2013.09.01.  JÉZUS  VALÓDI  JUHAI , HALlJÁK  AZ  Ő  HANGJÁT...!

http://www.napihangzobiblia.hu/20130902.mp3
(1Sám 22,1-23,29; Jn 10,1-21; Zsolt 115,1-18; Péld 15,18-19)

Saul mai tettére nincs mentség: ha volt valami, ami miatt a poklok poklába került szerencsétlen király, ez biztosan az volt. Egy idegen edomival halomra ölette Isten papjait, ráadásul teljesen valótlan, koholt vádak alapján.

Amikor ráparancsolt a saját testőrségére, hogy végezzék ki a papokat, azok nem mertek kezet emelni rájuk, mert legalább bennük volt annyi istenfélelem, hogy ezt nem teszik meg. De az őrült királyt akkor ez már nem érdekelte. Az edomi spion, Dóég szívest-örömest vállalta a kivégzést. Sőt utána még el is ment a papok városába és végzett a gyerekekkel és a csecsemőkkel is. Érthetetlen, esztelen, ördögi és démonikus tett volt, persze mindez Saultól eredt, mert az a tévképzete támadt, hogy Dávid csapdát akar állítani neki. Ebben az őrült viselkedésben már nagy szerepet játszott az a gonosz szellem, akit Isten küldött Saul gyötrésére. Az esetből nagy tanulság számunkra, hogy milyen az, amikor nem a megfelelő ember kezébe kerül az abszolút hatalom.

Jézabel és Akháb történetéből később kiderül majd, hogy a kánaáni királyoknál ez természetes volt: a király azt csinált, amit akart, a törvény felett állt, és az emberi életet nem tisztelte. De Isten szigorúan megparancsolta, hogy ez Izraelben ne így legyen: a törvény állt minden fölött, még a király fölött is – legalább is ennek így kellett volna lennie.

Érdekes, hogy Dávid már Nóbban érezte, hogy az edomi Dóég fel fogja őt jelenteni Saulnál – valószínűleg ez csak egy megérzés volt – de sajnos valóra vált. A lenvászon efódot viselő papoknak a meggyilkolása olyan rémtett volt, amit, aki csak hallott, annak a füle is belecsendült. Ez a korabeli Izraelben országos gyászt jelenthetett. Saul ekkor már nem Istent, hanem a hatalmat imádta.

De ne is időzzünk tovább ezen, hanem térjünk rá arra, hogy miként kommunikált Dávid az Örökkévalóval, milyen kéréseket fogalmazott meg neki és erre Isten hogyan válaszolt. Keila felszabadításánál Isten például világosan mondta neki, hogy bátran indítson támadást. Az emberei azonban féltették az életüket, hiszen bujdosniuk kellett még Júda területén is, ezért egy filiszteus sereget végképp nem akartak megtámadni. De Isten nem tágított, arra biztatta Dávidot, hogy szabadítsa fel Keilát. Ez tipikusan olyan eset volt, amikor Isten egyértelmű vezetést adott valamire, ami természetes szinten nem tűnt a legjobb megoldásnak. Dávid emberei örültek, hogy éltek, és a bujdosás közben nem kellett Saul csapataival találkozniuk. És valóban – ha csak a természetes tényezőket vesszük figyelembe – bölcsebb döntés lett volna egy helyben maradniuk, de Isten mást akart, és Dávid világosan hallotta az Úr akaratát.

Ezért nagyon fontos, hogy nyitva legyenek a szellemi füleink és a szellemi szemeink, és tudjuk, hogy mit akar Isten egy adott helyzetben. Nem sokkal később, Keila felszabadítása után, Dávid megkéri Ebjátár papot, hogy vigye oda neki a lenvászon efódot. Ebben a helyzetben megint nem emberektől kér segítséget, hanem magától Istentől. Azt kérdezi meg az Úrtól, hogy Keila lakói ki fogják-e vajon szolgáltatni őt Saulnak, ha Saul csapatai odaérkeznek. Az Úr pedig megmondja neki világosan előre, hogy igen, minden további nélkül, annak ellenére, hogy Dávid szabadította fel Keilát. Azonban Keila lakosai egyáltalán nem törődtek ezzel.

