2013.08.,20.  SZELLEMBEN ÉS  IGAZSÁGBAN...!

http://www.napihangzobiblia.hu/20130820.mp3
(Bír 21,1-25; Ruth 1,1-22; Jn 4,4-42; Zsolt 105,1-15; Péld 14,25)

A mai ószövetségi részben azt látjuk, hogy Benjámin törzse kis híján kihal, összesen 600 benjámini férfi marad életben a Rimmón sziklánál. Izrael többi törzsei érzik, hogy ez így nincs rendben. Bár példát statuáltak, a bosszúállás megtörtént és 26.000 benjámini harcos meghalt, viszont ez azt eredményezte, hogy a korábban az egyik legkomolyabb haderőt képező törzs a kihalás szélére került.

Ráadásul még arra is megesküdtek, hogy lányaikat nem adják Benjámin fiaihoz. Erre találták ki először azt a megoldást, hogy Jábes-Gileád lakóit lemészárolják, viszont a szűz leányokat életben hagyják és a benjáminiták rendelkezésére bocsátják feleség gyanánt. De még így is keletkezett egy 200 fős deficit, mert Benjámin férfiai hatszázan voltak a jábes-gileádi szűzek pedig csak négyszázan. Tehát kellett még kétszáz feleség. Erre pedig azt a megoldást találták ki, hogy a Siló városában megtartott nagy évenkénti ünnep ideje alatt lesbe állítják a benjáminiakat, akik elrabolják a maguknak tetsző feleségeket – így is történt.

Ezeknek az óvintézkedéseknek köszönhetően végül Benjámin törzse tehát nem halt ki. De miért így oldották meg ezt a kérdést? Miért nem adták egyszerűen a leányaikat feleségük a benjáminiakhoz? Azért, mert akkoriban olyan komolyan vették az esküt és az önmagukra kimondott átkot – kiváltképpen azokat, amelyeket az Örökkévaló jelenlétében fogadtak meg – , hogy inkább az életükkel fizettek érte, semhogy megtörjék őket. Egyrészt megesküdtek a benjámini háború előtt, hogy aki nem jön el Micpába, a törzsek közgyűlésére, annak meg kell halnia. Jábes-Gileádból senki nem jött el, ezért a városlakóknak meg kellett halnia. Másrészt szintén megesküdtek – méghozzá az Örökkévalóra – , hogy leányaikat nem engedik hozzá feleségül a benjáminitákhoz.

Ezért kellett kerülőúton megoldani a problémát. Hittek abban, hogy amit egy közösség, illetve Isten népe megköt a földön (vagyis amire megesküszik), annak olyan ereje van, hogy még az életük árán is meg kell védeniük.

Jézus Krisztus ezt az Újszövetségben egy még magasabb szintre emelte. Azt mondta, hogy: „Amit megköttök a földön, az a mennyben is kötve lesz, és amit megoldotok a földön, az a mennyben is oldva lesz”. Hiszem, hogy ez arra vonatkozik, hogy amit az egyház, amit a hívők közössége, az eklézsia elhatároz, azt Isten is tiszteletben tartja, ugyanúgy, mint ahogy itt Izrael törzsei a saját esküjüket. Az előző részben például, amikor a törzsek elhatározták Benjámin fiainak kiirtását, Isten nem ellenkezett, hanem egyetértett a döntésükkel- és szerintem most, az Újszövetségben is egyetért azokkal a döntésekkel, amelyek nincsenek az ő akarata ellenére.

A kimondott szó erejének fontosságát az egész Szentírás hangsúlyozza Mózes könyveitől kezdve a Példabeszédeken át egészen Jakab apostolig: több példa és intés elhangzik arra vonatkozóan, hogy vigyázzunk a nyelvünkre és arra, amit a szánkon kimondunk. És ha ez egyénekre igaz, akkor mennyivel inkább igaz az egy közösségre! Mindenesetre a mai részben azt látjuk, hogy Izrael törzsei nagyon komolyan vették, amit kimondtak a szájukon. Számukra hús-vér valóság volt az, hogy: „Az élet és a halál a nyelv hatalmában van, és ki-ki, amint szeret azzal élni, úgy eszi annak gyümölcsét.”

Hasonlóképpen, mindenkit meg lehet ítélni a beszédéből: a jó szívből jó beszéd származik, a gonosz szívből pedig gonosz beszéd. Nekünk, magyaroknak különösen kell erre vigyáznunk, akik a nemzetközi összehasonlításokban rendre az utolsó helyeken végzünk, ami a hozzáállásunkat, a hangulatunkat és a beszédünket illeti. A magyar nép pesszimizmusának híre legendás, ezért legalább mi, akik újjászülettünk és akiknek van élő reménységünk, tegyünk arról, hogy megváltoztassuk a beszédünket, figyeljünk oda arra, hogy mi megy ki a szánkon.

