2013.09.04.  A  FELTÁMADÁS  EGY  IGE  VAGY EGY  FŐNÉV...?

http://www.napihangzobiblia.hu/20130904.mp3
(1Sám 26,1-28,25; Jn 11,1-54; Zsolt 117,1-2; Péld 15,22-23)

Hát igen, sokunknak van szüksége bölcs tanácsokra, kiváltképpen akkor, ha nagy terveket akarunk megvalósítani ( de akkor is, ha kicsiket . Egy tanácsadó sosem jön rosszul, kiváltképp ha tapasztalt az adott területen, amiben előre szeretnénk lépni. Salamon, a világ legbölcsebb embere javasolja, hogy kérjük ki tapasztalt, érett emberek tanácsát, ha fejlődni szeretnénk és meg szeretnénk valósítani a terveinket.

A Példabeszédekben az szülők tanácsának megszívlelését erőteljesen javasolja az Úr. Abban az időben a szülők képzettek voltak a Szentírás és istenfélelem tekintetében, és ha igazságban jártak az Úr előtt, olyan tanácsot tudtak adni a gyerekeiknek, amely valóban példaértékű volt. Ez persze ma is lehetséges, hiszen ha valakinek hitetlen szülei vannak, akik nem jártasak a Szentírásban, és nem tudnak Istenfélő tanácsot adni, még mindig van kihez fordulnunk. Ugyanis vannak hitbeli szüleink, hiszen Jézus maga mondta, hogy aki megcselekszi a mi Mennyei Atyánk akaratát, az a mi nőtestvérünk, fitestvérünk, apánk és anyánk.

Forduljunk bizalommal érettebb testvéreinkhez az Úrban, akik megfelelő bölcsességgel és élettapasztalattal rendelkeznek egy adott területen. Ha valaki már végigjárt egy utat, és tanult a saját hibáiból, miért kövessük el mi is ugyanazokat a hibákat? Ezért fontos az érett, bölcs emberek tanácsa.

Folytassuk a mai újszövetségi résszel: Jézus Krisztus Lázár feltámasztásával elérte szolgálata tetőpontját, ugyanis egy olyan halottat támasztott föl, amelyről megjegyzi az Újszövetség, hogy négy napja volt a sírban. A rabbinikus irodalom szerint a lélek három napig kering a test körül, illetve a test közelében a halál beállta után, a negyedik napon végleg elszakad tőle.

Jézus azzal bizonyította messiási és isteni mivoltát, hogy a negyedik napon támasztotta fel Lázárt. Erre már a rabbik, a vallási vezetők sem tudtak semmit mondani. Illetve tudtak – azt, hogy Jézust le kell tartóztatni, el kell fogni és ki kell végezni – ez volt a reakció Jézus legnagyobb csodájára. Olvassuk is, hogy ezután már Jézus nem mutatkozott nyilvánosan.

Ráadásul korábban a farizeusok jelet kértek Jézustól: mutassa meg, hogy ő a Messiás valamilyen jellel. Jézus erre azt felelte, hogy: „más jel nem adatik nekik, csak Jónás próféta jele”. Jónás próféta három nap és három éjszakán keresztül volt a nagy tengeri élőlény gyomrában, utána szabadította ki őt Isten, csakúgy mint Lázár, aki szintén három napig és három éjszakán keresztül volt a föld gyomrában. Ez volt tehát az egyik Jónás-jel.

Képzeljük csak el, hogy ott állunk a sír körül és együtt gyászolunk a többiekkel, és odajön Jézus, bekiabál Lázárnak, és a halott kijön a sírból. Ennek hatására már a jól képzett júdeaiak sem tudtak semmit mondani. Csak annyit jegyez meg az Ige, hogy sokan hittek közülük Jézusban ettől fogva. Az ő életükben is valóra vált az az ige, hogy boldogok azok, akik látnak és hisznek.

De mi még boldogabban vagyunk, akik nem látunk és hiszünk. Jézus ugyanis a szolgálata során folyamatosan azt mondja, hogy ha neki nem is hisznek, higgyenek legalább a cselekedeteknek és a csodáknak, amiket véghezvitt. Azok egyértelműen arról tanúskodtak, hogy az Atya vele van, és valóban Ő a Messiás, Ő Isten Felkentje, a Krisztus. De a vallási vezetőket semmi nem győzte meg, számukra egy megoldás maradt – Jézus likvidálása. De erről majd a következő részekben lesz szó.

Inkább még időzzünk el egy kicsit az ószövetségi résznél, amiben Saul és Dávid kalandjai tovább folytatódnak. Saul csak nem hagy fel Dávid üldözésével, annak ellenére, hogy ezt a tegnapi részben megígérte. Dávid azért érezhetett valamit, hiszen pont a tegnapi részben van szó arról, hogy visszament a megerősített helyre az embereivel, és ott maradt a rejtekhelyen. Isten megint Dávid kezébe adja Saul királyt, aki ezúttal sem tesz semmit vele – nem öli meg, csak a lándzsáját és a vizeskorsóját hozza el. Saul ezután látszólag megint bűnbánatra jut, Dávid már semmit nem bíz a véletlenre és a filiszteusokhoz költözik. Azon persze lehet vitatkozni, hogy Dávid életében ez a “gáti kanyar”, amit Ákis királynál, a filiszteusok között töltött mennyire volt Istentől. Egy dolog biztos: féltette a saját, az emberei és a családja életét is, ezért inkább úgy döntött, hogy biztos, ami biztos, elmenekül. Később azt olvassuk, hogy Saul fel is hagyott a keresésével.

A tegnapi részben Dávid bolondnak tettette magát, ma pedig lódít Ákisnak, amikor az megkérdezi, hogy merre portyázott Dávid és csapata. Ebből az látszik, hogy Dávidnak helyén volt az esze, megfelelő helyzetfelismeréssel rendelkezett, és akkor hívta segítségül az Örökkévalót, amikor valóban szükség volt rá. Ezután a filiszteusok sereget gyűjtenek, hogy felvonuljanak Isten népe ellen és be is törnek Izraelbe. Amikor Saul rátekint az ellenség hatalmas seregére, megretten. Azt gondolná az ember, hogy annál lejjebb nincs, mint amikor meggyilkoltatja valaki az Örökkévaló papjait, de a mai részből látjuk, hogy van. Saul elmegy egy halottidéző asszonyhoz, ami a legsúlyosabb bűnnek számított Izraelben, megsértve ezzel az első parancsot, és tőle kér tanácsot, miután az Örökkévaló sem próféta, sem az Úrim, sem álom által nem ad neki semmilyen választ. Itt megkapja a választ, de olyat, hogy utána fel sem tud kelni. Ugyanis az a Sámuelnek nevezett szellem, aki előjön az asszony halottidézésére, nyíltan kijelenti neki, hogy másnap meg fog halni a fiaival együtt.

Saul ekkor gyakorlatilag végighallgatja, ahogy az Örökkévaló kihirdeti felette a halálos ítéletet, ami 24 órán belül meg is valósul majd. És Saul tudja, érzi a szíve mélyén, hogy ez igaz. Ettől aztán teljesen összeomlik, és  megsemmisül. (A folytatást pedig a holnapi részből tudhatjuk meg.)