2013.08.18.  ISTEN NEM AZÉRT  KÜLDTE A FIÁT,HOGY ELITÉLJE A VILÁGOT ,HANEM ,OGY MEGMENTSE AZOKAT,AKIK HISZNEK BENNE...!

http://www.napihangzobiblia.hu/20130818.mp3
(Bír 17,1-18,31; Jn 3,1-21; Zsolt 104,1-23; Péld 14,20-21)

A mai ószövetségi rész a Bírák könyvében kicsit zavarosan kezdődik. Hogyan kerül ebbe a könyvbe ez a történet? Mit csinál itt ez a Mika nevű ember, aki ellopja az anyjától az 1100 ezüstöt? Azután ezt a szerencsétlen lévitát látjuk, akinek ennivalóra sincs pénze. Mika pedig megbízza őt azzal, hogy legyen a saját bálványpapja. Korábban is volt már arról szó, hogy amikor Izrael fiai éppen nem követték az Urat, a léviták éheztek. Ugyanis mindenki azt tette, amit a saját felfogása szerint helyesnek gondolt Isten tisztelet gyanánt. De visszatérve az eredeti kérdésre: hogy került ez a történet a Bírák könyvébe?

Úgy, hogy ez a lévita – akit később nevén is neveznek – nem más, mint az északi királyság bálványkultuszának megalapítója. Mika őt vette rá arra, hogy a saját bálványpapja legyen évi tíz sékel ezüstért, ahelyett, hogy az Örökkévaló szolgálója maradt volna. Ne felejtsük el, hogy Isten a Tórában, azaz Mózes öt könyvében a bálványimádást tiltotta leginkább az izraelitáknak.

A tízparancsolat első két parancsa is erról szól: egyrészt ne legyenek idegen isteneik, másrészt, ne készítsenek semmilyen faragott szobrot, vagy bálványt maguknak. Ez a lévita a tiltásnak nyíltan ellenszegült. Illetve nem is ő, hanem Mika, viszont a levita felsorakozott mögé évi tíz ezüstért, és elvállalta a papi tisztséget.

Az ebből kifejlődő bálványkultusz olyan erősen beágyazta magát az északi törzsek közé, hogy csak az asszír száműzetés volt képes arra, hogy véget vessen ennek a szörnyű bálványimádásnak. Az évszázadok során minden valamire való Istentől küldött próféta kihirdette az Úr ítéletét a Dánban folyó bálványimádás ellen, de sajnos az északi törzsek, illetve akik részt vettek ebben bálványkultuszban, egyáltalán nem hallgattak rájuk.

Mika történetébe ráadásul belekeveredtek a Dán törzséből valók, illetve az ahogyan a dániak elvándoroltak arról a földről, amelyet Isten kijelölt nekik. Mert Dánnak az Úr nem azt a területet jelölte ki, ahol végül letelepedtek, – ez pedig Láis városa. Ahogy a mai részben olvassuk, a dániak kiirtottak egy teljes nyugalomban és békességben élő várost.

Dán fiai annyit kérdeztek a lévitától, hogy vajon Isten akarata-e ez? Mire a lévita annyit mondott, hogy: “Menjetek csak, az Úr veletek lesz!” Tehát a lévita egyrészt nem kérdezte meg az Urat, másrészt Dán törzse nem arra a helyre telepedett le, amelyet Isten kijelölt nekik.

Sajnos ennek eredményeképpen olyan bálványimádó kultusz született, amit egyetlen próféta és király sem tudott teljesen megszüntetni Észak-Izraelben, illetve egészen pontosan Lais városában és annak környékén. A város és az oltár romjai a mai napig láthatók, ez az egyik legjobb állapotban fennmaradt régészeti lelőhely, illetve turisztikai látványosság Izraelben a Tel-Dan nemzeti parkban.

Persze felmerül az a kérdés is, hogy miért volt olyan fontos, mindezt ilyen részletesen leírni a Bibliában? Miért törődött Isten ennyire ezzel a bálványimádó kultusszal?

Azért, mert Isten szent és nem tudott közösséget vállalni ezekkel a törzsekkel, megáldani sem tudta őket, így ezek a törzsek, illetve csoportok a szövetségen kívülre kerültek. Fontos látnunk az írásokból, hogy Isten mindig szövetségben működik együtt az emberrel. Az Ó- és Újszövetség is azt feltételezi, hogy mi a szövetséges-társsal egyek vagyunk, megbízunk benne, és a szövetség két oldalát mindketten teljesítjük: az Úr az Ő részét, mi pedig a miénket. De Dán törzse és az ott lakók nem tették ezt.

De hála Istennek, az Újszövetségben már nem 613 parancsolatot és szabályokat kell betartanunk, hanem annyi a dolgunk, hogy higgyünk a Fiúban és bízzunk Isten kegyelmében – erről beszél ma Jézus Nikodémusnak. Azt mondja a János evangéliuma 3,18-ban, hogy: „Aki hisz a Fiúban, azt nem fogják elítélni, de aki nem hisz benne, az máris elmarasztaló ítélet alatt van, mert nem hitt Isten egyszülött Fiában”. Az ószövetségi szabályrendszerrel szemben tehát az Újszövetség lényegesen egyszerűbb. Egyetlen személy köré összpontosul az Újszövetség és János evangéliumából kiderül, hogy nem a jövőben leszünk a mennyben, vagy a pokolban, hanem már most ott vagyunk, attól függően, hogy hiszünk, vagy sem Isten Fiában.

Jézus ebben a részben Nikodémusnak – a zsidók egyik vallási vezetőjének – , részletesen leírja a lépéseket, amelyekkel be lehet lépni Isten országába. Az első és legfontosabb, hogy újjászülessünk víz és Szent Szellem által. Ezután pedig hitre jutva fontos, hogy a világosság cselekedeteit, azaz jó cselekedeteket tegyünk, amelyek kedvesek Istennek. Mert ha valaki gonosz dolgokat tesz, az nem igazán akarja, hogy ezek a tettei kiderüljenek, hanem inkább a sötétségben akarja tartani azokat. Viszont aki jó dolgokat tesz, az kijön a világosságra és nem takargatja, hanem örül annak, ha nyilvánosságra kerülnek, mert tudja, hogy Isten tetszése szerint cselekedett. Jézus mondja is, hogy akkor világítunk, akkor vagyunk a hegyen épített város, amely minden irányba szórja a fényét, amikor jó dolgokat teszünk az emberekkel, és segítünk nekik. Ez azt jelenti, hogy nem rejtjük véka alá, hogy ezeket a jótetteket a hitünk miatt tettük, mégpedig azért, mert hiszünk a Názáreti Jézus Krisztusban, aki mindenki számára lehetővé tette, hogy belépjen ebbe a világosságba. Ezért amikor jó teszünk, azt is megmondjuk, hogy kinek a nevében tettük a jót. Mert csak egy név van az emberek között, amely által üdvösséget nyerhetünk: a Názáreti Jézus Krisztus neve.