Például később, a mai ószövetségi részben Ruth a beszéde alapján hűségről és elkötelezettségről tesz tanúbizonyságot. Naomi, az anyósa valóban nyomorúságos helyzetben volt – elvesztette a férjét, ezután két fiát egy olyan társadalomban, ahol társadalombiztosítás nem létezett és minden támogatást a férfiak adtak. Többek között ezért volt akkora áldás, ha valakinek fia született. A fiak dolga volt, hogy a szüleiket – kiváltképpen idős korban – ellássák és támogassák anyagilag is. Naominak azonban minden reménysége elveszett erre vonatkozóan azzal, hogy a család férfitagjai kihaltak – ezzel gyakorlatilag földönfutó özveggyé vált. Ezek után különösen felértékelődik az, hogy Ruth ebben a helyzetben sem hagyta cserben, hanem elkötelezettséget és hűséget fogadott Naomi mellett. A következőt mondja anyósának: „Ahova te mész, én is oda megyek, ahol te laksz, én is ott fogok lakni, néped lesz az én népem, Istened lesz az én Istenem, ahol meghalsz, én is ott fogok meghalni, ott temessenek el engem is. Csak a halál választhat el tőled. Úgy büntessen meg az Örökkévaló, ahogy akar, ha ezt nem tartom meg”.

Ez egy olyan hitvallás volt Ruth részéről, ami nemcsak az ő egész életére hatott ki, hanem az egész történelemre, ugyanis Ruth nem sokkal később Boáz felesége lett, aki nem más mint Dávid nagyapja, és ezzel Ruth bekerült a Messiás nemzetségi táblázatába – mindannak ellenére, hogy egy pogány moábita nő volt, akit Izraelben nem sokra becsültek. Azonban hűséges volt és elkötelezett, és ezt ki is fejezte a szájával eskü és ígéret formájában – és amint az a Szentírásból kiderül, Isten előtt ezzel kedvességet talált.

Ruth történetének az üzenete még az is, hogy Isten különös gondot visel az özvegyekre és az árvákra – ne felejtsük el, hogy mind Naomi, mind pedig Ruth megözvegyült. Nem volt neki férje, csakúgy, mint annak a szamáriai asszonynak, akivel a mai újszövetségi részben Jézus beszélget. Ez egy olyan híres beszélgetés, amelynek az egyes mondatairól is órákat lehetne tanítani és prédikálni.

Ez az asszony azon kevesek közé tartozik, akiknek Jézus Krisztus kerek-perec kijelenti, hogy Ő a Messiás, a világ Megváltója. Neki beszél először arról a vízről, amely forrássá válik bennünk, amelyből olyan víz ömlik majd, ami örök életet ad. Később az Úr ugyanebben az evangéliumban meg is magyarázza, hogy a forrás és az élő víz maga a Szent Szellem. Itt hangzik el az a mondat is, hogy: „Az igazi imádók szellemben és igazságban imádják az Atyát”. Már nem kell elmenni a Templom hegyre, és nem kell semmilyen más földrajzi helyet felkeresnünk ahhoz, hogy imádjuk Istent. Itt látjuk leírva azt is, hogy Isten Ő maga kutatja és keresi azokat, akik szellemben és igazságban imádják Őt.

De hogyan lehet Istent szellemben és igazságban imádni? Hogy néz ki ez az imádás? Ezt a kérdést most nyitva hagynám és kérlek benneteket, hogy a facebook-képek alá írjátok meg a válaszaitokat.

Ezután Jézus mond egy még megdöbbentőbb mondatot – arra reagálva, amikor a tanítványok hozzák neki az ételt. A következőt mondja: „Az az én eledelem, hogy annak akaratát cselekedjem, aki elküldött engem” – a tanítványok csodálkoznak is, hogy hozott-e valaki neki enni, de látjuk, hogy nem – itt szellemi dologról van szó. Természetesen ez nem fényevés, vagy egyéb ostobaság, hanem az Ige itt olyan minőségében jelenik meg, miszerint képes betölteni minden szükségletünket – adott esetben az étvágyunkat is csillapítja. Mert mi, keresztények böjt alatt is étkezünk: ugyan nem természetes ételeket veszünk magunkhoz, hanem Isten igéjét, szellemi étket, de Jézus maga mondja azt, hogy: „nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Istennek szájából származik” – és mondja mindezt egy 40 napos böjt után.

Később már a tanításai során a böjtöt, alapvetésként tartja számon, nem arról beszél, hogy “ha” böjtölnek a keresztények, hanem “amikor” böjtölnek. A János evangéliumának mai epizódjában Jézus semmilyen különleges böjtöt nem folytatott, hiszen a tanítványok hozták neki az ételt. Azonban csupán attól, hogy Isten akaratát cselekedte, jól lakott. Ilyen előfordulhat velünk is, kiváltképpen akkor, ha szellemben és igazságban imádjuk az Atyát – mert ne felejtsük, hogy az Atya is ilyeneket keres az ő imádóiul.