2013.09.06.  HISZED,HOGY  JÉZUS  AZ  ÉLŐ  ISTEN  FIA...?

http://www.napihangzobiblia.hu/20130906.mp3
(2Sám 1,1-2,11; Jn 12,20-50; Zsolt 118,19-29; Péld 15,27-28)

Az imént olvasott mondat a Példabeszédekből nagyon valóságos ma is: csak körül kell néznünk. A magyar emberek sajnos híresek arról, hogy rengeteg káromkodnak és így valóban árad a gonoszság sokak szájából. Ez is lehet egy közös imatémánk itt az NHB-n, hogy Isten tisztítsa meg a magyar emberek beszédét. Nekünk azonban nagyon fontos, hogy mi, akik keressük Isten igazságát és országát, ne így beszéljünk, hanem valóban válogassuk meg a szavainkat, és valóban semmilyen rothadt beszéd és káromkodás ne menjen ki a szánkon.

Na de térjünk is rá a mai ószövetségi részre: Saul halálára, amiről hírt hoz az amáleki fiatalember Dávidnak. Látszólag ellentmondás van a két sztori között – már amit tegnap olvastam, meg amit ma – mert ugye tegnap azt olvastuk, hogy Saul beledőlt a kardjába, tehát öngyilkos lett, majd fegyverhordozója is öngyilkos lett – ma pedig az amáleki fiatalember állítja azt, hogy ő ölte meg Sault. Szerintem semmilyen ellentmondás nincs a kettő között, valószínűleg Saul valóban beledőlt a kardjába, de nem halt meg azonnal. Sokáig szenvedhetett, órákon keresztül, és az amáleki adta meg neki a kegyelemdöfést. Egy másik verzió szerint az amáleki férfi egyszerűen megmásította az igazságot pénz reményében.

Első ránézésre szörnyű tettnek látszik, hogy Dávid azonnal kivégezteti ezt az amálekit, hiszen végül is jó hírt hozott, nem? Meghalt az az ember, aki számtalanszor meg akarta őt gyilkolni, és halálos ellenségének tekintette Dávidot. Persze az amáleki is hallhatta, hogy Dávid lesz Izrael új királya, ezért némi anyagi érdektől vezérelve is vitte a “jó hírt” Dávidnak. Valószínűleg nagyon meglepődött azon, amikor azt látta, hogy Dávid és emberei megszaggatják ruháikat, ami akkoriban a gyász jele volt, és még inkább meglepődött azon, amikor Dávid kihirdette a halálos ítéletet.

Dávid talán azt gondolta, hogy bár Saul súlyos sérülést szenvedhetett, lehet, hogy lett volna esélye a felépülésre, azonban ez az amáleki ennek még a lehetőségét is elvette tőle. És ne felejtsük el, hogy Dávid nem hallotta a szellemvilágból feljövő Sámuel előző napi próféciáját, amit közvetlenül Saulnak mondott. Dávid talán ezzel a tettével fejezte ki leginkább, hogy még halála után is mennyire és szívéből tisztelte mind a királyt, mind pedig a király fiait, akiket hősöknek nevezett. Itt el is mondja ennek az amálekinek a halálos ítélet okát, ami nem volt más, mint az, hogy kezet mert emelni az Örökkévaló Felkentjére. Annak ellenére, hogy még maga Dávid sem tette ezt meg hosszú éveken keresztül, pedig megtehette volna. Így a busás jutalom helyett végrehajtották rajta a halálos ítéletet azért, mert kezet emelt Isten Felkentjére.

Az Újszövetségben nincsenek “felkentek”, csak egyetlen Felkent szerepel: a Názáreti Jézus Krisztus. És sajnos az apostolok között is volt egy, aki “kezet emelt rá”, azaz elárulta őt. Ennek az apostolnak szörnyű vége lett – pont a tegnapi részben van szó Júdásról, aki 30 ezüstért árulta el a világ Megváltóját. Ezért fontos és nagy intés számunkra, hogy mi ne tegyük ezt, ne áruljuk el Jézust, hanem maradjunk hűek és tartsunk ki mellette, mint ahogy Dávid kitartott az Úr mellett, annak ellenére, hogy nem azonnal egész Izrael felett koronázták királlyá, csak Júda felett.

Ezen a ponton Dávid hasonlóan a pusztában vándorló izraeliekhez, elégedetlenkedhetett volna, és mondhatta volna a szívében azt, hogy: “De hát miért van ez? Isten engem már fölkent az egész ország királyává! Miért csak Hebronban vagyok király? Hogyan lehetséges, hogy északon nem ismernek el királyként?” – mert emlékeztek, a mai részben megkérdezi az Örökkévalót, aki megmondja neki, hogy menjen vissza Júdába és Hebronban koronáztassa magát királlyá – de Dávid nem elégedetlenkedett. Hanem türelmesen várt.

