2013.09.30.  KORNÉLIUSZ  GYAKRAN  ADAKOZOTT ÉS  ÁLLANDÓAN   IMÁTKOZOTT. VELED  MI  A  HELYZET ?

http://www.napihangzobiblia.hu/20130930.mp3
(1Kir 14,1-15,24; ApCsel 10,1-23; Zsolt 133,1-3; Péld 17,7-8)

Jeroboám király, aki felállította a két aranybikát Bételben és Dánban, aki kiválasztotta a saját ünnepeit és megteremtette a saját vallását, hirtelen tudta kihez kell fordulnia akkor, amikor a fia nagyon beteg lett.

Tudta, hogy az, amit kitalált csupán emberi alkotás és a bajban csak Istenhez tud fordulni, illetve ahhoz a prófétához, aki megjövendölte, hogy király lesz. Így hát a felesését elküldi álruhában e prófétához, akinek azonban szól az Úr, hogy közeledik Jeroboám felesége álruhában. A próféta pedig  a  Jeroboám által elkövetett  szörnyű bűnök miatt kihirdeti Isten ítéletét. De Jeroboám nem azonnal halt szörnyet, a felesége sem halálozott el abban a pillanatban, kizárólag a fiuk halt meg, aki egyébként is halálos beteg volt. Jeroboám családján hosszú távon teljesedett be Isten ítélete.

Ebből számunkra tanulság, hogy amint a közmondás is tartja, Isten nem ver bottal, azaz nem köti hátra azonnal a sarkunkat. Viszont ha valakin az Úr ítélete van, az nagy valószínűséggel hosszú távon teljesedik be. Persze voltak olyanok, mint például Uzza, aki megérintette a frigyládát és azonnal meghalt, de Istennek az ítéletei jellemzően évtizedek, sőt van, hogy évszázadok alatt teljesedtek be. Ehhez persze kellett az is, hogy az illető ne térjen meg. Mert ha az Úr akár a legkisebb jót látta egy emberben, akkor már enyhített az ítéleten és volt, hogy egyáltalán nem hajtotta végre.

Ha a mai részben csak Jeroboám fiát nézzük, azt látjuk, hogy benne látott valami jót Isten. Ő volt az utolsó Jeroboám leszármazottjai közül, aki tisztességes temetésben részesülhetett. Erre a többi gyermekének, illetve leszármazottjának nem volt lehetősége. A próféta szó szerint azt mondja, hogy Jeroboám Istent a háta mögé hajította, elvetette, eldobta magától. Ez egy hebraizmus, egy héber kifejezés arra vonatkozóan, hogy ha valakit megvetünk. Jeroboám ezt tette az Úrral.

Később olvasunk Ászáról, aki a Károli fordításban Asa néven szerepel. Ő követte az Urat, csakúgy mint a nagyapja, Dávid és teljes szívvel-lélekkel próbálta megtartani Isten parancsolatait.

Azonban le van írva róla is egy epizód, amikor összegyűjti az összes aranyat és ezüstöt és elküldi Benhadadnak azért, hogy szövetséget kössön vele és inkább Izrael királyát, Baasát támadja meg. Tehát ebben a krízishelyzetben, amikor Baasá az északi királyság hadseregével benyomul Júda területére, Ászá nem Istenhez folyamodik mint Dávid, hanem inkább szövetséget köt Benhadaddal. Biztos vagyok benne, hogy ez nem tetszett Istennek, azonban a többiekhez képest mindenképpen „jobb” uralkodó volt és igyekezett betartani Isten parancsolatait és követni az Urat. Ő azon kivételes királyok közé tartozott, akiket Isten nem nevezett gonosznak. (Holnap láthatjuk a többieket is.)

Az Újszövetségben csodálatos történetet látunk: Pétert és a látomásokat, a tisztátalan állatokat, és Kornéliusz látomását, akinek megjelenik az angyal. Mit is mond neki? Azt, hogy “Isten meghallgatta imádságaidat és jól látta a szegényeknek osztott adományaidat.” Tehát mit csinált Kornéliusz? Imádkozott, teljes szívvel imádta Istent és adakozott. Fel is olvasom ezt a mondatot az egyszerű fordításból: “Gyakran osztogatott adományokat a szegényeknek és állandóan Istenhez imádkozott.”

Emlékeztek még a Hegyi beszédre, ahol Jézus beszél három dologról: az adakozásról, az imádkozásról és a böjtölésről? Az angyal itt ezek közül kettőt említ, majd egy üzenetet ad át az Úrtól, de nem hirdeti neki a evangéliumot! Ezután Péternek sem mondja meg, hogy mit kell tennie, mert Jézus ránk, emberekre és nem az angyalokra hagyta az evangélium hirdetését.

Lehet, hogy az angyalok közvetítőként, vagy összekötőként közreműködnek abban, hogy egy-egy embernek hirdessük az evangéliumot, viszont ők nem hirdethetik, csak mi, akik ki lettünk arra választva, hogy az új égen és az új földön uralkodók legyünk és együtt uralkodjunk a Krisztussal aszerint, hogy ki-ki mit cselekedett ebben a testben. (Holnap pedig meglátjuk ennek a történetnek a befejezését. Szerintem mindenképpen érdemes lesz meghallgatni.)

Mennyei Atyánk! Hálát adunk azért Neked, hogy minden időben jó szívvel fordulhatunk Hozzád és nem angyalokra bíztad az evangéliumnak a hirdetését, hanem ránk, a Te tanítványaidra! Lehet, hogy nekünk nincsenek olyan látomásaink, mint amilyen Péter apostolnak volt, lehet, hogy előttünk nem jelennek meg csúszómászók és nem hallunk mennyei szózatot, viszont tudjuk azt, hogy mit mondtál: azt, hogy velünk leszel a világ végezetéig minden napon. Mi pedig menjünk és tegyünk tanítványokká minden népeket, keresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Szellemnek a nevében! Köszönöm ezt a csodálatos küldetést!

Kérlek Istenem, hogy Te plántáld el a szívünkbe ezt a küldetéstudatot, amelyre felszólítottál, mielőtt felmentél a mennybe. Szeretnénk látni minél több olyan embert, aki valóban a Te tanítványod! Szeretnénk minél több embert bemeríteni a Te nevedbe és látni azt, ahogy újjászületnek és új életet kezdenek a szó szoros értelmében. Mi nem akarunk olyanok lenni, mint Jeroboám volt, akinek csak akkor jutottál eszébe, amikor a fia már nagyon beteg volt.

Mi akkor is dicsérünk Téged, amikor jól mennek a dolgaink, de akkor is hálát adunk, ha bajban vagyunk! Azt mondtad Uram, hogy az igaz hatszor, hétszer is elesik, de valamennyiszer felkel, mert az Úrban bízik és hisz benned!

Te mondtad, hogy a Te igaz embered a hite által él! Növeld a hitünket! Azért imádkozom Istenem, hogy tudjunk a hitünk által és a hitünk szerint élni, úgy, ahogy Dávid tette, minden időben és minden helyzetben. Jézus Krisztus nevében! Ámen!