2013.09.12.  NE  VEDD  KI  ŐKET  A  VILÁGBÓL, DE  ŐRIZD  MEG  ŐKET  A  GONOSZTÓL...!

http://www.napihangzobiblia.hu/20130912.mp3
(2Sám 13,1-39; Jn 17,1-26; Zsolt 119,81-96; Péld 16,6-7)

Mindenekelőtt felolvasnám azt, amit Nátán próféta mondott Dávidnak a házasságtörése és a gyilkossága után. Ebben a próféciában többek között ez a mondat hangzik el: emiatt (mármint a házasságtörés miatt) , a saját családodban (Dávid családjában) egymás követik a fegyveres gyilkosságok és ennek nem lesz vége.

A mai részben ezek meg is történnek, illetve elkezdődnek. Az egész egy olyan ember tanácsával kezdődik, aki az udvari “kegyeltek” közé tartozott – a neve Jónádáb. Ő ravasz ember volt, és ma kétszer is feltűnik: egyszer, amikor Amnónnak a végzetes tanácsot adja, hogy hívja oda Támárt, hogy süsse meg saját kezével a tésztát – ekkor is ő a jó fiú Amnón szemében. Másodszor pedig Dávidnak mondja a “jó” hírt, hogy nem halt meg minden fia és nem kell félnie, mert “csak” Amnón halt meg.

De honnan tudta-ezt olyan jól Jónádáb? Szerintem valószínűleg onnan, hogy ő volt az udvar „jól értesültje” és minden apróságról tudott, ami Dávid király körül történt. Akkor is ő volt a „jó fiú” tehát, amikor Amnónnak adta a tanácsot, és akkor is, amikor Dávidnak elmondta, hogy nem halt meg mindegyik fia. Holott az ő tanácsa indította el ezt az egész szörnyűséget és nagyon jól tudta, hogy Absolon Amnón meggyilkolására készül. A Szentírás nem mond itt ítéletet Jónádábról, nem véleményezi, nem minősíti – ránk hagyja mindezt. És én most rátok hagynám. Döntsétek el, hogy Jónádáb milyen szereplő a Bibliában.

Persze ilyen felvezetés után nehezen mondhatjuk azt, hogy pozitív szereplő lenne, de nem is az volt a szándékom, hogy pozitívként állítsam be. Ő az udvarban jól forgolódó udvaroncok, talpnyalók “kiváló” előképe, akik az információval és az emberi kapcsolatokkal kiválóan bánnak és ebből meg is élnek – szerintem mindnyájan ismerünk ilyeneket. Valahogy mindig úgy állnak, hogy jó helyen legyenek és a jó dolgokat mondják, és mindenki szemében ők tűnjenek a jó fiúnak.

És persze a próféciáról se feledkezzünk meg. arról a próféciáról, amit Nátán mondott, hiszen elkezd megvalósulni lépésről-lépésre mindaz, amit előre megmondott Dávid családjára nézve, és látni fogjuk, hogy mindez még csak a kezdet.

De inkább térjünk rá az újszövetségi részre – ott hála Istennek szívderítőbb témák vannak – hiszen Jézus elkezdi azt az imát mondani, amit a keresztény szlengben „főpapi” imának hívunk. Ez az az ima, amiben közbejár a közvetlen tanítványaiért és értünk is, illetve mindazokért, akik hallgatnak rá és hisznek benne. Nagyon sok érdekes dolog elhangzik, de talán a legfontosabb ebben az imában, hogy tökéletesen szemlélteti azt a kapcsolatot, ami az Atya és közötte van. Nekem meggyőződésem, hogy ennél szebb ima az egész Bibliában nincs, és ennél jobban nem írja le semmi azt, hogy milyen közösségben van az Atya a Fiúval. Látjuk, mi a tökéletes egység, és hogyan imádkozik Jézus azért, hogy mi is ebben az emberi ésszel felfoghatatlan teljes egységben legyünk Ővele.

Ebben az imában beszél az örök életről. Tudjátok, hogy mi az örök élet? Jézus itt egyértelműen kijelenti: „az örök élet pedig az, hogy egyre jobban megismerjük az Atyát, az egyetlen valóságos Istent és a Messiás Jézust, akit elküldött”. Nekem meggyőződésem, hogy az örökkévalóságban Isten végtelen mélységeivel fogunk tovább ismerkedni. A teremtett univerzumból is látható, hogy Isten természete végtelen. Én úgy képzelem el a mennyet, hogy hasonló lesz ehhez az univerzumhoz, amiben élünk, viszont minden ott minden él. Ott majd Isten természete közvetlen hozzáférhető lesz számunkra – nem lesz távol tőlünk, hanem tudni fogjuk, hol van, mit csinál és közvetítő nélkül beszélünk vele. Bár meg fogjuk őt látni szemtől-szembe, ezzel a megismerésnek nem lesz vége, sőt, soha nem lesz vége.

