2013.08.22.  HA  MEGTÉRÜNK, MINDEN  ERÖNKEL  ÉLJÜNK  ISTENNEK  TETSZŐ ÉLETET...!

http://www.napihangzobiblia.hu/20130822.mp3
(1Sám 1,1-2,21; Jn 5,1-23; Zsolt 105,37-45; Péld 14,28-29)

Anna hálaénekében a következő hangzik el a mai részben: „Aki meddő volt, hét fiút szül.” Nem sokkal később pedig ez: „Az Örökkévaló öl és megelevenít”. Bár e két mondatot csak kiragadtam, mégis jól látszik belőlük (akárcsak a hálaének más részeiből) Isten mindenhatósága. Anna úgy énekel róla, mint szuverén Úrról, aki életet ad és elvesz, mint aki bármit megtehet. Ő az, aki képes a meddőből termékenyt teremteni

Annáról pedig valóban azt olvassuk, hogy meddő volt, csak úgy, mint Sára, (Ábrahám felesége) és Ráhel, (Jákob felesége). Mindegyikőjüknek a személyes hite is kellett, hogy gyermekük szülessen. De micsoda gyermekek születtek! – Izsák, József és Sámuel, mind az üdvtörténelem meghatározó személyiségei.

Isten természetesen látta Anna megalázott állapotát, és látta azt is, hogy vetélytársa, azaz Elkána másik felesége hogyan súlyosbítja ezt a helyzetet. Imája tehát meghallgattatott, és megszületett Sámuel. Az ő személye jelentette a bírák korszakának lezárását, az ő életében kért királyt magának Izrael népe. Szintén Sámuel szolgálata alatt kezdett Isten Szelleme a prófétálás formájában megnyilvánulni, ő alapította a prófétaiskolákat, és vezette be a profetikus imádást.

Ahogy ez a korábbi részekben elhangzott, Sámuel „nazír” volt egész életében, ami annyit jelentett, hogy születésétől fogva nem ivott soha bort vagy más részegítő italt és borotva sem érte a fejét. Anna pedig – ígéretéhez hűen – amint elválasztotta őt, felvitte az Úr házába és Éli főpap gondjaira bízta. Elkána, a férje pedig istenfélő módon ebbe nem szólt bele, nem írta felül Anna döntését, hanem hagyta, hogy Sámuelből valóban Isten szolgája legyen.

Anna Sámuel születése után teljesen megváltozott, hálás szívű feleség lett belőle. A hálaénekében isteni bölcsességgel énekel, ebben hangzik el a következő mondat: „Mindenható Isten az Örökkévaló, Ő mérlegel minden tettet” – ami azt jelenti, hogy nemcsak a cselekedeteinket, hanem azt is, hogy milyen motívumból tesszük vagyis milyen szándék áll a tetteink mögött. Meggyőződésem, hogy amikor Isten elé állunk az ítéletkor, nemcsak a tetteinkről, hanem a motívumainkról is számot kell adni, tehát azért, hogy mit miért tettünk.

Ezután Sámuel könyve betekintést ad az Izraelben akkor uralkodó állapotokra: a szerző leírja, hogy a papok – azaz Hofni és Fineás – gonoszok voltak és egyáltalán nem törődtek az Örökkévaló előírásaival és nem tartották tiszteletben Istent. Azokat a zsíros részeket, amely az áldozatokból mindig az Örökkévalót illette volna, a szolgáikon keresztül magukhoz vették erőszakkal. (Az, hogy erre Istennek mi volt a végleges reakciója, a holnapi részből kiderül.)

Térjünk most rá az Újszövetségre. Jézus a mai részben meggyógyít egy 38 éve beteg férfit Jeruzsálemben a Betesda medencénél. Miután meggyógyította, ezt mondja neki: „Látod, most visszakaptad az egészségedet, de vigyázz, hogy többé ne vétkezz, különben valami még rosszabb történhet veled”, és ezt nemcsak ennek a férfinak mondja, hanem többször felbukkan az evangéliumokban olyan emberekkel kapcsolatosan, akiket meggyógyít. Pál apostol szintén ezt erősíti meg a Róma levélben. Azt a kérdést teszi föl, hogy most akkor vétkezzünk, hogy a kegyelem annál nagyobb legyen? Nem! Az evangélium egyáltalán nem erről szól. Ha Isten valakit megszabadított, meggyógyított, helyreállított, akkor nem az a dolga, hogy visszamenjen a világba és élje ugyanazt a bűnös életet, amit korábban élt. Hanem az, hogy törekedjen arra, hogy Istennek tetsző és kedves életet éljen – most a kegyelem korszakában. És igen, ez jár lemondással, önfegyelemmel, a vágyaink elfojtásával és azzal, hogy parancsolunk magunknak. Újszövetségi “nyelven” szólva a halálba küldjük az óemberünket, és az új emberünket tápláljuk Isten beszédével, illetve olyan döntésekkel, amelyek valóban kedvesek Istennek. Mert ha nem tesszük ezt, Jézus maga mondja, hogy rosszabb lehet a dolgunk, mint korábban.

Tudjátok mit jelent az „eklézsia” vagyis „egyház” szó az eredeti görögben? A ”kihívottak közösségét”. Bennünket az Úr „kihívott” a világból, és nem azért tette ezt, hogy utána visszamenjünk és barátkozzunk a világgal, hanem azért, hogy innentől fogva a gondolkodásmódunkat és az életmódunkat megváltoztatva új úton folytassuk az életünket. Egy olyan úton, amely Istennek kedves és neki tetsző – Jézus Krisztus sem tett mást.

A mai részben az Úr kijelenti, hogy „a Fiú semmit nem tehet a saját elhatározásából, csak azt, amit az Atyától lát”. Szerintem többek között az Úr ezért imádkozott éjszakákon át. Minden erejével és teljes lényével kereste az Atya akaratát, és valóban csak azokat a dolgokat cselekedte, ami Isten számára kedves volt, – és az Atya mindent megmutatott neki, mert szereti őt. Hiszem azt, hogy ha mi is szeretjük az Urat, és ezt a tetteinkkel is kimutatjuk, a Fiú mindent meg fog nekünk is mutatni – mindazt, ami ahhoz szükséges, hogy valóban gyümölcstermő, produktív és áldott életet éljünk – nem a világ, hanem Isten szemében.