Többször fogom említeni Dávid története során, amit már korábban is mondtam: ilyen egy Isten szíve szerint való ember. Dávid úton-útfélen megmutatta, hogy Isten valóban nem a külsőt nézi, nem azt, hogy valaki mennyire daliás, mint Saul esetében, hiszen őt a nép akarta, amire Isten ezt kérdezte: “Királyt akartatok? Akkor tessék itt egy külsőleg királynak kinéző férfiú!” Másodszorra viszont már egy szíve szerint való embert választott: Dávidot.

Sámuel második könyve gyakorlatilag róla szól. Megláthatjuk, hogy mindamellett, hogy gyarló volt, és  elkövetett nagyon nagy hibákat, mit jelent Isten szíve szerint való embernek lenni. Olyannak, aki a tetteinek a 99 %-ába belekalkulálja Istent, és istenfélő módon cselekszik. Dávid király, a Messiás-királynak, azaz Jézus Krisztusnak az előképe is egyúttal. Annak a Messiás-királynak, akit pont a tegnapi újszövetségi részben királyként ünnepelnek Jeruzsálemben, és így köszöntik: “Hozsánna a magasságban! Áldott, aki az Úr nevében jön!” Ő az, aki a mai napon kiáll az emberek elé és fennhangon kihirdeti: „Aki meglátja, hogy ki vagyok, azt látja meg, aki elküldött engem”.

De milyen látásról van itt szó?  Mi látjuk a természetes szemeinkkel Jézust? Nem, hiszen 2000 évvel ezelőtt élt testben a földön. Ez szellemi látás, illetve kijelentés, mégpedig az a kijelentés, amit az ember a Názáreti Jézus Krisztusról kap. Ennek következtében felismeri Krisztus és az evangélium dicsőségét. Tehát, ha valaki nem az ács fiát látja meg, hanem az öröktől fogva létező Krisztust, az el fog jutni az Atyához – erről beszél itt Jézus. És aki ilyen módon eljut az Atyához, annak örök élete van.

És akármilyen hihetetlen is, Jézust nemcsak a szolgálata során lehetett észlelni, hanem jóval már a földi megjelenése előtt is.  Ehhez nézzük meg, mi van a mai részben leírva János evangéliumában:

“Ézsaiás azért mondta ezt, mert látta Jézus dicsőségét és ő róla szólt.” (Jn 12,41)

De hogy lehet az, hogy Ézsaiás próféta, aki több száz évvel korábban élt, látta Krisztus dicsőségét? Hát úgy, hogy neki volt élő kijelentése az Úrról. És valóban: Ézsaiás a könyve elején leírja pontosan,  hogyan látta meg a trónon a Krisztust a megtestesülés előtt. Ez az a titok, ez az a csoda, amit királyok és próféták, akár Ézsaiás is szeretett volna látni: hogyan fog megtestesülni Isten az emberek között.

Mi pedig abban a korszakban élünk, amikor ez már múlt idő, és megvan minden embernek a lehetősége arra, hogy higgyen a Krisztusban, megtérjen, és örök élete legyen. Mert ha valaki hallja az evangéliumot, és nem népmesének tartja vagy valamilyen mondának vagy hőskölteménynek, hanem elfogadja, hogy a Názáreti Jézus a Krisztus, akkor tényleg meglátja, hogy Ő valójában kicsoda. Akkor Istenhez fog kerülni, és átkerül a halálból az életbe. Akkor az a világosság, akit magával azonosít Jézus vagyis a Világ Világossága be fogja ragyogni a szívét. Itt sem természetes napfényről van szó, hanem szellemi világosságról, mert szellemi értelemben a bűn a sötétség, és az igazság a világosság. És az igazság sem egy főnév, hanem egy személy, Ő maga a Krisztus, ahogyan kijelentette magáról: „Én vagyok az út, az igazság és az élet”. A közmondással ellentétben, minden út nem Rómába vezet, hanem a Krisztushoz vezet. Előbb vagy utóbb minden ember életútja kereszteződni fog a Krisztussal, vagy ebben az életben, vagy a következőben. Ezért, ha ma hallod az evangéliumot, hallod az Isten Fiának a szavát, és az arról szóló bizonyságtételt, ne keményítsd meg a szívedet, hanem add át és meg fogod látni azt, hogy ki Ő valójában. Mert Ő tényleg a Krisztus, az élő Isten Fia.