Később ugyanebben az imában Jézus azt mondja, hogy “általuk mutatkozik meg dicsőségem mindenki számára,” Ez az „általuk” ezek mi lennénk. Mi vagyunk azok a személyek, akiken keresztül Istennek a dicsősége megmutatkozik, mi vagyunk a dicsőség hordozói, azé a dicsőségé, amelyet Jézus megmutatott már korábban három tanítványának. Mert ha betöltekeztünk Szent Szellemmel, akkor Isten nem csak elvileg, hanem gyakorlatban is bennünk él. Akkor már ez a teljes egység, amelyért Jézus itt imádkozik, már megvalósult. Az, hogy ebből mennyit mutatunk meg az embereknek, nagyrészt rajtunk is múlik. Ehhez érdemes megvizsgálnunk, hogy Jézus hogyan mutatta meg az Atya dicsőségét – erről folyamatosan beszél a evangéliumokban. Azt mondja, hogy ha neki nem is hisznek, higgyenek legalább a cselekedeteknek. Ebben dicsőítette meg az Atyát: a tettei, a cselekedetei voltak azok a csodák, amellyel dicsőséget szerzett az Atyának.

Emlékeztek, mit mond Jézus a Hegyi beszédben? Azt mondja, hogy: „és az emberek lássák a ti jó cselekedeteiteket és dicsőítsék a ti Mennyei Atyátokat!” Vagyis az emberek szintén a tetteink által fogják Istent dicsőíteni. Nem feltétlen biztos, hogy csodák lesznek ezek – bár tehetünk és cselekedhetünk csodákat is természetesen, erre nincs korlátozás az Újszövetségben – , hanem azok a jó tettek, amelyek megkülönböztetnek bennünket a világi emberektől. Szerintem arról is beszél itt Jézus, hogy általunk mutatkozik meg az Ő dicsősége mindenki számára. Mégpedig úgy, hogy olyan dolgot teszel a munkahelyeden vagy a baráti társaságodban, amit „normálisan” a világiak nem szoktak tenni. Lehet, hogy  meglepődnek rajta, de ekkor lehet igazán bizonyságot tenni nekik!

Így tudunk igazán dicsőséget szerezni Jézusnak a tettein által. Igazán ez az, ami által megmutatkozik az Atya dicsősége.

Még két mondatot szeretnék kiemelni ebből a csodálatos imából: „Nem arra kérlek, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól. Ők nem ehhez a világhoz tartoznak, mint ahogy én sem”. Jézus tehát nem arra kéri az Atyát, hogy egy elkülönített valóságban éljünk, illetve, hogy ragadjon ki minket az Úr a világból, hanem arra, hogy nagyon is maradjunk itt, viszont őrizzen meg a gonosztól. Később pedig azt imádkozza, hogy az Atya tisztítson meg minket az ő beszédével, mert az ő beszéde az igazság.

Tehát valahogy nekünk úgy kell működnünk, úgy kell élnünk ebben a világban a világiak között, hogy bár Isten Igéje hatással van ránk és és tiszták vagyunk, mégsem különülünk el és nem megyünk ki a világból. Viszont nagyon fontos, hogy az Úr mindeközben őrizzen meg a gonosztól. Emlékeztek hol hangzott el ez már az evangéliumokban? Igen, a Miatyánkban. Ott mondja az Úr, hogy így imádkozzatok: “Szabadíts meg minket a gonosztól és ne engedj bele a kísértésbe.” Az, hogy ez kétszer is előfordul, nem véletlen – ennek különleges jelentősége van számunkra. Alapvető imakérés minden keresztény életében, hogy Isten őrizzen meg bennünket a gonosztól. Hogy miért? A részletekbe most nem tudok belemenni az idő hiánya miatt, de higgyétek el, borzasztó az, amikor ez a védelem akár percek vagy órák erejéig lekerül rólunk.

Viszont, ha már a világban vagyunk, az is fontos, hogy ne legyenek erősebbek a világi impulzusok, mint Isten ráhatása az életünkre. Ne azok befolyásoljanak minket a szem és fülcsatornánkon keresztül, amik a világban vannak, hanem azok, amik Istennél vannak. Elsősorban Isten beszéde, a tanítások, a dicséretek, az istentisztelet,  az imádás és az ima. Fontos, hogy ezek legyenek ránk inkább hatással és tudjuk az emberek közé kimenve képviselni a Krisztust.

Az Úr tehát nem azt kéri, hogy az Atya vegyen ki bennünket a világból és oszlopos szerzetesként éljünk valamilyen kolostorban, hanem azt, hogy maradjunk bent a világban és világítsunk, mint ahogy Jézus Krisztus világított mindazok számára, akik hallgatták és körülvették őt. Így tudunk a hegyen épített város lenni, így tudunk igazán az a gyertya lenni, amit nem az ágy alá tesznek, hanem a gyertyatartóba, ami ténylegesen megvilágítja a környezetét, és megmutatja azt a világosságot, ami csak Istennél elérhető. Ez az, amiről azt mondja a Szentírás, hogy az Atya hozzáférhetetlen világosságban lakik. Ha valaki a világiak közül szellemben ezt meglátja, az meglátja a Krisztus dicsőségét és kijelentése lesz azonnal arról, hogy a Názáreti Jézus Krisztus az Isten fia. Ha ez megtörténik, akkor a menny megint egy emberrel gazdagodott – és ahogy tegnap is mondtam, a menny örömhullámban tör ki egyetlen bűnös megtérésén. Ki ne akarná ezt az örömöt újra és újra?