2013.09.05.  MIÉNK  A  DÖNTÉS: PÉNZEMBEREK  LESZÜNK  VAGY  HIT  EMBEREI ?

http://www.napihangzobiblia.hu/20130905.mp3
(1Sám 29,1-31,13; Jn 11,55-12,19; Zsolt 118,1-18; Péld 15,24-26)

A mai részben Dávid jellemrajzának két pillanatképe tűnik fel. Az egyik momentum az, amikor még a saját emberei is meg akarják kövezni őt Ciklágban.

Már elég frusztráltak lehettek amiatt is, hogy nem tudtak részt venni a háborúban – legalábbis Dávid reakciójából ez tűnik ki. Ezután arra érkeznek haza, hogy a gyerekeiket, a feleségeiket és a teljes vagyonukat elrabolták az amálekiek. Ebből a derék harcosok – mármint Dávid emberei –  valószínűleg arra következtettek, hogy Dávidot elhagyta az Úr, és eljött a megkövezés ideje. És itt látjuk azt, hogy Dávid nem csak beszélt az Úrról, számára nem csupán hősköltemény volt Isten, hanem ebben a kritikus helyzetben valóban benne bízott, Őt hívta segítségül és nem emberekre támaszkodott.

Ha jól emlékszem, a Károli fordításban az szerepel itt, hogy: „Dávid megerősítette magát az ő Istenében”. Valószínűleg imádkozott hozzá, dicsérte Őt, hálát adott még ilyen körülmények között is. Ezután odahozatta az efódot, és nem embereket kérdezett meg, hanem az Urat. És Isten azt felelte neki, hogy bátran vegye üldözőbe az amálekieket, mert győzni fog és vissza fog szerezni mindent. A leírtakból tudjuk, hogy az amálekiek lényegesen többen voltak, és az ókorban egy ilyen rablott vagyont visszaszerezni nem volt egyszerű. Mondhatjuk azt is, hogy természetesen szinten Dávidék gyakorlatilag a lehetetlenre vállalkoztak. De itt több volt a természetesnél. Isten maga ígérte meg, hogy Dávid győzelmet fog aratni és visszaszerez mindent – és így is történt.

Ez a szituáció egyúttal fordulópontot jelentett Dávid életében is, nekünk pedig arra nézve követendő példa, hogy amikor a legkilátástalanabb helyzetben vagyunk, akkor se adjuk fel a reményt és a hitünket Istenben. Nem hiszem, hogy bármelyikünk volt olyan, vagy ehhez hasonló súlyos helyzetben, hogy elrabolták volna a gyerekeinket, a feleségünket és a teljes vagyonunkat – ehhez képest a mi problémáink eltörpülnek. Viszont ez is a mi okulásunkra íratott meg. Azért, hogy legyen Dávid példa a számunkra, és tudjuk meg azt, hogy mint jelent, amikor valaki Isten szíve szerint való ember.

Ez a szív megnyilvánul később is a mai részben, amikor Dávid elrendeli, hogy a holmi őrzőinek ugyanannyi zsákmány jusson, mint azoknak, akik részt vettek a csatában. Dávid jót akart a legutolsó hátramaradott harcosnak is. Ez az Isten szíve szerint való ember. A Dávid-féle zsákmány igazságos elosztásából később – mint ahogy olvassuk is – szokás és törvény lett Izraelben.

Mindkét epizód rávilágít arra, hogy Isten többféleképpen megpróbálta Dávidot, mielőtt hatalomra segítette volna – és Dávid kiállta ezeket a próbákat. A reakcióiból a szeretet és a könyörületesség tükröződik, amit még tetézett a csodálatos közössége Istennel, kiváltképpen amikor dicsérte őt.

A mai részben meghal Saul és három fia, azaz pontosan beteljesedik Sámuelnek az a próféciája, amit tegnap olvastam fel. (De erről többet majd a holnapi részben hallunk.)

Az Újszövetségben Jézus népszerűsége már a tetőfokára hág, a farizeusok nem tudják, mitévők legyenek, mert az egész nép őt követi. Lázár feltámasztása akkorát szólt a korabeli Izraelben és annyi tanúja volt, hogy már a júdeaiak is kezdtek hinni Jézus Krisztusban.

Mindenki ünnepelte őt, mint Izrael királyát – nem is sejtették, hogy néhány nappal később az ünneplésük gyászba fog fordulni. És azok, akik a mai részben még éljenezve ünneplik, pár nappal később már azt  kiáltják, hogy: „feszítsd meg, feszítsd meg”. Jézus erről beszél a mai részben, amikor azt mondja, hogy Mária a temetésére készítette fel, amikor megkente Őt drága nárdusolajjal – persze ezt senki nem értette. A tolvaj Júdás is, aki a közös pénzt kezelte, csak hőbörgött azon, hogy miért kellett ilyen drága olajat ráönteni Jézusra.

De álljunk meg egy pillanatra: hogyan lehet az, hogy Jézus megtűrt maga mellett egy tolvajt? Az Atya nem jelentette volna ki Jézusnak, hogy Júdás időnként elcsen a pénzből? De, természetesen Jézus tudta ezt, viszont az írásoknak így kellett beteljesedniük. Júdás Istene a pénz volt, és emiatt örök kárhozat lett a része. Ez súlyos figyelmeztetés mindazok számára, akik a pénzt istenítik, akiknek bálványa a gazdagság és a vagyon. Júdásnak persze „kivételes” szerep jutott az üdvtörténelemben, viszont nekünk megvan a lehetőségünk arra, hogy megtérjünk, és amikor szorongatott helyzetbe kerülünk, akkor ne a pénzhez nyúljunk, hanem  - Dávidhoz hasonlóan – erősítsük meg magunkat az Úrban, a mi Istenünkben.