2013.08.21. A  TESTTÉ  LETT  IGE  AZ  ÉLET  VALÓDI FORRÁSA...!

http://www.napihangzobiblia.hu/20130821.mp3
(Ruth 2,1-4,22; Jn 4,43-54; Zsolt 105,16-36; Péld 14,26-27)

Ez az utolsó mondat, amit a Példabeszédekből olvastam, a Károlyi fordításban így néz ki: „Az Úrnak félelme, az életnek kútfeje, a halál tőrének eltávoztatására”. Az egyszerű fordítás ennek magyarázatára tesz kísérletet: „Az Örökkévalót tisztelni és félni, ez az élet forrása, így kerülheted el a halál csapdáit”.

Korunkban ezerféle nézet és filozófia létezik arra vonatkozóan, hogy mi az élet forrása – a legtöbben azt mondják, hogy a matériában, az anyagban van és egyszer a tudomány el fog jutni olyan szintre, amikor már az emberi élet a végtelenségig meghosszabbítható lesz. Persze a természettudományok nem ismerik el a szellemvilágnak és semmilyen immateriális dolognak a létezését. Sőt, minden új felfedezést különféle tudományos módszerekkel kell igazolni.

Azonban a materializmus is természetesen csak egy filozófia a sok közül – a szcientológiától a buddhizmuson keresztül az iszlámig bezárólag ezerféle nézet létezik arra vonatkozóan, hogy mi és ki az élet forrása.

A XXI. század vallása, főként a nyugati világban a tudomány – a templomok a laboratóriumok, a papok a tudósok, a hívők pedig a polgárok. Ezért látjuk, hogy mindenki összerezzen, amikor egy új kutatás eredményeit publikálják. Az átlagpolgár a nyugati világban erre úgy tekint, mint abszolút igazságra, és ezért van sajnos az is, hogy a Bibliára, mint valami középkori „csökevényre” tekintenek, és nem úgy, mint a természettudományok kiterjesztésére, amely egyáltalán nem mond ellene a tudománynak, illetve a tudományos módszernek – még az imént idézett mondat sem: „Az Örökkévaló tisztelete és félelme az élet forrása”. Ez csupán elismeri, hogy van nálunk nagyobb és hatalmasabb személy, van Isten, aki messze az embert meghaladó intelligenciájával teremtette és hozta létre a földet, és szabott határokat, szabályokat és törvényeket ebben a teremtésben.

Ezek közül az egyik ilyen ószövetségi szabály a „levirátus” törvénye volt, amelyről ma Ruth könyvében olvashatunk. De mi volt a „levirátus” törvénye? Ez a latin „levir” azaz a „férj bátyja” szóból származik, és egyszerűen sógorházasságot jelent. A Mózesi törvények értelmében a gyermektelen özvegyet – jelen esetben Ruthot – az elhalt férj fivérének kellett feleségül vennie (megváltania). Ha ilyen nem volt, akkor a legközelebbi férfi rokonnak. (Akik az elejétől fogva követitek a Napi Hangzó Bibliát, talán emlékeztek erre Mózes könyveiből.)

A levirátus törvényét a nyugati zsidó közösségekben már a középkor óta nem gyakorolják, a XX. század második felétől pedig egyetlen zsidó közösségben sem – viszont Boáz idejében annál inkább gyakorolták. És úgy tűnik, hogy Boáz – Nátánaelhez hasonlóan, akit Jézus a fügefa alatt látott – egy igaz, “caddik” izraelita volt. Amikor meglátta Ruthot, hogy szedegeti a gabonát a szántóföldjén, nem kergette el – azaz a Mózesi törvénynek engedelmeskedve nem vetette meg a jövevényt és az özvegyet, hanem megesett a szíve rajta. Ilyen dédapja és dédanyja volt tehát Dávidnak, ebből a vérvonalból született Izrael legnagyobb királya.

Boáz maga mondja Ruthról, hogy: „az egész város tudja rólad, hogy nemes és derék asszony vagy”, Boázt pedig a cselekedetei mutatják be: istenfélelemről és könyörületességről tesz tanúbizonyságot. A házasságukat követően annak rendje és módja szerint meg is kapják azt az áldást, amit Izrael asszonyai kaptak, ami a következőképpen szól: „Légy áldott, légy olyanná, mint Ráhel és Lea, akik ketten építették fel Izrael családját!” (Akik nem tudják, hogy kik voltak Ráhel és Lea, azok számára házi feladat: nézzenek utána a Szentírásban, és annak is, hogy vajon miért szól úgy az áldás, hogy ők ketten építették fel Izrael házát?)

A mai újszövetségi részben Jézus különleges csodát tesz, nem megy oda, nem teszi rá a kezét a betegre, nem gyúr sarat, nincs semmilyen fizikai kontaktus közöttük: egyetlen szót szól csupán, és ettől meggyógyul ennek a magas rangú tisztviselőnek a fia. Egy másik evangéliumban is történik hasonló eset, ahol a római százados leírja, hogyan működik a hierarchia a hadseregben, és Jézusnak ugyanazt a hatalmat tulajdonítja a szellemvilágban, mint ami neki van századosként a természetes világban. Most nem is magára a hierarchiára szeretnék rávilágítani (mert Jézus valóban teljhatalommal bír a szellemvilágban) , hanem a kimondott szóra, mert Isten mindent az Ige által teremt és az Ige által hajt végre.

Isten beszéde, Isten Igéje az, ami révén, ami által végül hitre jutunk és képesek vagyunk megmenekülni a kárhozattól. Isten Igéje szül bennünket újjá, és tesz alkalmassá arra, hogy részeseivé legyünk a következő világnak. Jézus ezt a teremtő Igét mondja ki, ami működésbe lép és meggyógyítja a fiút.  Isten ugyanezzel az Igével teremtette a mennyet és a földet, és ez az az Ige, ami testté lett a Názáreti Jézus Krisztusban. Aki hisz a testté lett Igében, annak örök élete van.

A hitünket tehát szintén Isten Igéje által növelhetjük, mint ahogy meg van írva: „A hit hallásból van, a hallás pedig Isten beszéde által.” Ha halljuk Istennek a beszédét, hit növekszik fel bennünk, és képesek leszünk befogadni azokat az igazságokat, amely a lelkünk, szellemünk és testünk üdvösségéhez szükségesek. Ezért arra biztatok mindenkit, hogy foglalkozzon Isten beszédével amennyit csak tud: hallgassátok, próbáljátok értelmezni, elmélkedjetek rajta, mert valóban ezek a beszédek jelentik az élet forrását.