2013.06.25.

A mai ószövetségi részben Isten megesküszik arra, hogy az a nemzedék, aki fellázadt ellene a kémek jelentése miatt, el fog hullani a pusztában. De valójában mi volt az oka annak, hogy zúgolódtak és lázadtak? Miért nem mehettek be az ígéret földjére? Ugyanazért, amiért Jézus nem tudott sok csodát tenni Názáretben. Ugyanazért, amiért az Úr többször összeszidta a tanítványokat.

Amikor az izraeliták lázadásáról beszélünk a kémek jelentése hallatán, vannak akik azt szokták felhozni érvként, hogy nekünk könnyű, mert előttünk itt a Biblia és, de akkoriban még nem voltak Tóra tekercsek sem. Ez igaz, ilyen szempontból a mi dolgunk könnyebb, mert aki valóban elhiszi a leírtakat és megtér, annak a belső emberében valódi változás zajlik le és tényleg újjászületik.

Nekik nem volt leírt ige, de volt más: olyan dolgokat éltek meg Istennel, ami a történelem folyamán páratlan és megismételhetetlen. Ez a generáció megélte a tízcsapást, a fáraó seregének pusztulását, a tízparancsolat kihirdetését közvetlen az Örökkévaló szájából és még egy sor természetfeletti megnyilvánulást és csodát. De hiába volt minden, hiába keltek át száraz lábbal a Vörös-tengeren, úgy tűnt, hogy valami hiányzik belőlük ahhoz, hogy elfoglalják a Kánaán földjét. Ez pedig nem más mint a hit.

A hitetlenség miatt kellett egy egész generációnak meghalnia -- egyszerűen képtelenek voltak elhinni, hogy a kánaáni népeket le tudják majd győzni. Nem értették meg a lényeget, azt hogy ha Isten az oldalukon van, nincs lehetetlen. Egyúttal méltatlanokká váltak Ábrahámhoz is, akit éppen a hite emelt ki kortársai közül -- ő volt az, aki megértette, hogy a látható világ mögött kell lennie egy magasabb rendű láthatatlan világnak, amihez képest a mi világunk csak árnyék. Azt is megértette, hogy az emberben van képesség arra, hogy ennek a világnak az Urával közvetlen kommunikáljon. Ő ezt meg is tette és amit hallott Istentől azt elhitte és aszerint cselekedett -- szemben a pusztában vándorló izraelitákkal.

Noha Isten éppen azért hozta ki a népet Egyiptomból, hogy elfoglalják és noha többször ígéretet tett arra, hogy velük lesz és diadalmaskodni fognak, az emberek mégsem voltak képesek elhinni, hogy a nagytermetű, Kánaánt lakó népeket le tudják majd igázni. Szokták mondani, hogy a Biblia képes könyv és itt az izraeliták is egy képet láttak magukról, méghozzá a fűből alig kilátszó sáska képét az ellenséghez képest. Ez volt a látásuk magukról: igazi vesztes viselkedés volt ez, amit Isten sem akkor sem állhatott ki, most pedig az Újszövetségben ezt mondja: "Az igaz pedig hitből él. És a ki meghátrál, abban nem gyönyörködik a lelkem. De mi nem vagyunk meghátrálás emberei, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk." De Mózes generációja pontosan a meghátrálást választotta a hittel szemben.

Józsué és Káleb azonban egészen másképp látták a helyzetet: meg voltak győződve arról, hogy Istennel minden további nélkül győzelmet aratnak és elfoglalják az ígéret földjét. Tanulság számunkra még az is, hogy az ígéret földjének elfoglalása nem könnyű: lehet, hogy nekünk is Anák leszármazottjaival kell harcolnunk, akik a Biblia feljegyzése szerint három méter magasak lehettek és elképesztő fizikai erejük volt. Lehet, hogy nekünk is ilyen ellenfeleink vannak, ha a hit következő szintjére akarunk jutni. Jézus Anákja például a kereszt volt: a trón elfoglalásához önuralmat gyakorolva el kellett viselnie a nyilvános megszégyenítést, a megalázást, a fizikai bántalmazást, a köpéseket, a rettenetes kínt a keresztrefeszítéskor és a lassú, hihetetlen fájdalommal járó kereszthalált -- miközben anyaszült meztelenül függött a kereszten. Nekünk pedig elég, ha olyanok vagyunk, mint a Mester. Amit a keresztre menetelkor látunk Jézusnál, az nem más, mint olyan szintű önuralom gyakorlása, ami valóban nem e világból való, kiváltképpen ha azt nézzük, hogy mindezt az unvierzum teljhatalmú Ura szenvedte el értünk és példát adva nekünk.

A hit és az önuralom együtt a mi életünkben is félelmetes dolgokra képes. A mai fogyasztói társadalomban mindenki szívesen hall arról, hogy Jézus meghalt, meg hogy higgyünk benne, csakúgy mint Félix római helytartó, akinek Pál apostol hirdette az evangéliumot. De amikor az önuralomról kezdünk beszélni és arról, hogy a krisztusi lét áldozattal jár, az már visszatetszést vált ki sokakban. Pedig így van. Aki nem veszi fel a keresztjét, nem méltó a Mesterhez.