2013.08.24.  MENNYI  IDŐT  TÖLTESZ  EGYEDÜL  ISTENNEL ?

http://www.napihangzobiblia.hu/20130824.mp3
(1Sám 5,1-7,17; Jn 6,1-21; Zsolt 106,13-31; Péld 14,32-33)

Azt olvassuk a mai ószövetségi részben, hogy mire Isten Szövetségládája Ekrónba érkezett, a városlakókon halálos rémület lett úrrá. Nem tartom kizártnak, hogy ez is egyfajta pszichikai fegyver volt Isten részéről, csakúgy mint korábban, amikor az Úr természetfeletti módon rémületet keltett az ellenségben. Emellett az ekróniakat megverte fizikai betegségekkel is, rajtuk is fekélyek jöttek ki – hasonlóan a Gátban lakókhoz. Az ekróniak annyira szenvedtek, hogy jajkiáltásuk felhallatszott a mennybe.

Erre jött a filiszteus szellemi vezetők válasza: ha ki akarják engesztelni Izrael Istenét, mit kell tenniük? Készítettek öt arany fekélyformát és öt arany egeret, és ezekkel együtt visszaküldték a frigyládát Izrael földjére, egészen Bétsemesig. Ha úgy vesszük, egészen jól kommunikáltak a szellemvilággal a filiszteus papok és jövendőmondók. Emlékeztek, hol volt már ehhez hasonló korábban az Ószövetségben? Akkor is egy állat formájára készíteni kellett valamit, hogy elmúljon a csapás… Ezt pedig Isten mondta, mégpedig Mózesnek. Ez akkor történt, amikor isten kígyókat bocsátott az izraeliek közé, akik elkezdték pusztítani őket. Mózesnek ekkor rézből egy kígyót kellett készítenie, majd felemelni egy póznára. Aki a kígyóra rátekintett, az meggyógyult, illetve megmenekült.

Úgy néz ki, hogy a filiszteus jósok is valahogy kiokoskodták, hogy ezzel ki lehet engesztelni Istent. Hogy ténylegesen történt-e engesztelés az arany fekélyek és egerek által vagy sem, azt nem tudjuk, azt viszont látjuk, hogy történt egy már ehhez hasonló eset Isten részéről az Ószövetségben a rézkígyó felemelésekor.

Ezután készítettek egy új szekeret, és olyan borjas teheneket fogtak be elé, amelyek még nem húztak szekeret, ráadásul a teheneket elválasztották a borjaiktól. Ez azért érdekes, mert egyrészt a tehenet elválasztani a borjától, másrészt a tehén ösztönösen a borja felé megy: megérzi,  hol a borjú és elindul utána. Ezért mondták a jósok, hogy ha nem a borjak felé indulnak, hanem vissza az izraeli határ felé, akkor kétség nélkül Isten csapásai voltak ezek. Ez is történt: a frigyláda Izrael felé vette útját, a bétsemesiek aztán meg is örültek neki – olyannyira, hogy belenéztek. Vesztükre. Úgy tűnik, nem volt túl nagy igeismeretük, nem nagyon ismerték Mózes könyveit, amely pontosan megszabja, hogy ki érhet egyáltalán a frigyládához – ezért az Úr őket is csapással sújtotta és hetvenen meghaltak közülük.

Ezután következett a frigyláda következő megállója: Kirját-Jeárim. Hosszú évekig ott is maradt, egészen addig, amíg az izraeliek újra nem fordultak Isten felé és nem alázták meg magukat böjttel, hogy az Urat keressék Sámuel vezetésével. A filiszteusok megtudták, hogy a zsidók összegyűltek Micpába, és azonnal le akarták rohanni őket. Azonban Sámuel áldozatot mutatott be, és úgy tűnik, Isten meghallgatta mind az imáját, mind pedig letekintett Sámuel áldozatára. Ugyanis olyan zűrzavart okozott a filiszteus seregben a fülsüketítő mennydörgéssel, hogy a filiszteusok azonnal megfutamodtak, és Izrael könnyedén legyőzte őket.

Ezután, azt olvassuk, hogy amíg Sámuel élt az Örökkévaló keze ránehezedett a filiszteusokra, ugyanakkor béke volt Izrael és az emóriak között is. Tehát az Úr úgy intézte a körülményeket, hogy Sámuel istenfélő bíráskodása alatt békét adott Izraelnek. Ne felejtsük el, hogy mindez olyan korban történt, amikor a háborúk és a viszályok a nemzetek között mindennaposak voltak – vagyis az ilyen hosszú ideig tartó béke természetfeletti csodának számított.

A mai újszövetségi részekből csak egyetlen mondatot szeretnék kiemelni, mert a szinoptikus evangéliumokban is szó van az 5000 ember megvendégeléséről, és Jézus vízen járásáról és én is már többször említettem e két történetet a korábbi kommentekben. Az Úr ezzel a kenyér- és halszaporító csodájával is bemutatja, hogy Ő képes eltartani bennünket, Ő az életünk egyedüli és kizárólagos forrása. A mondat pedig, amit ki szeretnék emelni, így hangzik: „Ezért ismét félrevonult tőlük és elment a hegyek közé egyedül”. Ilyen és ehhez hasonló mondatokat sűrűn olvasunk az evangéliumokban, ugyanis Jézusnak szokása volt hosszú időt egyedül töltenie az Atyával. Ő nemcsak tanította azt, hogy amikor imádkozunk, menjünk be a belső szobánkba, hanem gyakorolta is.

Máshol pedig azt tanítja, hogy nekünk elég, ha olyanok vagyunk, mint a Mester, azaz Jézus. A világ mai állapotában, a XXI. században kiváltképpen szükségünk van arra, hogy elvonuljunk és egyedül legyünk Istennel, és töltsünk el a jelenlétébe akár órákat. Tudom, hogy ez egyáltalán nem könnyű, és szerencsésebb, ha fokozatosan kezdjük – először csak 10 percet, aztán fél órát, aztán egy órát végül még többet. Hasonlít ez egy picit a futáshoz: hiába szeretnénk elsőre 10.000 métert lefutni, mert ha nem végeztünk testmozgást 10 éve, akkor nem fog menni – de érdemes mindenképpen megtenni az első lépéseket.

Viszont azt biztos, hogy Isten akaratának a keresése közben, a vele töltött idő alatt, olyan kincsek várnak ránk, amelyet nem is sejtenénk – kövessük hát Jézus példáját és vonuljunk el imádkozni!