdagságot jelentett, hogy neki az élete hátralévő részében már nem nagyon lett volna problémája semmivel – már ami az anyagiakat illeti. (De szerintem ott halt meg együtt a többi filiszteus vezetővel Dágon templomában.)

Láthatjuk azt is, hogy Delila Istene a pénz, Sámson gyengéje pedig a hölgyek voltak. Az evangéliumokban az Úr is sokszor vagyonhoz, gyöngyhöz, pénzhez hasonlítja Isten országát, amelyért valaki mindenét eladja és feláldozza, csakhogy megszerezhesse azt. Delilának az Isten országa, a mennyország a pénz volt, sok-sok ezer ezüst, óriási vagyon. És olvassuk, hogy miután Sámsont elvitték megkötözve, ki is fizették Delilának a felajánlott jutalmat. Delila valószínűleg tudta, hogy valóban megbízhat a fejedelmekben.

Ne felejtsük el, hogy nekünk is van ígéretünk a Békesség Fejedelmétől, mégpedig az, hogy mi fogjuk örökölni Isten országát, amelynek gazdagsága nem mérhető semmilyen földi vagyonhoz. Ha tudnád, hogy biztosan tiéd ez a mérhetetlen gazdagság, akkor Delilához hasonlóan nem tennél meg mindent azért, hogy megszerezhesd? – mert az Úr azt ígérte, hogy ezt a gazdagságot fogja nekünk adni, ami pénzben nem mérhető.

Persze mindannyiunknak tisztában kell lennünk azzal, hogy mi az, ami ténylegesen motivál minket. Mire irányulnak a kéréseink Isten felé? Mit szeretnénk a legjobban? Delila pontosan tudta, hogy mit szeretne: vagyont. Ezért nem szűnt meg éjjel és nappal kérni Sámsont, hogy fedje fel a titkát. Ha mi pedig Istentől szabadítást, gyógyulást, vagy bármi mást szeretnénk, mi se adjuk fel. Éjjel és nappal szüntelenül kérjük a Seregek Urát, kiáltsunk a mi Édes Mennyei Apánkhoz, hogy adja meg, amit kérünk. Mert ha Sámson elárulta a titkot, a hamis bíró igazságot szolgáltatott, mennyivel inkább fog válaszolni nekünk a mi Mennyei Atyánk!

Kérhetjük például azt, hogy Isten folyamatosan töltsön be bennünket a Szellemével, mint ahogy a mai részben betöltötte Sámsont, és természetfeletti erőt adott neki – ha valamire, hát arra óriási szükségünk van, hogy Isten Szelleme folyamatosan segítsen a hétköznapjainkban, és biztosítson számunkra természetfeletti erőt és bölcsességet. Ezt kérhetjük akár szüntelenül Istentől.

Dávid király is számos alkalommal imádkozza a Zsoltárokban, hogy: „Ne vond meg a Szellemedet tőlem, ó Istenem.” Pál apostol is szinte minden levelének az elején kéri Jézust, hogy a tanítványokat – akikhez az adott levél szól – töltse be Isten a Szellemével azért, hogy nyíljanak meg a szellemi szemeik és füleik és természetfeletti bölcsességet kapjanak Istentől. Ezek is fontos imakérések, de természetesen ezeken kívül még ezer dolgot lehet kérni – a lényeg, hogy kitartóan tegyük.

Ha jobban szemügyre vesszük a mai kánai esküvős történetet, kicsit meglepőnek találhatjuk azt, hogy Jézus borrá változtatta a vizet egy olyan násznép számára, akik finoman szólva sem voltak már teljesen józanok. Más evangéliumokban is éri az a vád Jézust, hogy a bűnösök és a részegesek társaságában van. Azonban egyik esetben sem mondhatjuk, hogy Jézus lerészegedett volna – valószínűleg fogyasztott bort, de csak mértékkel. Ő maga adja meg a választ a farizeusoknak arra a kérdésére, hogy miért tölt el részeg emberek társaságában akár egy percet is? „Azért” – feleli a farizeusoknak – “mert nem az egészségeseknek, hanem a betegeknek van szükségük orvosra, nem az igazakat, hanem a bűnösöket jöttem hívni megtérésre.” Ezzel szerintem az Úr példát ad nekünk arra vonatkozóan, hogy ha el is megyünk világi társaságba, fontos, hogy ne mi térjünk meg hozzájuk, hanem ők térjenek meg hozzánk. Igen, nekünk kell önuralmat gyakorolnunk magunk felett, és fontos az, hogy ha még el is megyünk ilyen társaságokba, akkor lássák meg bennünk és rajtunk az Urat, a Krisztust. Mert amint az evangéliumokból látjátok, az Úr is elment a hitetlenek és a világiak közé, viszont nem Ő tért meg hozzájuk, hanem ők tértek meg az Úrhoz, ők jutottak el a bűnbánatra, ők változtatták meg a gondolkodásmódjukat és a teljes életüket.

Erre nekünk felszólításunk, sőt parancsunk is van az Úrtól, hogy: „menjünk el széles e világra, és tegyünk tanítványokká minden népeket”. Szerintem ezt nem úgy tudjuk megtenni, hogy belterjesen a saját keresztény baráti körünkben vagyunk csak, hanem időnként igenis ki kell lépni a világiak közé, és hirdetni kell az evangéliumot nekik – persze megőrizve a józanságunkat, és odafigyelve a mértékletességre. Így mi magunk is emberhalászokká válhatunk.

Nagyon fontos azt tudnunk, hogy az Úr soha nem vallást jött hirdetni a földre – ez egyértelműen kiderül a Szentírásból. Jézus azért jött, hogy egy természetfeletti országot, Isten királyságát hirdesse. Ő jelentette ki először, hogy ez a királyság ugyanolyan valóságos mint az a világ, ami körülvesz bennünket – ráadásul egyáltalán nem elérhetetlen, hanem az Ő személyén keresztül be lehet lépni ebbe a királyságba és szert lehet tenni az üdvösségre. Jézus Krisztus nem hirdetett semmilyen dogmát, rítust és vallási szokást – és ma sem hirdet. Viszont azt kijelentette, hogy aki hisz az Ő nevében (azaz az Ő személyében), az üdvözül és átment a halálból az életre.

A tegnapi részben beszéltem arról, hogy amikor valaki hitre jut Jézus Krisztusban, Isten létrehoz benne egy újszülöttet – azt az „új embert”, akit a Isten teremt újjá szentségben és tökéletességben. És ugyanúgy, mint a természetes születéskor, ez az „új ember” is csecsemő szinten létezik először, el kell kezdenie táplálkozni, anyatejet innia, azután pedig kemény ételekhez fordulnia Isten Igéjéből. Újjászületés nélkül egyszerűen nem lehet bejutni Isten országába – ezt maga Jézus kategorikusan kijelentette. Egyetlen egyház, egyetlen közösség és felekezet sem képes arra, hogy üdvözítse az embert – erre kizárólag Isten képes a személyes hitünk közreműködésével. Ezért nagyon fontos, hogy ne essünk ki a hitből, hanem álljunk meg tántoríthatatlanul és Pál apostolhoz hasonlóan győztesként fussuk meg a pályánkat.