Azt, hogy hogyan szólt neki az Úr, nem tudjuk, valószínűleg a szívén keresztül. Viszont láthatjuk, hogy mindkét helyzetben egyértelmű vezetést adott neki Isten. Ezután tovább megy Zífbe, ahol minden további nélkül kiadnák őt Saulnak, sőt a zífiek maguk jelentkeznek a királynál, hogy ott van a környékükön Dávid. Saul el is indul a csapataival, hogy pontot tegyen az ügy végére, és meggyilkolja Dávidot. Azonban a filiszteusok betörnek Izraelbe, ezért Saulnak abba kell hagynia Dávid üldözését.

Jól láthatjuk, hogy amikor már nagyon szorult a hurok Dávid körül, akkor Isten mindig közbeavatkozott. A kérdés, hogy nem tehette volna meg Isten azt, hogy Saullal végez egy év alatt, vagy néhány hónap alatt? De, minden további nélkül, ráadásul már bőven volt vaj Saul fején – azonban Saul haláláig még hosszú évek teltek el. De miért volt ez? Miért hagyta ezt vajon Isten? Erre sok magyarázat van – szerintem azért, mert Isten megpróbálta Dávidot ezalatt a bujdosás és üldöztetés alatt: ebben a közel két évtizedben kiderült, hogy valójában ki lakik benne. Korábban már beszéltünk erről: a bujdosás után a megpróbáltatással arányos jutalmat kapott Dávid, először Hebronban, majd pedig Jeruzsálemben lett az egész ország királya.

Ha jellemrajzokat kellene néznünk a mai ószövetségi részből, elszomorító képet kapnánk Saulról és Dóégról, de Keila és Zíf lakóiról is. Izraelben ekkorra már felállt a diktatúra és a diktatúrát kiszolgáló pribékek rendszere. Persze voltak, akik kiálltak az igazság mellett, de a többiek inkább kiszolgálták a hatalmat, semmint egy bujdosót segítsenek. Ez persze nemcsak az ókori Izraelben volt így, hanem, azóta a történelem folyamán mindig, minden diktatúrában.

Az újszövetségi részben Jézus úgy jelenti ki magát, mint „Jó pásztor”. Ebben a példázatban mi lennénk a juhok, akiket az Úr vezet. Én egy olyan helyen lakom, ahol a szobám ablakából egy domboldalon pont egy juhnyájat látok, és sokszor ima közben is látom a juhokat legelni. Azt, hogy szelídek mindannyian tudjuk, mint ahogy azt is, hogy nagyon összetartóak: van egy láthatatlan vonal, aminél nem kóborolnak tovább. Ha vadállat támadja őket, akkor egy kört alkotnak, és ebből a körből a lábukkal kifelé rúgnak – a lényeg, hogy mindezt együtt, közösen teszik. Engem – így ima közben – ez nyűgöz le a leginkább, a juhok együtt mozgása. Az igaz, hogy ma már a pásztor a kocsiban ül és dudával terelgeti a juhokat, de az biztos, hogy hallgatnak a szavára . Az Úr valószínűleg azért használja ezt a példázatot, mert bennünket juhokként lát, akik hallgatunk a „Jó pásztor”, azaz a Názáreti Jézus Krisztus hangjára. Fontos is , hogy meghalljuk az ő hangját – ahogy Dávid is meghallotta a mai ószövetségi részben – , mert ha ilyen vezetésünk lesz Istentől, akkor lényegesen kevesebb rossz döntést fogunk hozni az életünkben. Ezért arra buzdítok mindenkit, hogy töltsön el időt Isten jelenlétében és a testvérekkel is közösen, hogy az Úr valódi juhaiként együtt mozogva tudjuk követni a „Jó pásztort”.